Egy ideje nem jelentkeztem, de most pótolom a
lemaradást, sőt egyszerre több bejegyzéssel is megörvendeztetem olvasóimat.
Elsőként egy filmes kritika érkezik, ami már nagyon hiányzott, mivel május óta,
amikor ugye az X-Men:
Apokalipszist tekintettem meg, nem voltam moziban. Ahogy annak a
bejegyzésnek a végén is megemlítettem, ez a nyár nem sok olyan filmet hozott,
ami engem érdekelt volna, csak most, augusztusban érkezett két olyan mozgókép
is, amit vártam. Az első filmre elsősorban azért voltam kíváncsi, mert a
kedvenc színészem játszott benne, plusz az előzetese alapján egy jó kis
vígjátéknak nézett ki. Vágjunk is bele!
A történetről röviden: Két egykori
iskolatárs, David Packouz és Efraim Diveroli a könnyű pénzszerzés érdekében
fegyverkereskedéssel kezdenek el foglalkozni, méghozzá az amerikai hadseregnek
szállítanak. A szekér lassan, de biztosan beindul, ám amikor egy nagyobb
volumenű megrendelést kell teljesíteniük, akkor jönnek csak a komplikációk…
A film megtörtént eseményeket dolgoz fel, a
főszereplők valóban létező személyek, akik a 2000-es évek második felében
fegyverkereskedéssel kerestek egy rakás pénzt, de aztán végül csúnyán
belebuktak. A film elején kicsit elbizonytalanodtam, mert alig volt egy-két
értékelhető poén, leginkább csak azon lehetett nevetni, hogy a szereplők
káromkodtak, sőt néha azt éreztem, inkább egy drámára ültem be, mivel a háború
visszásságairól is bőven esett szó. Aztán jött a bagdadi meló, ami végre
meghozta magával a vicceket is. Azonban ez a kettős érzés végig megmaradt: nem
tudtam eldönteni, hogy a rendező komolyabb vagy könnyedebb hangvételt szeretett
volna megpendíteni, mert ha a kettőnek a keverése volt a célja, nos, az nem
sikerült túl jól. Ennek ellenére abszolút élvezhető volt a film, de ez
leginkább a két főszereplőnek köszönhető. Működött köztük a kémia, és ennek
eredményeképpen születtek kifejezetten jó jelenetek (mint például a fentebb
említett bagdadi rész). Ugyanakkor számomra mindketten eltértek attól, amit
eddig megszoktam tőlük: Miles Teller most először volt a komolyabb, józanabbul
gondolkodó fél, nem pedig az állandóan bulizó partiállat vagy a komolytalan,
felnőni képtelen fiatal srác, Jonah Hillnek pedig jól állt ugyan ez az
unszimpatikus szerep, de szerintem tudta volna ő ezt sokkal viccesebben is. A
történetre nem térnék ki különösebben, semmi olyan különleges nem volt a
történetvezetésben, amit érdemes lenne megemlíteni. Nem olvastam utána, hogy
pontosan mi történt a két fiatallal a lebukásuk után, úgyhogy nem tudom, ebben
is követte-e a valóságot a sztori vagy sem, de ha esetleg a rendező
megváltoztatta kicsit a valóságot, az nem befolyásolta túlságosan a filmet.
És akkor most jöjjön egy kis fangirlködés,
szóval az, aki nem kíváncsi a nyávogásomra vagy esetleg nem kedveli Miles
Tellert, az ugorjon egy bekezdést! Ugyanakkor arra is felhívom a figyelmet,
hogy a karakterével kapcsolatban spoilerezek egy kicsit; nem nagy dolog, de
emlékeim szerint a trailerekben nem utalnak rá, és hátha valaki szeretne
meglepődni rajta a moziban (ahogy én is meglepődtem, olyannyira, hogy majdnem
leestem a székről). Szóval innentől SPOILER!!! Hát annyi történt, hogy a filmben
Miles Teller apuka lett! Én meg azt se tudtam, hogyan fogjam vissza magam, és
ne álljak neki hangosan nyüszíteni, amikor az egyik jelenetben felvette a
kiságyból a babát… aztán a következő jelenetben, miközben a laptopon keresgélte
a legújabb fegyverszerződéseket, egyik kezével a kurzort irányítva, a másikkal
pedig a babát fogta oda a vállához… Atyaúristen, miután kijöttem a moziból,
onnantól lefekvésig nem is voltam magamnál, folyamatosan ez a jelenet lebegett
a szemem előtt. Nem hiába igaz a mondás, hogy a jó pasik akkor néznek ki a
legjobban, ha kisbaba van a karjukban :) Készülőben van még pár filmje, és
reménykedem benne, hogy legalább egyben hasonló szituációba kerül majd, mert én
szeretném még őt látni nagyon sok ilyen jelenetben!!! Meg persze ha a való
életben is megtörténne vele ez az örömteli esemény, azt se bánnám, sőt ha
alkalomadtán fotók is készülnének, azoktól valószínűleg egy évig visítoznék.
SPOILER (ÉS NYÁVOGÁS) VÉGE. Összefoglalva
tehát a filmmel kapcsolatos gondolataimat, azt tudom mondani, hogy nem lett
nagy csalódás, mivel alapvetően vicces volt, és végig le tudta kötni a
figyelmemet. Egyedül tényleg csak a hangvételek keverése nem tetszett, meg
szerintem elbírt volna több poént is a cselekmény, de ezektől függetlenül egy
meleg nyári délutánon egy hűvös moziteremben ülve nekem pont megfelelt.
Értékelés: 75%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- A bagdadi kalandot. A film egyik
legjobb része.
- Jonah Hill nevetését.
- Las Vegasban a rendező a Másnaposok
vonatkozó jelenetét - kicsit másképp.
Haverok fegyverben (War Dogs)
Színes, magyarul beszélő, 114 perc
Rendező: Todd Phillips
Szereplők: Miles Teller, Jonah Hill, Ana de
Armas, Bradley Cooper
Ismét visszatértem a saját könyveimhez,
úgyhogy a mai bejegyzést egy ilyen könyvről írom. Még gimis koromban vettem
részt egy kollégiumi irodalmi versenyen, ami a Nyugat című
folyóiratról, illetve a hozzá kapcsolódó magyar írókról szólt. A döntőnél
azonban érdekes dolog történt: csak a mi kollégiumunk delegációja érkezett meg
a verseny helyszínére, a többiek nem jöttek el, így a verseny szervezői
felajánlották nekünk, hogy mivel mi megjelentünk, ezért a díjaknak megvett
könyvekből szabadon választhatunk magunknak egy példányt. Nekem ennek a
könyvnek nagyon megtetszett a címe, ezért őt választottam. El is olvastam, és
emlékeim szerint anno tetszett, a mostani újraolvasás azonban más eredményeket
hozott.
A történetről röviden: Liszner Vili
tehetséges futó, de a tanulás nehezen megy neki. Nyolcadik osztályosként épp az
érettségi előtt áll. Novák Antal Vili osztályfőnöke, egyben a fizika- és
mennyiségtan-tanára, aki egyedül neveli lányát, Hildát. Novákot nem kedvelik
különösebben diákjai, rendszerint csúf tréfákat űznek vele, a tanerő viszont
rendületlenül hisz abban, hogy képes megnevelni és fegyelmezni nebulóit. Novák
élete egyik napról a másikra szomorú fordulatot vesz: lánya elszökik tőle,
ráadásul egyik tanítványával, majd pedig Vili fordul szembe vele, miután a
tanár megbuktatja az érettségi vizsgán. Végül, amikor a helyi szennylap
kiteregeti magánéleti gondjait, a férfi kétségbeesett lépésre szánja el magát…
Több mint egy hétig tartott ennek a könyvnek
az elolvasása, mert voltak olyan napok, amikor egyszerűen nem bírtam rávenni
magam, hogy belelapozzak. Sem a történet, sem a karakterek nem kötöttek le,
Novák Antallal a tragikus sorsa ellenére sem tudtam együtt érezni, talán csak a
könyv végére sajnáltam meg kicsit. Pepike volt az egyetlen szereplő, akinek az
élete, a viselkedése megérintett valamennyire. A cselekmény alakulása iránt
teljesen közömbös voltam, még a feszültebb vagy érzelmesebb jelenetek sem
váltottak ki belőlem érzelmeket. Nem igazán tudom megmagyarázni, miért volt ez,
hiszen olvastam már korábban Kosztolányitól, és egyébként sem tartom magam a magyar
szépirodalom ellenségének (elvégre gimiben magyar fakultációra jártam, és az
egyetemen, a magyar szakon is rendszeresen találkoztam magyar irodalmi
művekkel), de ezzel a könyvvel egyszerűen nem tudtam mit kezdeni. Már az első
olvasás alkalmával észre kellett volna vennem, hogy ez a könyv nem az én
ízlésemnek való.
Összességében tehát túl sok pozitívumot nem
tudok elmondani erről a könyvről, mivel nekem nem tetszett, de ez természetesen
nem von le semmit a mű értékéből és fontosságából.
Értékelés: 3/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- A diákok érettségi előtti izgalmát.
Nosztalgiával töltöttek el ezek a jelenetek :)
- A könyv végi szellemidézést. Szép
lezárás.
A mai bejegyzésben szintén egy olyan könyv
kerül a górcsőm alá, ami nem a saját polcomról való. Fantasy témájú, ami pont
jól jött, mivel – kis utánaszámolás után – rájöttem, hogy már több mint fél éve
nem olvastam ebben a műfajban. Mint utólag kiderült, jobb lett volna, ha nem
ezzel a könyvvel térek vissza a műfajhoz… Spoilerek
előfordulhatnak!
A történetről röviden: Cas Lowood az átlagos
tinédzserek mindennapjait éli, de mellette van egy titka: apja örökébe lépve
kísértetvadászként tevékenykedik. Legújabb munkája során a titokzatos és nagyon
erős Anna Korlova szellemét kell levadásznia, akit a közvélemény „vérbe
öltözött Anna”-ként ismer. Cas hamar rájön, hogy ez a szellem más, mint amikkel
eddig találkozott: erős, legyőzhetetlen, de ugyanakkor ártatlan és megmentésre
váró fiatal lány…
Az elején nagyon megtetszett a történet: Cas
E/1. személyű narrációja viccessé és lazává tette a narrációt, az első fejezet
felütése izgalmas volt, és alapvetően a szellemekkel kapcsolatos dolgok is
kíváncsivá tettek. Főleg az Anna körüli titokzatosság. Aztán ahogy haladt előre
a cselekmény, egyre többször elbizonytalanodtam. Kicsit töredezetté vált a
sztori, a szereplőkről alig tudtam valamit, és ami még rosszabb, olyan szinten
nem voltak róluk leírások, hogy még elképzelni sem tudtam őket. És akkor még
nem is beszéltem a szerelmi szálakról… A két főszereplő közt kialakuló szerelem
nekem teljesen abszurd volt; én általában elég könnyen elhiszem, sőt szeretek
is olyan kapcsolatokról olvasni, amikben az egyik fél valami természetfeletti
lény, a másik pedig ember, de itt egyszerűen nem hittem el. Mégis hogyan lehet
beleszeretni egy szellembe? Vagy, ami még fontosabb, hogy tudod megérinteni,
sőt továbbmegyek, megcsókolni??? Sajnálom, ha valakinek a lelkébe taposok
ezzel, mert esetleg neki tetszik ez a szerelmi szál, de engem rettentően
zavart. A másik párnál szintén ugyanezt éreztem, sőt szerintem ők egyáltalán
nem is illettek össze. Itt még persze nem ért véget bosszankodásaim sora:
amikor a nagy fordulat során kiderült, hogy a gonosz szellem, aki megölte Cas
apját egykoron, végig a padláson volt, akkor eltűnődtem azon, hogy abbahagyom
az olvasást. Az elején elmondták, hogy a macska pont azért van velük, hogy
jelezzen a kísértetek miatt. Az állat kötelességtudóan ugrált is a padlásfeljárónál,
de Cas anyukája elintézte egy intéssel, miszerint biztos csak patkányok. Öööö,
tessék??? Azért tartod a macskát, hogy nyávogjon, ha szellemet érzékel, erre
szerencsétlen macska jelez is, de te nem foglalkozol vele túlságosan. Hát ezek
után akkor ne legyél meglepődve, ha rád veti magát egy obije nevezetű gonosz
lény. Pont az ehhez hasonló apróbb bakik és furcsaságok miatt a könyv végi nagy
összecsapást már elég érdektelenül figyeltem, és az apró függővég ellenére sem
érzem azt, hogy különösebben kíváncsi lennék a következő kötetre.
Összefoglalva tehát: a kiindulópont
érdekesnek tűnt, eleinte azt hittem, tetszeni fog, de aztán valami
megbicsaklott a történetvezetésben. A karaktereket sem tudtam igazán
megkedvelni, és a sztori végére egyre zavarosabbnak éreztem a történéseket.
Mivel nekem nem nyerte el a tetszésemet, ezért értelemszerűen nem is tudom azt
mondani, hogy bárkinek szívesen ajánlanám. Ebben a műfajban vannak ennél sokkal
jobban megírt, kidolgozottabb karakterekkel és izgalmasabb cselekményvezetéssel
operáló könyvek is.
Értékelés: 2,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Az első fejezetet indító
szellemvadászatot.
- Cas olykor egészen vicces
beszólásait.
- Anna igazi történetét.
A mai bejegyzés kicsit el fog térni az
eddigiektől, ezúttal ugyanis egy olyan könyvről fogok véleményt írni, ami nem a
saját polcomról való, hanem könyvtárból kölcsönöztem. A könyvnek készült
filmváltozata is, amit idén januárban sikerült megtekintenem moziban, a filmről
írt blogbejegyzést itt találjátok.
Röviden annyit elmondhatok, hogy nagyon tetszett a film, és ezért is döntöttem
el, hogy alkalomadtán elolvasom a nyomtatott verziót is. Apró spoiler
előfordulhat!
A történetről röviden: Anya és Jack a
Szobában élik mindennapjaikat. Jack itt született, számára ez az otthon.
Anyának azonban börtön, hiszen hét éve raboskodik már ott. Anya tudja jól, nem
maradhatnak örökké a Szoba falai között, ezért Jack ötödik születésnapja után
egy nagyon fontos mesében elmondja a kisfiúnak, hogy a Tévében látott világ
létezik, és a Kint sokkal nagyobb, mint azt el lehetne képzelni, majd pedig egy
sorsdöntő lépésre szánja el magát…
A könyv egyik nagy truvája, hogy egy ötévest
szerepeltet narrátorként, mindent az ő gyermeki szemszögéből látunk, hallunk.
Nekem már az első oldaltól fogva tetszett ez a fajta történetmesélés, Jack
cserfes leírásainak köszönhetően sokszor éreztem azt, hogy én is ott vagyok a
Szobában vele és Anyával. Hihetetlen volt olvasni, hogy azon a kicsi helyen
Anya mennyi kreatív játékot, mozgásformát, meséket talált ki, hogy lekösse,
szórakoztassa, de ugyanakkor tanítsa is a kisfiút. Érdekes volt megfigyelni,
hogy Anya meséiben felbukkantak valós történelmi és kulturális események,
illetve sokszor volt az elrablás és a szökés egy-egy mese központi eleme.
Képzeletben sokszor meghajoltam Anya előtt, hogy mekkora türelemmel és
kreativitással építette fel Jack életét abban az apró szerszámoskamrában. A
filmből már tudtam, hogy meg fognak szökni, de ennek ellenére a szökés minden
egyes percét végigizgultam Jackkel. A kinti világ folyamatos megismerése során
néha elég türelmetlenül viszonyultam a kisfiúhoz, párszor zavartak az
értetlenkedései, de ez valószínűleg amiatt volt, hogy ami számára újdonságként
hatott, az nekem magától értetődött. Ettől függetlenül érdekes, vicces és
sokszor megható volt végigkövetni, ahogy Jack szép lassan felfedezi magának a
Kintet, és beletanul ebbe az „új világba”. A kisfiú utánozhatatlan narrációja
mellett a könyv másik erőssége az, hogy gyönyörűen mutatja be a szülő és gyermeke
közti szoros köteléket, ami csak és kizárólag a feltétel nélküli szeretetre
épül. A szoba
fontos és értékes könyv, mindenkinek ajánlanám elolvasásra, és természetesen a
filmet is érdemes megnézni, mert hasonlóan jó, mint a könyvváltozat.
Értékelés: 4,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Jack részletes beszámolóit a
Szobában töltött napokról.
- Anya meséit.
- A szökést.
- Az Anyával készült interjút.
- A könyv végét.
Mai bejegyzésemben egy, a magyar irodalomban
fontos műnek számító könyvről fogok véleményt írni. Márai Sándor nevével
gimnázium első éveiben találkoztam először, amikor is megismertem tőle a Mennyből az angyal
című verset, ami azóta is a kedvenc versem. Ezután a kollégiumi könyvtáros néni
ajánlására fordultam az író prózai művei felé. A gyertyák csonkig
égnek meghatározó mű lett számomra, ugyanis az első olvasása alkalmával
különös párhuzamot fedeztem fel a könyvbeli szereplők és a saját életem között,
és ekkor döbbentem rá, hogy az, amit én addig mély barátságnak hittem, a másik
fél számára csak egy kedves, udvarias, de nem túlságosan őszinte ismeretségi
viszony volt. Természetesen az én esetemben nem történt megcsalás, fegyvert sem
fogtunk egymásra, de minél többet olvastam Henrik Konrádhoz fűződő
kapcsolatáról és arról, hogy barátja valahol mélyen mindig is gyűlölte őt a
kettejük közti társadalmi különbségek miatt, annál inkább éreztem, hogy az én
(állítólagos) barátságomban is ehhez hasonló lehet a probléma. A barátság azóta
megszakadt, a könyv azonban év végi jutalomkönyvként polcom állandó lakója
lett, s az idei nyárra kitűzött „Olvassuk újra a saját könyveinket!” akciómon
belül most került sorra. Lássuk hát, miről is szól a könyv!
A történetről röviden: Henrik negyvenegy év
után újra találkozik egykori barátjával, Konráddal, s végigbeszélgetnek egy
egész éjjelt, mely során megismerjük egykori közös múltjukat, amelyben titkok,
árulások és ki nem mondott kérdések kerülnek felszínre…
A történet szép lassan építkezett, az elején
a feszültség fokozatos növekedése már-már egy krimi cselekményvezetéséhez
hasonlított. Bár a történet egyetlen helyszínen játszódik, s gyakorlatilag egy
nagy monológ, mégsem lehet azt mondani rá, hogy unalmas. Igaz, Henrik beszéde
nekem néha túl sok volt, meglehetősen zavart, hogy elindított egy
gondolatmenetet, azt abbahagyta, elkezdett egy másodikat, harmadikat és csak aztán
tért vissza a legelső gondolathoz, s így bizony nem mindig volt könnyű érteni
az olvasottakat. A könyv másik gyengepontja számomra az volt, hogy Konrád alig
szólalt meg; én kíváncsi lettem volna a benne lezajló gondolatokra, érzelmekre
is, arra, hogy ő miként gondol vissza a múltbeli történésekre. A lezárás is
hagyott bennem egy apró kérdőjelet: bár értelmezhető úgy, hogy egy idő után
bizonyos kérdések már nem számítanak olyan fontosnak, mint amilyennek gondolják
őket, de én ettől függetlenül kíváncsi lettem volna a válaszokra.
A fenti hibáktól eltekintve ez egy gyönyörű
leírásokkal és fontos mondanivalóval operáló könyv, amely arról mesél, hogy a
barátság milyen mély, ugyanakkor meglehetősen törékeny dolog is lehet.
Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Henrik visszaemlékezéseit
fiatalkorára.
- Kiderülnek a régen elfeledett
titkok.
- A könyv címének szövegbeli
feltűnését.
A mai bejegyzésben tárgyalt könyv nemrégiben
került hozzám, születésnapi ajándékként kaptam egy kedves barátnőmtől. Akik
rendszeresen olvassák a blogomat, azok tisztában vannak azzal, hogy mennyire
szeretem és dicsérem a Saul fia című
filmet, ahol és amikor csak tudom, illetve már arról is sokszor írtam, hogy
milyen érdeklődéssel fordulok a holokauszttal foglalkozó művek felé. Éppen
ezért örültem nagyon, amikor hallottam, hogy a film sikere kapcsán jó pár hozzá
kapcsolható könyvet adnak majd ki. Ezek egyike a Saul útja.
A történetről röviden: A könyv gyakorlatilag
egy interjúkötet, ami a film alkotóival készült interjúkat gyűjti csokorba,
ezek mellett pedig röviden ír a film fontosabb díjairól, részleteket tartalmaz
egy magyar orvos visszaemlékezéseiből, aki Mengele boncolóorvosaként dolgozott
Auschwitzban, illetve bemutatja azokat a mára történelmi jelentőségű vált
fotókat, amiket sonderkommandósok készítettek a legnagyobb titokban az
auschwitzi táborban.
A könyv minden szempontból tökéletes. Az
interjúk alaposak, részletekbe menőek, kiderül belőlük, hogy egyik-másik
interjúalanynak mit jelent a holokauszt, megtudhatunk érdekes plusz
információkat a film különböző készítési fázisaiból, például hogy a hangmérnök
milyen módszerrel szerezte be a filmhez szükséges zörejeket. Összességében az
szűrhető le a beszélgetésekből, hogy a stáb minden egyes tagja szívügyének
tekintette ezt a projektet, és arra törekedtek, hogy a nézők minél pontosabb
képet kapjanak a Sonderkommandóról és a táborok mindennapjairól. Dr. Nyiszli
Miklós visszaemlékezéseinek részletei is szépen belesimulnak az interjúk közé,
és fel is keltik az olvasó érdeklődését a teljes napló iránt. Az auschwitzi
fotográfiákról szóló fejezet bemutatja a fotókat és röviden ismerteti a
történetüket. Személy szerint ezek miatt örülök a legjobban a könyvnek, mert
elmondhatom magamról, hogy a birtokomban van egy olyan könyv, ami tartalmazza
ezeknek a fontos történelmi dokumentumoknak a másolatát.
A könyv elsősorban azoknak lehet érdekes,
akik már látták a Saul
fiát, de bátran ajánlanám azoknak is, akik még csak most kezdenek
ismerkedni a magyar filmtörténelem eme csodálatos alkotásával.
Értékelés: 5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Az egész könyvet. Nagyon érdekes és
értékes olvasmány.
A mai bejegyzésem tárgyául választott könyvet
már nagyjából több mint tíz éve kaptam karácsonyi ajándékként a nagynénéimtől.
Már akkoriban is nagy könyvmoly voltam, így természetesen rövid időn belül
elolvastam, de sok mindent nem értettem, pontosabban nem érthettem, mivel az
akkori tudásom a töredéke volt a mostaninak. A filmtörténetről alig voltak
ismereteim, sőt akkor még messze voltam attól, hogy rajongója legyek a
némafilmeknek, az amerikai filmtörténetnek, vagyis úgy alapjában véve
mindennek, amit később a filmszakon tanultam. A zsidóüldözésekről, a
koncentrációs táborokról és a holokausztról pedig maximum töriórán hallottam,
de egyáltalán nem voltam a téma megszállottja, úgy, mint mostanság. Kicsit
szégyellősen vallom be, de tizennégy éves énemet leginkább a könyv erotikus
jelenetei kötötték le, ami - mivel kamasz voltam – valamilyen szinten nem
meglepő, de mai fejjel belegondolni abba, hogy engem egy történet csak a
túlfűtött jelenetei meg utalgatásai miatt kötött le… De már megint túl sokat
személyeskedem, lássuk inkább a könyvet!
A történetről röviden: Ha tényleg nagyon
rövid akarok lenni, akkor azt tudom mondani, hogy ez a könyv Kálmán Vera
életrajza, mivel gyakorlatilag az első fejezettől az ő életét követjük végig.
Ebbe idővel belekapcsolódik a híres zeneszerző, Kálmán Imre, akivel Vera
házasságban élt. Kettejük kapcsolata központi helyet foglal el a műben, de
számomra mégiscsak inkább Veráról szól a történet. Emellett fontos történelmi
tablóként is tekinthetünk a műre, mivel a fontosabb történelmi események mind
hátteréül szolgálnak mindennapjaiknak, s ebből kifolyólag híres-hírhedt emberek
is megfordulnak a könyv lapjain, akikről megtudunk egy-két olyan dolgot,
amikről az életrajzaikból nem feltétlenül értesülnénk.
Mindenképpen érdekes volt a mai tudásommal
felszerelkezve újraolvasni ezt a könyvet. A színészek felismerése mellett a
történelmi események alakulását, emberekre gyakorolt hatását is jobban
megértettem, és talán a könyv érzelmi részét is jobban át tudtam érezni.
Ugyanakkor ezzel együtt arra is rájöttem, hogy bár felettébb érdekes
történetről beszélünk, engem mégsem tud különösebben lekötni. Nagyjából a
filmes és a történelmi részeknél kaptam csak fel a fejem, de egy idő után Vera
viselkedése, megjegyzései, életének alakulása egyszerűen hidegen hagytak. Annál
inkább lekötött a főszál mellett futó másik szál: Sam Burg története. A fiatal
lengyel zsidó fiúé, aki Berlinbe ment szerencsét próbálni, majd idővel
Amerikába került. A fiúé, aki eleinte megpróbált nem zsidóként élni és
viselkedni, de végül mindig oda lyukadt ki, hogy az üldözések idején
folyamatosan népe embereit próbálta segíteni, s legjobb barátja révén végül a
vallásához is visszatalált. Történetében egyszerre jelent meg a korszakra
jellemző zsidó identitás problematikussága, illetve a mély és őszinte barátság elszakíthatatlan
kötelékének fontossága is.
Összességében
sok mást nem tudok elmondani a könyvről. A hátulján lévő leírás szerint Kálmán
Imre és Vera házasságának krónikája, de nekem inkább egy erős és szívós nő
életrajza, aki a 20-as évektől kezdve a történelem minden sötét eseménye
ellenére végig kitartott, hű maradt önmagához, és feltalálta magát minden
szituációban – ahogy teszik ezt a nők mind a mai napig.
Értékelés: 3,5/5
Jelenetek,
amiket érdemes figyelni:
- Kálmán
Imre gyermekkori emlékét egy zsidó történetről.
- Az
időnként felbukkanó sztárokat. Irigylem Kálmán Verát azért, hogy ennyi híres
embert személyesen ismert.
- Sam
Burg és Szajko barátságát és beszélgetéseiket.