2017. december 3., vasárnap

Megérkezett az első előzetes a Bosszúállók: Végtelen háború című filmhez!!!

Régen írtam már olyan bejegyzést, ami nem könyvről, filmről vagy éppen sorozatról, hanem egy filmelőzetesről szólt. Ezt a trailert azonban annyira vártam és annyira felspannolt a látványa, hogy úgy döntöttem, írok róla. Ez a bejegyzés tehát elsősorban az előzetes rám gyakorolt hatásáról fog szólni, nem célom a konkrét elemzés és a találgatás, hogy melyik jelenet vajon mire utalhat, mit jelenthet.
Szerdán délután épp elfoglaltam a helyemet a laptopom előtt, hogy internetezzek egy kicsit, amikor is üzenet érkezett a telefonomra a legjobb barátnőmtől (és egyben informátoromtól) a következő tartalommal: „INFINITY WAR TRAILER!!!!!!!! :D” Először fel se fogtam az sms jelentését, miután megvilágosodtam, végeztem néhány őrült mozgást (értsd: letérdeltem a padlóra, kezeim az égnek emelve, vagy épp a székemben hintáztam), csak hogy érzékeljem, hogy ez a valóság, és nem álmodom, majd felléptem a netre, hogy megtekintsem az előzetest. Persze ezt sem siettem el, először megcsodáltam, hogy a youtube hány különböző oldalon jelezte ki, majd megnyitottam, kinagyítottam, s magamhoz ölelve a moziból hazahozott Thor – Ragnarökös popcornos dobozt, végre elindítottam a videót. És ATYAÚRISTEN, MIKET LÁTTAM!!!!! Első alkalommal csak hallottam, de nem értettem a beszédeket, mert olyan mértékben lesokkolódtam a vizuális információktól, sőt a trailer végén elhelyezett slusszpoént is csak második nézésre értettem meg, mert amikor először oda elértem, addigra telve voltam a rengeteg fantasztikus képpel. Második megtekintéskor már a hangsávra is jobban figyeltem, és az ott hallottaktól újra elkapott a fangirl-roham. Az elején ugyebár az első Bosszúállók filmben elhangzott Nick Fury-monológot hallhatjuk kicsit átírva és Furyn kívül néhány Bosszúálló prezentálásában. Thanos megszólalásaitól kirázott a hideg, Josh Brolin mélyen zengő hangját feltételezem, megdobták egy kis digitális utómunkával, de tökéletesen hiteles és félelmetes lett. Aztán ott van a trailer általam leginkább kedvelt mondata, amit Fekete Párduc mond: „Evacuate the city, engage all defences, and get this man a shield!” (szabad fordításban: „Evakuálni a várost, elindítani a védekezést és szerezzetek ennek az embernek egy pajzsot!”). És persze ne feledkezzünk meg Thor epés előzetesvégi kérdésétől, amire a választ egy csoportkép adja… A galaxis őrzőiről. Visszatérve a vizuális képekre: Tony Stark szomorú arccal fogja valakinek a kezét – elakadt a lélegzetem; Doctor Strange és Wong találkoznak Bruce Bannerrel – sikítás ezerrel; Doctor Strange, Wong, Tony Stark és Bruce Banner egy beállításban – még mindig sikítok; és ez így ment nagyjából az egész trailer alatt, de mind az öt alkalommal, ahányszor megnéztem (eddig, de ez a szám természetesen tovább fog növekedni). Másodszorra esett le, hogy Fekete Párduc mit mond és miért mondja, persze ott is majdnem leestem a székről, ahogy akkor is, amikor mutatták a Tél Katonát, vagy éppen azt az epic jelenetet, amikor (első ránézésre) komplett Wakanda felsorakozik Fekete Párduc, Amerika Kapitány, Fekete Özvegy, Tél Katona, Sólyom és Hulk mögött. A-M-A-Z-I-N-G!!!!!!
Jó pár Marvel-filmről írt bejegyzésemben leírtam már, hogy a képregényeket egyáltalán nem ismerem, csak a filmek alapján kedveltem meg ezt a mozis univerzumot, igaz, néha szoktam olyan videókat nézni youtube-on, amikben a filmek képregényes utalásait elemzik. Így nem feltétlenül van akkora tudásom a Végtelen Kesztyűről és a Végtelen Kövekről, mint a képregényeket olvasóknak, de ettől függetlenül majdnem elájultam annál a jelenetnél, amikor Thanost a Kesztyűvel együtt mutatták, amiben ráadásul már benne volt két kő. Az is nagyon tetszett, hogy mennyi Bosszúálló tűnt fel már most az első trailerben, ami egyértelműen utalt arra, hogy ez a film bizony rengeteg szuperhőst felvonultat majd. A Marvel-logó, az ismerős Bosszúállók-dallam, a már említett monológ mind-mind arra szolgáltak, hogy felidézzék a kezdeteket, az eddig megtörtént eseményeket, amik egyetlen nagy csata felé mutattak: a Végtelen Háború felé. Mint ismeretes, két részes lesz a mostani Bosszúállók-film, a jövő májusi első után 2019 májusában érkezik a második etap, vagyis itt is lesz bőven harc, de nagy valószínűséggel a háború kimenetele csak a 2019-es filmben következik be. Az előzetes végére biggyesztett jelenet pedig némi humort is csempészett az egyébként meglepően komoly és akciódús egyvelegbe.
A magam részéről tehát hatalmas rajongással és izgatottsággal várom a májust, s bár még csak pár napja jött ki ez a videó, én már azon gondolkozom, vajon a következő ajánlóba milyen egyéb érdekességet fognak majd belepakolni. Ott nagyobb hangsúly kerül talán a történetre, esetleg feltűnnek újabb Bosszúállók is, és lesz egy-két olyan jelenet bizonyos emberek között, amiktől totálisan eldobom az agyam (egyrészt egy Strange-Stark beszélgetésre lennék nagyon kíváncsi, másrészt egy Vasember-Kapitány jelenet is jólesne a lelkemnek, főleg az Amerika Kapitány – Polgárháborúban történtek után).

Szokás szerint kissé összeszedetlen lett a bejegyzés, de úgy vagyok vele, egy előzetesről írt véleménynél nem is baj, ha helyenként kusza, elvégre akkor sem voltam teljesen objektív megfigyelő, amikor a videót néztem :DD Amit egyébként be is linkelek ide, hátha még valaki nem látta vagy csak - hozzám hasonlóan - szeretné még egy csomószor megtekinteni.


Nincsenek megjegyzések: