Könyvkritika: Charles Dickens - Karácsonyi ének (Ismerkedéseim a viktoriánus irodalommal vol.6)

Már tavaly decemberben gondoltam rá, hogy ha úgyis ismerkedem a viktoriánus irodalommal, akkor ideje lenne elolvasnom a kor legismertebb írójának legismertebb karácsonyi történetét, de ahogy az velem gyakran előfordul, mire észbe kaptam, minden példányt kikölcsönöztek a könyvtárból. Idén azonban sikerült időben hozzájutnom, s az eredeti tervem az volt, hogy a karácsonyra való készülődés gyanánt olvasom el, s véleményezem, ám mivel más frontokon is kellett készülnöm az ünnepekre, így lett belőle egy kissé megkésett ajándék, amit remélem, így is szívesen fogadtok.
A történetről röviden: Ebenezer Scrooge egy kapzsi, magának való üzletember, akinek semmi és senki nem számít a pénzen kívül, s nem mellesleg szívből utálja a karácsonyt. Szenteste azonban megjelenik neki egykori üzlettársa szelleme és arra figyelmezteti, hogy próbáljon változtatni önmagán, különben nyomorúságos élet várja a halál után. Ezután Scrooge-ot három szellem látogatja meg a múlt, a jelen és a jövő emlékképeivel, látomásaival, melyekből a férfi rájön, mik az igazán fontos dolgok az életben…
A Karácsonyi énekről sokszor, sok helyen olvastam, hallottam, lehet, hogy régebben valamelyik mozgóképes feldolgozását is láttam (bár konkrét emlékeim nincsenek róla), úgyhogy nagyjából tisztában voltam a cselekménnyel, de kíváncsi voltam a pontos történésekre. A vidám karácsony és a kísérteties események keverése ötletes koncepciónak bizonyult, habár a több száz oldalon átnyúló, részletekbe menő cselekményszálak, karakterjellemzések, fantasztikus hangulatteremtések után fura érzés volt egy ilyen rövidke történetet olvasni az írótól. Könnyen felismerhető stílusjegyei azért nyomokban jelen voltak: a Londont beborító sűrű köd, a látott, hallott baljós dolgok leírásainak hála, tűpontos és kellően borzongató atmoszférába csöppentünk, én legalábbis biztosan, ugyanis hiába ültem egy napfényes, fűtött szobában, éreztem a csípős hideget és bizony összerezzentem az ijesztő jelenetektől. A három szellem látogatásaiban tetszett, hogy mindnyájan eltérőek voltak, mind megjelenésben, mind viselkedésben. Előfordulhat, hogy azért, mert másra számítottam, de nekem Scrooge gondolkodásmódja túl hamar változott meg, szinte már az első szellemmel való találkozáskor belátta hibáit, miközben egy rettentően zsémbes, ellenszenves öregembernek ábrázolták, szóval én azt hittem, hogy ehhez több időre lesz szüksége. Ettől függetlenül a múlt karácsonyok szelleme által megmutatott emlékképeken nagyon meghatódtam, amiben a nosztalgia is szerepet játszott, mert eszembe jutottak saját gyermekkori emlékeim. A jelen karácsony szellemének üdítő jelenléte nemcsak a viktoriánus Anglia ünnepi szokásaiba engedett betekintést, hanem alapvetően a karácsony lényegét ragadta meg, amit mai rohanó világunkban is egyre többen figyelmen kívül hagynak: ünnep van, tehát ünnepeljünk, legyünk együtt és örvendjünk, erre a kis időre felejtsük el a bánatot, a nehézséget és csak a boldogságra, a békességre koncentráljunk. A jövő karácsony szellemével azonban megérkeztek a gondok: abban a fejezetben eléggé hatásvadásszá vált az elbeszélés: már a nagy meglepetésnek szánt, de teljesen egyértelmű leleplezést is olcsónak éreztem, amire rátett egy lapáttal Pici Tim sorsának alakulása. Értem én, hogy mind Scrooge, mind az olvasó számára sokkoló „ébresztőt” szánt az író a karácsony igazi értékének felismerése mellett arról is, hogy szenteljünk több időt embertársainkra, főleg a szegényekre és elesettekre, csakhogy lehetett volna ezt az üzenetet kevesebb érzelmi túlzással is közvetíteni. A karakterek terén meglehetősen nagy hiányérzet maradt bennem, ugyanis alig tudtunk meg valamit róluk, a főszereplőn kívül a többiek csak a háttérben álldogáló statiszták voltak. Igaz, ami igaz, Scrooge-ról se kaptunk sok információt, például sosem derült ki, miért lett pénzéhes, nyerészkedő ember, amikor gyermek- és fiatalkorában láthatóan szerényebb, visszafogottabb gondolkodású volt, emellett kapcsolatainak rétegzettebb bemutatása is elmaradt. Lehet azt mondani, hogy a Karácsonyi ének elsősorban erkölcsi példázatnak készült, ahol nem a kidolgozott figurák és nem is a sokszínű cselekmény, hanem a mondanivaló a lényeg, s bizonyos mértékben egyet is értek ezzel az állítással, ám szerintem érdekesebb, átélhetőbb lett volna az elbeszélés némi plusz kiegészítéssel. Összességében azonban örülök, hogy végre megismerhettem ezt a történetet, a hangulatfestésben gyönyörűen keveredett a félelmetes és a csodálatos, a különböző karácsonyi szellemek jelenetei emlékezetes mivoltuk mellett elgondolkodtattak, hogy nekem vajon miket mutattak volna, s ne feledkezzünk meg a mai napig is aktuális üzenetéről: a karácsony a szeretet, a béke, az összetartozás ünnepe és amit a legjobb azokkal az emberekkel tölteni, akik a legfontosabbak számunkra.

(Múlt héten futottam bele IMDb-n a könyv legfrissebb feldolgozásának, egy háromrészes minisorozatnak az előzetesébe, ami december 24.-én került bemutatásra. Jómagam a mai nap folyamán tervezem megnézni az adaptációt, s igyekszem olyan ügyes lenni, hogy még ebben az évben elkészüljön róla a blogbejegyzés.)

 

 

Értékelés: 4/5

Jelenetek, amiket érdemes figyelni:

  - A ködös Londont.

  - Jacob Marley szellemének felbukkanását.

  - A három szellem által megmutatott dolgokat.

  - A mondanivalót.