Minisorozat-kritika: Lőpor (2017)

Jó ideje már, hogy olyan minisorozatot néztem, ami egy konkrét történelmi eseményt mutatott be, ezért gondoltam, hogy ebben a hónapban megtekintek egyet, választásomban pedig nagy szerepet játszott az angol történelem iránti érdeklődésem.

A történetről röviden: A 17. század eleji Angliában a katolikus vallásúak folyamatos üldöztetésnek voltak kitéve. Robert Catesby megelégelte ezt, s előállt egy tervvel, aminek megvalósításához társakat is talált: a parlamenti ülésszak nyitónapján, 1605. november 5.-én, amikor a képviselők mellett a királyi család is az épületben tartózkodik, felrobbantja a Westminster-palotát, majd katolikus ellenállók segítségével átveszi a hatalmat, véget vetve ezzel az üldöztetéseknek…

Korábban mindössze annyit tudtam a lőporos összeesküvésről, hogy mikor történt, illetve hogy azóta az egyik kulcsfigura, Guy Fawkes emlékére Angliában az összeesküvés napján máglyákat gyújtanak és bábukat égetnek el. Sőt, igazából mostanáig én abban a hitben voltam, hogy Fawkes volt a tervező és a vezető ebben a játszmában, ha tanultunk is Catesbyről történelemórán, ő valamiért nem maradt meg az emlékezetemben, szóval ettől a sorozattól elsősorban azt vártam, hogy egy kicsit jobban megismertet az összeesküvés résztvevőivel, részleteivel, előzményeivel és következményeivel. Lehet, hogy én támasztottam nagy elvárásokat a készítők irányába, de számomra eléggé csalódást keltő, összecsapott és érdektelen lett a végeredmény. A három epizód alatt csak végigszaladtak az összeesküvés fontosabb pontjain és szereplőin, mintha egy történelemkönyvet mondanának fel, az előzményeket nem vázolták fel rendesen, csak egyetlen kettős kivégzést mutattak, mint Catesby lehetséges motivációját, és rengetegszer elmondták, hogy a katolikus vallásúak üldözöttek és bujkálniuk kell, ebből azonban alig láttunk valamit, így kissé nehéz volt megérteni, miért lettek olyan kétségbeesettek, hogy robbantani akarjanak. Az összeesküvésről azt a benyomást keltették, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelt terv volt, ezért vallott kudarcot, holott kíváncsiságom hajtotta kutatásaimból kiderült, hogy majdnem másfél évet ölelt fel a tervezés. Nem azt mondom, hogy ennek a másfél évnek minden apró részletét be kellett volna mutatniuk, de szánhattak volna több időt a terv egyes mozzanataira, vagy akár be is emelhettek volna olyan, szerintem kifejezetten érdekes információkat, mint például hogy az ülésszak nyitónapjának eredeti időpontját többször is el kellett halasztani a pestisveszély miatt. Hohó, máris van egy kis plusz feszültség és izgalom a sztoriban! Hát még ha ehhez hozzáteszem, hogy az eltelt idő alatt az összesküvőknek akadt egy óriási problémájuk: a pincében elhelyezett lőpor tönkrement, amit mihamarabb pótolniuk kellett! És nekem ezeket a dolgokat az internetről, angol történelemmel foglalkozó oldalakról kellett megtudnom ahelyett, hogy a sorozat mesélte volna el, pedig elviekben emiatt ültem le megnézni. Az összeesküvés utóhatásait, akár a katolikusok, akár a király és törvényhozói szemszögéből nézve szintén hiányoltam, bár ez talán csak személyes probléma, én ugyanis szeretem kerek egészben látni az ehhez hasonló események folyamatát, másnak nem biztos, hogy ennyire fontos lett volna ez a rész. Történelmi minisorozatról lévén szó, a korhű atmoszféra megteremtése létfontosságú a történet megértése, befogadása szempontjából, s a sorozat sajnos ebben sem teljesített túl jól. A díszletek, kosztümök, valamint a hosszas udvariaskodással és szóvirágokkal teletűzdelt dialógusok visszaadták ugyan a 17. századi hangulatot, nem beszélve a korszakot jellemző kivégzések és kínzások explicit ábrázolásáról, mégis minduntalan azt éreztem, hogy egy 21. századi színjátszókört nézek, akik éppen a lőporos összeesküvésről adnak elő egy közepesen megrendezett darabot. A színészek jobb esetben csak szavalták, rosszabb esetben szemmel láthatóan küzdöttek a mondataikkal, amivel máris elveszett az autentikus légkör nagy része. Mielőtt elkezdtem a sorozatot, megnéztem az előzeteseit és olvastam róla pár sort, nekem ez afféle rituálé szokott lenni, hogy azért némi fogalmam legyen, mire is vállalkoztam, és a kedvcsinálók mindegyike arra utalt, hogy a terv mögött rejlő nagy elmét, Robert Catesbyt ismerhetjük meg jobban e sorozat által. Jelentem, a három rész megtekintése után egyáltalán nem éreztem azt, hogy ismerném Catesbyt, az észjárását, az érzelmeit, hogy mennyi sérelem és fájdalom érte, amik végül a terv kitalálásához vezettek; az internet megint csak több segítségemre volt ebben, mint a sorozat. Sőt, igazából úgy láttam, a készítők sem azon igyekeztek, hogy Catesbyt megismertessék a nagyközönséggel, ők is inkább Fawkes hírnevére gyúrtak, mert hiába kapott csupán mellékszereplői státuszt, mindegyik jelenetén jól látszott annak hangsúlyozása, hogy ő a nagy angol hős, a szűkszavú, elkötelezett, bátor férfiú, aki persze hogy vállalja a feladat legveszélyesebb részét, és ott marad a pincében a lőporos hordók mellett, hogy őrizze, majd idővel felrobbantsa őket. Emellett az sem volt elhanyagolható tényező, hogy a Fawkest játszó színész tízszer tehetségesebb és emlékezetesebb alakítást nyújtott, mint a főszereplőt játszó Jon Snow (izé, Kit Harington).

Ezzel pedig elérkeztünk a sorozat egyik legelemibb hibájához, jelesül, hogy nem Kit Haringtonra kellett volna osztani Catesby szerepét. Végig látszott rajta, veszettül erőlködik, hogy komoly, elhivatott, eszes vezetőnek tűnjön, de karizma és markáns gesztusok híján nem járt sok sikerrel. Catesby érzelmi viharait, a fiával kapcsolatos ellentmondásos viszonyát (haragudott rá, mert születésekor édesanyja meghalt, akit Catesby nagyon szeretett, ugyanakkor aggódott is érte, hiszen a gyermeke) nulla hitelességgel jelenítette meg, már-már a kínosság határát súrolta, mennyire nem tudta, hogyan és milyen mimikát, gesztusokat kéne alkalmazni egy ilyen jelenetben. Arról már írtam, hogy Fawkes mennyivel érdekesebb szereplő volt, de gyakorlatilag bármelyik fontosabb figuráról elmondható, hogy könnyebben megjegyezted, esetleg szimpatizáltál vele, mint Catesbyvel, köszönhetően a hihetőbb színészi alakításoknak. Fawkes egyébként remek karakter volt, nekem kifejezetten tetszett ez a szótlan, a beszélgetéstől, tervezéstől visszahúzódó és inkább a fizikai megvalósításra összpontosító figura, amilyennek ábrázolták. Mellette még Garnet atyát szeretném megemlíteni, az összeesküvés tragikus résztvevőjét, akiről a történészek máig vitatkoznak, mennyit tudhatott valójában a készülőben lévő merényletről. Peter Mullan visszafogott alakításában egyszerre volt benne az atya töretlen hitbuzgósága, Catesby erőszakos terve iránti nemtetszése, s egyben a kétely is, hogy csupán imádkozással és titkos misékkel tényleg eleget tett-e a katolikus hit fennmaradásáért. Talán már egy kicsit szőrszálhasogatás, de fordíthattak volna több figyelmet az összeesküvők bemutatására, jó lett volna az arcokhoz neveket is társítani, a négy főbb szereplő (Catesby, Wintour, Fawkes és Percy) mellett.

Összességében nézve számomra csalódás volt ez a sorozat, a leírások, előzetesek alapján sokkal részletesebb történetvezetésre és kidolgozottabb karakterekre számítottam. Ehhez képest nagyjából annyi időt töltöttem a belőle hiányzó információk utáni kutatással, mint amennyit a megnézésével… A felszínes érdeklődő lehet, hogy nem akad fenn a bejegyzésben felsorolt problémákon, engem azonban zavartak, ezért nem is tudom ajánlani a sorozat megtekintését.

Értékelés: 50%

Jelenetek, amiket érdemes figyelni:

  - A meglehetősen élethű kínzásokat és kivégzéseket. Már ha van hozzá gyomrod...

  - A katonák rátalálnak a pincében a lőport őrző Fawkesra. Remekül kivitelezett jelenet.


Lőpor /Gunpowder/ (2017)
színes, feliratos, 60 perc
Rendező: J Blakeson
Szereplők: Kit Harington, Edward Holcroft, Tom Cullen, Peter Mullan, Liv Tyler, Mark Gatiss, Derek Riddell, Shaun Dooley