Könyvkritika: Nicola Yoon - Minden, minden

Említettem már párszor, hogy abban az esetben, amikor egy könyvből filmváltozat készül, általában előbb a nyomtatott változattal szeretek megismerkedni, és utána jöhet a moziverzió. Ez persze nem egy kötelező szabály, előfordult már, hogy kíváncsiságból vagy barátnői nyomásra megtekintettem egy filmet, és csak hónapokkal, évekkel később olvastam el a könyvet. A ma bemutatásra kerülő kötetnél is az utóbbi eset áll fenn, ugyanis a filmváltozatban a főszereplő srácot játszó színészt kedvelem, és nem bírtam ellenállni a csábításának, ezért tavaly augusztusban megnéztem a filmet, most pedig sort kerítettem a könyvre is.
A történetről röviden: Maddy egy tizennyolc éves lány, aki ritka betegségben szenved – allergiás a világra, ezért egy sterilizált házban él orvos anyukájával. Egy nap új család költözik a szomszéd házba, amelynek egyik tagja, Olly rögtön felkelti Maddy figyelmét. A fiatalok között szövődő érzelmek hatására Maddy kockázatos lépésre szánja el magát…
A filmről itt olvashattok hosszabban, röviden és tömören azt mondhatom róla, hogy szerethető volt, de nem különösebben emlékezetes, ráadásul olyan üzenetet közvetített, amivel én nem tudtam kibékülni, s azt gondoltam, a könyvben talán kidolgozottabb a mondanivaló. Hát, rá kellett jönnöm, hogy nem… Akárcsak a filmben, Maddy és Olly itt is imádnivaló, érdeklődő és kreatív karakterek voltak, akiket külön-külön is hamar megkedvelt az olvasó, hát még amikor együtt voltak! Az üzenetváltásaikban, a személyes beszélgetéseikben, az érzéseikben tapinthatóak voltak a vonzalom jelei, s megvolt bennük és a velük történtekben minden olyan elem, ami egy első szerelem során lezajlik egy átlagos tiniregényben. Ha kicsit negatívnak érzitek ezt a megfogalmazást, nem jártok messze az igazságtól: tetszettek ugyan, de semmi új vagy maradandó nem volt bennük, ami kiemelte volna őket a tömegből. Szűkítve a tematikát, a „szerelmespár egyik vagy mindkét tagja beteg” csoportban is találhatóak náluk emlékezetesebb párosok. Na igen, az a bizonyos ritka betegség és a hozzá kötődő cselekményvezetési szálak sem győztek meg teljesen, pedig annyira reménykedtem benne, hogy a könyv jobban kibontja a problémát, mint tette azt a film. Az anyukával az volt a gond, hogy bármennyire próbálkoztam, nem tudtam őt megszeretni, a fordulat után meg sajnálnom kellett volna, ehelyett Maddy dühével értettem egyet. Maddy rizikós akciója szintén nem nyerte el a tetszésemet, nekem túl romantikus volt ez a hozzáállás, hogy az első szerelem megtapasztalása érdekében kamikaze üzemmódba vágja magát… Ja és Olly családi gondjairól szívesen olvastam volna még, azok a részek  helyenként jobban lekötötték a figyelmemet, mint a szerelem kialakulása vagy Maddy belső gondolatai. Azt viszont nem lehet elvitatni a kötettől, hogy szép és ötletes volt a rengeteg illusztrációnak köszönhetően, amik nem csupán bemutatták az elolvasott eseményeket, hanem szerves részét képezték a sztorinak. A két főszereplő mellett Carlát, az ápolónőt is kedveltem, őt sokkal inkább anyafigurának éreztem, mint Maddy tényleges édesanyját.
A filmhez hasonlóan a könyvről is felemás érzéseim keletkeztek. A kötetnek van egyfajta bája a sok rajz miatt, ez némiképp kiemeli az átlagból, a szereplői nagy részét is lehet szeretni, azonban a története és az általa közvetített mondanivalója a legnagyobb gyengepontja.


Értékelés: 3,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Az illusztrációkat. Mint megtudtam, az írónő férje készítette őket.
  - Maddy és Olly üzenetváltásait.
  - Carla figyelmességét és aggódását.