Könyvkritika: Stephen King - Hasznos Holmik

Beköszöntött a borongós, hűvös idő és ahelyett, hogy vidám, szórakoztató történetekkel dobnám fel magam, úgy döntöttem, hideg időhöz borzongató olvasmány dukál, így kötöttem ki (idén már harmadszorra) Stephen Kingnél.
A történetről röviden: Castle Rock csendes amerikai kisváros, ahol ritkán történik bármi. Épp ezért kapja fel a fejét mindenki, amikor a Fő utcán új bolt nyílik, a Hasznos Holmik, amelynek kínálatában bárki megtalálhatja azt, amire nagyon vágyik, legyen az egy fénykép Elvis Presleyről, egy értékes horgászbot, esetleg egy zománcüveg lámpaernyő. A város lakossága tódul is az üzletbe, ám hamarosan a kisváros nyugalmát egy szörnyű gyilkosság zavarja meg, ami még csak a kezdet…
Stephen King írásaiban sok más mellett az ötletességet szeretem nagyon, s ebben a történetben is az izgalmas kiindulópont ragadta meg a figyelmemet, emellett természetesen a már megszokott részletes helyszín-és karakterrajzait is nagyon vártam. Castle Rock lakosai, még ha a későbbiekben nem is játszottak fontos szerepet az eseményekben, a sokrétű jellemzéseiknek hála, a szemünk előtt keltek életre, s olyan érzést keltettek az olvasóban, mintha évek, évtizedek óta ismerné őket, s ez a város fontosabb helyeire is igaz volt: annyit mesélt róluk az író, hogy nem volt nehéz azt képzelned, éppen a Fő utcán sétálsz, Nan Villásreggelizője felé tartva, s közben Pangborn seriff járőrözik. Az egész atmoszférateremtés fantasztikus volt, ami csak fokozódott a baljós történések megszaporodásával. A Hasznos Holmikat az elejétől fogva titokzatosság lengte körül, a bolt régies, már-már múzeum jellegű kialakítása pedig csak fokozta a kíváncsiságot mind Castle Rock népében, mind az olvasóban, hogy ki is ez a Leland Gaunt, hogyan és honnan tett szert ekkora árumennyiségre, s milyen furcsa, hogy mindenki számára van valami személyre szabott kincse. A kíváncsiságból gyanakvás lett (legalábbis részemről), s amikor a jutányos árak mellé a boltos egy apró csínyt is kért vásárlóitól portékája megvételéért, én már sejtettem, hogy ő valami természetfeletti lény lehet, akár maga az ördög. Hogy igazam lett-e vagy sem, azt nem árulom el, hiszen nem áll szándékomban senki jövőbeni olvasmányélményét elrontani, azt viszont elmondom, hogy hiába voltak érdekesek a vásárlások, főleg azok a részek, amikor a vevők egyfajta transzba kerültek a megvenni kívánt áru megérintésétől, számomra egyre kevésbé tetszett a hosszúra nyúló bevezetés. Igen, le kellett fektetni az alapokat a későbbiek jobb megértéséhez, illetve a feszültséget is komótosan kellett fokozni, hogy adott pillanatban minél nagyobbat üssön, de néhol azt éreztem, lehetett volna rövidebbre szabni az elmondottakat; némelyik szereplő gyötrődése, félelmének bemutatása kapcsán ugyanez volt a gondolatom. Voltak kiemelt szereplők, mint például Alan, Polly vagy épp Norris, akiknél értem, hogy a rétegzettebb figura eléréséhez kellett az oldalakon keresztül taglalt múlt, az abból fakadó keserűség, ettől függetlenül kevesebből ugyanúgy átláthatóak lettek volna gondolkodásmódjaik, tetteik. Az sem segítette a könyvvel való zökkenőmentes haladásomat, hogy az író az egyes fejezeteket rövid, számozott részekre osztotta fel, amitől szakadozottnak, darabosnak tűnt a cselekményvezetés. Miután az egyébként csendes kisvárosban véres összecsapás zajlott két polgár között, vártam volna, hogy onnantól felgyorsulnak az események, ám a csínyek továbbra is megfontoltan történtek, s mire a harmadik részben tényleg felpörögtek a dolgok, addigra én egy kissé elvesztettem a lelkesedésemet, bár azt meg kell valljam, az elharapózó zűrzavart, az emberek egymás ellen fordulását remekül ábrázolta az író, döbbenetes és félelmetes volt egyszerre. A befejezés felemás érzéseket hagyott bennem: egyrészt tetszett, mert volt benne valami felemelő, másrészt viszont olyan egyszerűnek tűnt, azt hittem, nehezebb lesz leszámolniuk az ellenséggel. Ha már ellenség: vele kapcsolatban eléggé zavart, hogy mindent az irányítása alatt tartott, igyekezett elébe menni annak, hogy tervét valaki keresztülhúzza, s közben mégis alapvető buktatókról feledkezett meg. Talán mert természetéből adódóan eszébe se jutottak? Meglehet, ettől függetlenül nekem ez levett valamennyit a figura hitelességéből. A Hasznos Holmik üzletpolitikája mögött rejtőző nagyon erős mondanivaló engem kifejezetten megfogott, jelesül, hogy milyen gyarló is az ember, mert mennyi minden rosszra képes csak azért, hogy megkaphassa és meg is tarthassa a legtitkosabb vágyát, s bizony van, aki ebbe bele is bukik, viszont ugyanebben az emberben megvan az a képesség is, hogy rájöjjön, hibázott és hajlandó ezért vezekelni. Térjünk át egy kicsit a szereplőkre, illetve arra a tényre, hogy King bácsi gyakorlatilag évtizedekkel előbb elkezdte azt a fajta univerzumépítést, amiben manapság a Marvel Studios az úr. A gondterhelt múltú, magányos, mégis elhivatott seriff tökéletes főszereplőnek bizonyult, a múltbeli fájdalmakon való rágódása átélhető volt, s érdekes adalékként szolgált a bűvészkedéshez való vonzódása, amiről már az elején sejtettem, hogy lesz valami jelentősége a cselekmény során. A Pollyval alkotott párosukat nagyon szerettem, szurkoltam is értük ezerrel, s egyébként Polly lett a kedvenc szereplőm. Neki is megvolt a maga keresztje, a problémás múlt, ami folyamatosan kísértette, és ugyan nem tetszett, ahogy ezt a múltat kezelte, azt viszont csodáltam benne, amilyen kitartó, büszke, ugyanakkor kedves és megértő nő volt. Na és akkor lássuk azt az univerzumépítést! Nagyon örülök neki, hogy a Hasznos Holmikat úgy olvastam, hogy volt már némi fogalmam Stephen King könyveiről, mert így sokkal szórakoztatóbb volt észrevenni azokat a kis meglepetéseket, utalásokat, amiket elrejtett jelen könyv történetében. Castle Rock ugyanis jó pár King-történetnek adott helyet, s az író ezeket meg is idézte, sőt újból elmesélte, vagy csak röviden összefoglalta őket, úgyhogy a King-világba újoncként betévedő olvasónak sem kell aggódnia, hogy nem értené esetleg ezt a sztorit, mivel neki semmit nem mondanak a szövegben felbukkanó elszórt utalások, nekem azonban adott egy pluszt az ismerős nevek, események megemlítése, nem is beszélve Ász Merrill itteni szerepéről. Nem mellesleg, akadtak nevek, amik csupán azért voltak ismerősek, mert láttam őket egy King-könyv fülszövegében, de olvasni még nem olvastam őket, a mostani felbukkanásuk azonban meghozta a kedvemet, szóval nem elképzelhetetlen, hogy közülük kerül majd ki a következő borzongásadagom, az azonban biztos, hogy ez csak a jövő évben fog bekövetkezni, mert az idei év hátralévő részére könnyedebb olvasmányokat szemeltem ki magamnak.
Magam is meglepődtem, mert azt gondoltam, hosszú könyvről hosszú bejegyzést fogok írni, de minél többet gondolkodtam rajta, annál inkább arra jutottam, hogy megpróbálom a gondolataim lényegét leírni, és nem húzom-vonom hosszú sorokon keresztül a mondandómat. Ami a könyvet illeti, az alaptörténete nagyon kreatív volt, s ezt a kreativitást sikerült valamennyire megtartania a cselekményvezetés folyamán, ugyanakkor szerintem helyenként lehetett volna rövidebbre venni az elbeszélést. Az írótól megszokott hangulat, a helyszínleírások, a szereplők bemutatása ezúttal is remek lett, és nekem külön tetszett az ismerős érzés, amit az egyéb köteteiben megírt történetekre tett célozgatások keltettek bennem.


Értékelés: 3,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A keretes szerkezetet. Tulajdonképpen ki beszélget kivel?
  - A Hasznos Holmikban kötött üzleteket.
  - A boltot és Mr. Gauntot körüllengő rejtélyességet.
  - Alan bűvésztrükkjeit.
  - Alan és Polly kapcsolatát.
  - A harmadik részben elszabaduló káoszt.