2017. szeptember 22., péntek

Filmkritika: Kingsman: Az Aranykör

Ilyen sem gyakran fordul elő, hogy egy hét eltéréssel kétszer is ellátogassak a moziba, de hát ha így állítják össze a műsort, akkor nincs mit tenni, menni kell! :) Ezúttal egy folytatásról lesz szó, aminek az első részét még 2015-ben láttam, de nem moziban, úgyhogy sajnos nincs róla bejegyzés. Röviden összefoglalva annyit kell tudnotok, hogy amikor megnéztem, utána való nap újra megnéztem, mert annyira lenyűgöztek az ötletes megoldásai, a humora és a brit szereplők az utánozhatatlan akcentusukkal. Egyszóval imádtam, és amikor megtudtam, hogy lesz második rész, nem is volt kérdés, hogy moziban fogom megtekinteni.
A történetről röviden: Az első részben megismert Kingsman titkosszolgálat egy súlyos támadást követően kénytelen amerikai „rokonai”hoz, a Statesmanhez fordulni segítségért. Ez alkalommal egy drogüzletben utazó unatkozó főgonosz ellen kell felvenniük a harcot hőseinknek, a tét pedig nem kevesebb, mint a világ lakosságának élete…
Ha már múltkor elmélkedtem a korhatár besorolásról, akkor most hadd dicsérjem meg a forgalmazót, amiért volt olyan kedves, és feliratos formában is eljuttatta a mozikba a filmet. Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki örült neki, hogy eredeti nyelven hallgathatja a színészeket. Innen is köszönöm!!! Ahogy mondtam, nagyon vártam ezt a részt, és az elején egy kicsit csalódottan üldögéltem a székemben. Az indító akciójelenet pörgős volt, izgalmas képi megoldásokkal, de valahogy túlzásnak éreztem. A cselekmény további részeiben is voltak történések, amik nem lettek rendesen megmagyarázva, vagy éppen nem illettek igazán a sztoriba, a főgonosz film végi terve elég nagy hasonlóságot mutatott az első résszel, és a beharangozott nagy visszatérő karaktertől sem erre számítottam. SPOILER: Természetesen a korábban fejbelőtt Harryről van szó, akit - mint kiderül – a Statesmanek mentettek meg, de egyrészt a magyarázatuk nem állja meg teljesen a helyét, másrészt egy ilyen pimasz, alkalmanként szürreális ötleteket produkáló filmtől érdekesebb megoldást vártam volna. Ezután ellövik a szokásos amnézia-sztorit is, ami persze elmúlik egy idő után, de mellékhatások maradnak utána. Ez a része még azt mondom, érthető, bár a magam részéről furcsa volt látni, hogy az első film emlékezetes kocsma- és templomjelenete után Harry mennyire nem tud mit kezdeni magával. SPOILER VÉGE. Itt azonban nagyjából ki is merítettük a panaszkodást, mert egyébként a film fantasztikusan jó és szórakoztató. Tele van ötletes, szemkápráztató harci jelenetekkel, mind a Statesmanek, mind a Kingsmanek részéről kapunk a nyakunkba újabb kütyüket, de a humorral és az idézhető beszólásokkal sem spórol. És ha mindez nem lenne elég, olyan impozáns szereplőgárdával kényezteti el az egyszeri nézőt, hogy tátva marad a szád minden újabb karakter bemutatása után. A Statesman tagjai közé remek színészeket válogattak be, nekem Pedro Pascal (a Trónok harca Oberyn Martellje) lett a személyes kedvencem, s bár nem vagyok Channing Tatum-rajongó, örültem volna, ha több jelenetet írnak neki, mert amiben benne volt, abban vitte a prímet. A már jól ismert Kingsmanek kapcsán imádtam a kémiát Mark Strong és Taron Egerton között, s újfent megállapíthattam, hogy utóbbinak iszonyatosan jól áll a főszerep. Megvan benne minden, ami ehhez a karakterhez kell: vagányság, úriemberség, nagy adag sárm és az akcentus, amitől valószínűleg nem csak én ájultam el, s mindezen összetevőket kellő lazasággal keverte össze, és adta elő nekünk.
Összefoglalva tehát, azt kell mondjam, hogy minden felsorolt negatívum ellenére tetszett a film. Hozta az első résztől megszokott színvonalat, újabb felejthetetlen jelenetekkel és szállóigékkel ajándékozott meg minket, s bedobott ebbe a frenetikus egyvelegbe egy fergeteges zenész-cameót, ami szerintem az egyik legjobb ötlete volt. Úgy tudom, tervezik a folytatást, én izgatottan és kíváncsian várom!!!


Értékelés: 80%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Vacsora a svéd királyi párnál.
  - A Statesmanek bázisát.
  - Poppy Adams főhadiszállását.
  - Taron Egertont és a kutyákat. Awwww <3
  - Az első rész kocsmajelenetét... kicsit másképp.
  - Az olaszországi Alpokban zajló akciójeleneteket. Meg az összes többit is.
  - Mark Strong énekel.


Kingsman: Az Aranykör (Kingsman: The Golden Circle)
színes, feliratos, 141 perc
Rendező: Matthew Vaughn
Szereplők: Taron Egerton, Mark Strong, Michael Gambon, Julianne Moore, Halle Berry, Channing Tatum, Pedro Pascal, Jeff Bridges, Edward Holcroft, Hanna Alström

Nincsenek megjegyzések: