Könyvkritika: Stephen King - Christine

Elnézve a 2017-ben elolvasott könyveimet, arra a következtetésre jutottam, hogy nagyjából két műfaj között ingadoztam, és úgy döntöttem, rám fér egy kis változatosság, ezért a ma bemutatásra kerülő könyv egy horror történet, magától a horror irodalom királyától, Stephen Kingtől. Egyúttal folytatódik a saját polcos újraolvasás is, ugyanis a kötet megtalálható a magánkönyvtáramban.
A történetről röviden: 1978-ban járunk, egy álmos amerikai kisvárosban, Libertyville-ben. Itt él és tanul a két jó barát, Dennis és Arnie. Azonban minden megváltozik, amikor Arnie rátalál élete első autójára, egy 1957-es Plymouth Fury, Christine személyében. A fiatalember látványos változáson megy át, a gépkocsi körül pedig rejtélyes gyilkosságok történnek. Dennis és Arnie újdonsült barátnője, Leigh együtt próbálnak ennek a rémhistóriának a végére járni…
2011 nyarán ismerkedtem meg Christine borzongató meséjével, és egyben ez volt az első Stephen King-olvasmányom. Azóta további munkáiba is belekóstoltam, de egy ideje szünetet tartottam vele kapcsolatban, mert a legutóbb olvasott műveitől nem kaptam meg azt a zsigeri félelmet, amit például a Christine abszolút kiváltott belőlem. A mostani alkalommal nem féltem annyira, mint anno, de jó érzés volt belemerülni az ötvenes-hatvanas-hetvenes évek Amerikájába, az akkoriban divatos dalok címeit és idézeteit olvasgatni, és rettegni egy ártalmatlannak tűnő autócsodától. Az író mesteri atmoszférateremtése most is uralta a cselekményt, a mondatai, a szóválasztásai, a baljós sejtetései, hogy még mi minden következhet, lekötötték a figyelmemet, a karakterek árnyaltan és részletesen voltak leírva, szinte vártam, hogy lelépjenek a lapokról, és életre keljenek. Egyértelműen Dennis lett a kedvencem, ami nagyban köszönhető annak is, hogy nemcsak szereplőként, de narrátorként is jelen volt a történetben, így könnyen szimpatizálhattunk vele. A kegyetlen és meglehetősen élethűen megírt gyilkosságok, a cselekményen végiggyűrűző, majd hirtelen kirobbanó borzalom mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy viszonylag elégedetten tehessem le a könyvet. Ugyanis az író jó pár üresjáratot beépített a sztoriba, amik feltételezhetően az olvasók idegeinek borzolása kedvéért voltak, de én meg lettem volna nélkülük. Nem hiba, de engem felettébb zavar (vagy inkább fúrja az oldalamat a kíváncsiság), hogy Christine honnan kapta a nevét; az eredettörténetét úgy-ahogy feltérképezhetjük az olvasottak alapján, de a nevére semmi magyarázat nem találhatunk. De hát ezért szeretjük annyira a rejtélyeket, nem igaz?
A magam részéről örülök neki, hogy változtattam kicsit, és visszatértem egy rövid időre ehhez a műfajhoz. Bár nem a Christine a kedvenc King-művem, de mindenképpen tudom ajánlani másoknak is elolvasásra, ráadásul miatta kezdtem el jobban felfedezni az író munkásságát, úgyhogy számomra ettől is különleges ez a zseniális epilógussal ellátott rémtörténet.


Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A fejezetek elején megjelenő dalrészleteket.
  - Christine apró változásait.
  - A kegyetlen gyilkosságok leírásait.
  - A nyitott(nak) tűnő befejezést.