2016. január 26., kedd

Könyvkritika: Daniel Keyes - Virágot Algernonnak

A legutóbbi bejegyzésemben megígért könyves kritika végre megérkezett! Ma egy olyan könyvről fogok mesélni, amivel gimnáziumban találkoztam először, de mostanában rám tört a nosztalgia (pedig nem is volt annyira régen), hogy a gimis éveim alatt megismert könyveket elolvassam újra, így jött a képbe a Virágot Algernonnak.
A történetről röviden: Charlie Gordon egy 32 éves, csökkent értelmű fiatalember, aki egy pékműhelyben dolgozik, s emellett kisegítő iskolába jár, mert szeretne okosabb lenni. Tanítónője, Miss Kinnian ajánlására jelentkezik egy kísérletre, melynek során egy "okosító" operáción esik át. Charlie értelmileg és érzelmileg is fejlődik, igaz, érzelmi fejlődése főként abban nyilvánul meg, hogy feltárulnak előtte elfeledett gyermekkori emlékei, amikből sok minden kiderül...
Amennyire vissza tudok emlékezni, a gimnazista énemnek tetszett a könyv, igaz, voltak részek, amiket nem egészen értett, de akkoriban halomban faltam a könyveket, úgyhogy foghatjuk arra is, hogy kicsit felületes voltam az első olvasás alkalmával. De beszéljünk inkább a mostani véleményemről! Ezúttal is tetszett, kicsit talán jobban is értettem a könyv mondanivalóját és magát a főszereplőt is. Charlie-val végig együtt éreztem, függetlenül az intelligenciahányadosától, szívszorító volt látni, ahogy az emlékein keresztül keresi önmagát, hogy ki is ő valójában. A tudományos részek zavartak kissé, mivel inkább humán beállítottságú vagyok, és az enzimlebontó-tevékenységről meg egyéb agyi funkciókról halvány lila gőzöm nincs. De szerencsére nem ezek voltak a cselekmény központjában, hanem Charlie, az ő érzései, gondolatai. Az külön tetszett a könyv szerkesztésében, hogy a nyomtatott szövegen keresztül végigkövethettük, hogy Charlie éppen hol tart a fejlődésben.
Bár ez a könyv nem ma íródott, szerintem megfogalmaz olyan dolgokat, amik mind a mai napig is érvényesek. Bátran ajánlanám mindenkinek, érdemes legalább egyszer elolvasni, a tudományos részek pedig ne riasszanak el senkit, nem feltétlenül azok a legfontosabb részei a műnek.


Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Charlie emlékeit.
  - Az előmeneteli jelentések változását.
  - A könyv végét. Megható.

Nincsenek megjegyzések: