Könyvkritika: J. D. Salinger - Franny és Zooey

J. D. Salinger leghíresebb művéről, a Zabhegyezőről már írtam egy bejegyzést még februárban. Bár nem nyűgözött le teljesen, mégis eszembe jutott tőle akkoriban egy másik cím, amivel kapcsolatban úgy döntöttem, valamikor ebben az évben elolvasom. Nos, erről a kötetről lesz szó ma.
A történetről röviden: Franny fiatal egyetemista lány, aki látszólag minden különösebb ok nélkül idegösszeomlást kap, s egy könyv hatására a vallás felé akar fordulni. Zooey egy közepesen sikeres televíziós színész, s nem mellesleg Franny legfiatalabb bátyja. Kettejük beszélgetései, vitái bontakoznak ki e rövid elbeszélésben, valamint bepillantást nyerhetünk családjuk történetébe is…
A Zabhegyezőnél említettem, hogy újraolvasás volt, s valamiért az rémlett, hogy a Franny és Zooey-t is olvastam már, azonban semmi olyan emlék nem jött elő olvasás közben, ami megerősítette volna ezt. Eleinte azt gondoltam, rossz ötlet volt belekezdeni, mivel a Zabhegyező se nyerte el anno a tetszésemet, ráadásul Franny fejezete nem tűnt többnek egy intelligens, ám mégis rettentően hisztis lány monológjánál, Zooey fejezetének elejére tűzött bevezető pedig borzalmasan dagályos, helyenként érthetetlen volt. Franny és bátyja beszélgetései rejtegettek érdekességeket, viszont olyan szinteken tárgyalták a vallásfilozófiát, és olyan, általam alig vagy egyáltalán nem ismert emberekre hivatkoztak, ami kissé magas volt nekem, így az elbeszélésnek ezt a részét nem is értettem igazán. A család élményekben, emlékekben gazdag történelmének szeletei ellenben nagyon tetszettek, ezeknek köszönhetően némileg árnyalódott a kezdeti negatív hozzáállásom. A sztoriban ténylegesen megjelent családtagok között a néha ellenséges dialógusok ellenére érződött az aggódás, a törődés, a szeretet, főleg Zooey-nál éreztem azt, hogy igenis érdekli a húga állapota, és szeretné ismét vidámnak látni őt. A Zooey nevével fémjelzett fejezet elején lévő bevezetőből kiderült, hogy Buddy Glass, az egyik idősebb bátyjuk írta meg végül történetüket, s ott ő „házi mozi prózában” definícióval illette művét. Nos, szerintem ez remek műfaji besorolás volt, az apró mozdulatok, helyszíni leírások tényleg ezt az érzetet keltették, igaz, az én lelki szemeim előtt inkább egy színházi előadásként jelentek meg az egyes jelenetek. Akárcsak a Zabhegyezőben, itt is központi szerepet kaptak a magányos, intellektuális lázadók, a vallástörténeti alkotók és műveik mellett irodalmi utalások bukkantak fel és a második világháborúval kapcsolatos keserűség sem maradhatott ki.
Összességében véve tetszett is, meg nem is ez a rövid könyvecske. Voltak részei, amik nem kötötték le túlzottan a figyelmemet, a Glass családról szóló történetek és a címszereplők közötti testvéri kapocs viszont érdekesek voltak. Mostanra már biztos vagyok benne, hogy a beat-irodalom nem a nekem való irodalmi korszak (jóval a blog indulása előtt Salingeren kívül Burroughst és Kerouacot is olvastam), habár azért megvannak a maga izgalmas és különleges részletei.


Értékelés: 3,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Minden apróságot a Glass családról.
  - Zooey és édesanyja beszélgetését a fürdőszobában.
  - Franny és Zooey telefonbeszélgetését.