Könyvkritika: Göbölyös N. László - Gyilkosok ideje

Ezúttal egy olyan könyvet fogok bemutatni, ami nem szépirodalmi regény, hanem egy, mondjuk azt, ismeretterjesztő kötet. Ritkán olvasok ilyen műfajban, általában a regényeket kedvelem, de érdekes kitérőnek tűnt, ezért esett rá a választásom.
A történetről röviden: A kötet tíz fejezetben, különféle csoportosítások alapján mutat be nekünk hírhedt sorozatgyilkosokat, főképp az elmúlt két évszázadból válogatva. Utalásszinten előkerülnek régebbi elkövetők is, de az írónak elsődlegesen az a célkitűzése, hogy megvizsgálja, a kialakuló média milyen szerepet játszott ezen gyilkosok híressé válásában…
Két hónappal ezelőtt kezdtem bele a Mindörökké című sorozatba. Csupán egy évadot készítettek belőle, és már csak pár epizód van vissza, úgyhogy majd egy külön bejegyzésben fogok foglalkozni vele bővebben. Most mindössze azért említem meg, mert az egyik epizódja egy sorozatgyilkos utáni nyomozásról szólt, aki a hírhedt Hasfelmetsző Jack egyik gyilkosságát utánozta le hátborzongató pontossággal. Ez a rész adta az ötletet, hogy olyan olvasmány után kezdjek kutatni, amiben híres sorozatgyilkosokról írnak. A sorozat főszereplője kitűnően megfogalmazta általánosságban az emberekről, hogy a borzongás, a néha elképzelhetetlennek tűnő tettek miatt lengi körül a mai napig nagyfokú érdeklődés ezeket az elkövetőket, nos, én is hasonló okokból kifolyólag keresgéltem a könyvtárban, s így jutottam el ehhez a könyvhöz. Plusz adalék volt, hogy az író a média idővel egyre erősödő szerepét is szándékozott bevonni a vizsgálódásába. Számomra azonban elég összecsapott lett a végeredmény, ami a tartalom mellett a formában és a szerkesztésben is megnyilvánult. Kezdjük a tartalommal! A tíz fejezetbe való elosztást nagyon random alapon végezte el az író, voltak olyanok, amiket simán össze lehetett volna vonni. Az egyes részek felépítése sem volt egységes: néha a gyilkos bemutatásával, rémtetteinek kivonatos összefoglalójával indult a szöveg, majd következtek a könyves, filmes, sorozatos utalások, amiket az ő tettei ihlettek. Ez idáig rendben is lenne, de akadtak olyan fejezetek, amik eleve filmekkel indítottak, amiknek végül különösebb kötődésük nem volt konkrét gyilkosságokhoz, helyette viszont betekintést nyerhettünk abba, miként alakult a készítők élete a náci rezsim idején. Ha abból a szempontból nézem, hogy érdeklődöm a filmtörténet ÉS a második világháborút megelőző évek történelme iránt, akkor ez egy remek fejezet volt. A könyv címe és témája azonban nem ezekhez kapcsolódott, tehát semmi keresnivalója nem volt benne. Számtalan alkalommal esett abba a hibába az író, hogy csak sorolta és sorolta a gyilkosokat, de a tetteikről alig vagy egyáltalán nem mondott semmit. Inkább koncentrált volna egy vagy két olyan személyre, akiket esetleg össze lehetett kötni bizonyos hasonlóságok mentén, mint hogy felsorolt több száz nevet, amikre már most nehezemre esik visszaemlékezni. Az elkövetők popkultúrára gyakorolt hatásaival ugyanez volt a gondom. Az oké, hogy felhívja a figyelmünket fontosabb mozgóképekre, könyvekre, amikkel érdemes megismerkedni, de ezekkel szintén az volt a baj, hogy a nagy mennyiség a minőség rovására ment. Arról már nem is beszélve, hogy ha már ennyi hivatkozást beletett a könyvébe, lehetett volna olyan figyelmes, hogy a könyv végén összegyűjti, rendszerezi őket, így az olvasó könnyebben tájékozódhatott volna az információrengetegben. Ezzel át is evezhetünk a formai problémákra. A hiányzó film-és könyvmutató semmi a nyelvtani és helyesírási hibákhoz képest, ami különösen annak tükrében felháborító, hogy az író hírügynökségi hírszerkesztőként dolgozott évtizedeken keresztül. Na most, gondolom, nem kell hosszan ecsetelnem, hogy egy ilyen munkakörben működő embernél az egyik, ha nem a legfontosabb tulajdonság, hogy tudjon rendesen fogalmazni és ismerje az alapvető helyesírási szabályokat… Az meg már csak szőrszálhasogatás részemről, de rettentően zavart, hogy a filmes utalásoknál sokszor az angol cím került előre, a magyar pedig csak zárójelben, holott a magyar cím hivatalos, tehát azon a címen mutatták be nálunk a filmet. Abban az esetben, ha a külföldi címnek nincs hivatalos magyar fordítása, akkor lehet zárójelbe tenni az általunk magyarított címet, de azt is szögletes, nem kerek zárójelben.
Egy gondolat erejéig visszatérnék a tartalomhoz és a fülszövegben megemlített média szerepének tárgyalásához. Ez is hol feltűnik, hol nem, és amikor előkerül, akkor se viszi túlzásba az elemzést az író, talán az utolsó, hírességekről szóló fejezetben jut erőteljes szerep a sajtónak, de ott is kimerül annyiban, hogy adatokat közöl arról, melyik újság meddig foglalkozott a történésekkel.
Különösebb elvárásaim nem voltak a könyvvel kapcsolatban, egy izgalmas kitérőnek gondoltam két regényolvasás között, ehhez képest nagyot csalódtam benne. Az alapötlete jó, a megvalósítása viszont elég hevenyészett, ráfért volna egy alaposabb átnézés és egy igényesebb szerkesztés.


Értékelés: 3/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A helyenként egész összeszedett sorozatgyilkos profilokat, illetve a popkulturális hivatkozásokat.