A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
és az Üresek városa után elérkeztünk
a könyvsorozat záró darabjához, melyben nem kisebb a tét, mint a különlegesek
világának megmentése. Kisebb szünet után tértem vissza ismét ehhez a varázslatos
történethez, s nézzük, mennyire nyűgözött le a befejező kötet!
A
történetről röviden: Jacob és Emma az előző részből megismert Addisonnal az
oldalukon vetik bele magukat eddigi legveszélyesebb kalandjukba, amelynek során
nemcsak barátaikat kell kiszabadítaniuk a fogságból, hanem meg kell állítaniuk
Cault, aki a Lelkek Könyvtárának megtalálásával akarja bebiztosítani hatalmát a
különlegesek felett…
A két
korábbi részről írt bejegyzéseimben már kifejtettem, hogy milyen kreatív írónak
tartom Ransom Riggset, amiért kitalálta ezt a nagyszerű világot, telepakolta
ötletes apróságokkal, részletekkel, és ha mindez nem lett volna elég, régi
fotográfiákkal illusztrálta nem hétköznapi történetét. A harmadik etapra
azonban úgy érzem, kicsit elfáradt. Habár ez a leghosszabb kötet a trilógiában,
számomra ez volt a legkevésbé érdekes. Félreértés ne essék, voltak benne remek
jelenetek, új karakterek és az eddig megtudott információk mellé jöttek
újabbak, mégis hiányzott belőle az a misztikum, amit annyira szerettem az
előzőekben. Főleg a sztori elején, illetve a közepe táján jó pár olyan esemény volt,
ami a puszta véletlenen alapult, s nem illeszkedett bele rendesen a
cselekményvezetésbe, az összecsapásoknál pedig nem igazán sikerült átadni írásban
az ilyen részekre jellemző feszültséget és izgalmat. A lezárás viszont
tetszett, bár eleinte azt hittem, az író húz egy merészet, és nem happy enddel
fejezi be a könyvet (SPOILER arra tippeltem, hogy Jacobot tényleg bezárják az
elmegyógyintézetbe; érdekes megoldás lett volna, bár nem merem biztosan
állítani, hogy el tudtam volna fogadni azt a verziót SPOILER VÉGE). Térjünk át
a pozitívumokra, mert szerencsére rengeteg apró momentum volt, ami érdekessé
vagy épp szórakoztatóvá tette a könyvet. Sharon, a hajós haláli figura volt,
nem tudtam nem felfedezni a párhuzamot közte és a görög mitológia alvilági
révésze, Kharón között, ugyanakkor több volt ő, mint egyszerű másolat. Jacob és
Emma trilógián átívelő kapcsolata és szerelme itt újabb rétegeket kapott, s
nagyon szurkoltam nekik a közös jövőért. Abaton városáról és a Lelkek
Könyvtáráról szóló rege egyértelműen a kötet legjobb és legfantasztikusabb
ötlete volt, de ide sorolható a Huroktikum és a hurkokkal kapcsolatos új
dolgok, amik végül boldog irányba terelték a cselekményt. Két ember feltűnésének
nem örültem, bár a történet alakulása miatt elengedhetetlen volt a
megjelenésük: Jacob szülei. Már az első könyvben is rettentően idegesített a
szűklátókörűségük és hogy könnyebb volt elhitetniük magukkal azt, hogy a fiuk
mentálisan zavart, mintsem megpróbáltak volna nyitottabban közelíteni Jacob
elbeszéléseihez.
Hadd ejtsek
még néhány szót a fényképekről! Egyszerre volt félelmetes és gyönyörű, ahogy
mindegyik kötetben tökéletesen beleillettek az éppen olvasott szövegbe, de néha
átfutott az agyamon a gondolat, hogy (a trilógián túl) vajon milyen
háttértörténete lehet egy-egy képnek s milyen célból készültek. A lényeg
azonban az, hogy elkészültek, sőt megőrződtek éveken, évtizedeken keresztül
egészen addig, amíg Ransom Riggs és a hozzá hasonló elkötelezett gyűjtők fel
nem fedezték őket. Az pedig már csak hab a tortán, hogy előbbi nemcsak
egyszerűen publikálta némelyik fotót, hanem kerekített köréjük egy fantasztikus
részletekkel, szerethető karakterekkel benépesített rendkívüli világot, aminek
megismerését mindenkinek meleg szívvel tudom ajánlani.
Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Sharont, a hajóst.
- A hurkot, ahol a lidércek és Caul erődje van.
- Az erődhöz vezető hídon lévő hídfőket.
- Az elveszett hurokról szóló regét.
- A befejezést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése