Könyvkritika: Charles Dickens - Copperfield Dávid (Ismerkedéseim a viktoriánus irodalommal vol.1)

Új rovat indul útjára a blogomon a könyvkritikákon belül. Tavaly év végén fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy jobban belevetem magam a viktoriánus irodalom megismerésébe. Hogy miért pont ezt a korszakot választottam? Azt már valószínűleg említettem, hogy nagyon érdeklődöm a Brit-szigetek országai (azon belül is elsősorban Anglia) iránt, nos, egyrészt ebből fakadt a kíváncsiságom, konkrétabb válasszal azonban nem igazán tudok szolgálni. Amit eddig olvastam/hallottam erről a korszakról, egyszerűen felkeltette a figyelmemet. Anglia akkori társadalmi és gazdasági változásai jelentős hatással voltak arra, hogy az ország elérje mai állapotát, meg úgy egyébként megfogott a kor hangulata. Úgyhogy mostantól alkalmanként viktoriánus korban és korról íródott szépirodalmi művekről olvashattok beszámolókat. Ha szükségesnek tartom, néha kiegészítem a bejegyzéseket a szakirodalmakból felszívott tudással, de elsősorban a regény rám gyakorolt hatásairól szeretnék írni (mint rendesen).
A történetről röviden: Főhősünk, Copperfield Dávid gyermek-és ifjúkorát ismerhetjük meg ebből a kötetből. A fiú korán elárvul, és szigorú mostohaapja először egy durva nevelőintézetbe, majd gyermekmunkára küldi. Dávid szenvedései közepette sem veszíti el akaraterejét, és kis idő elteltével úgy dönt, felkeresi nagynénjét, azon reménytől vezérelve, hogy ő megadja neki azt a támogatást és gondoskodást, amit eddig megtagadtak tőle…
Már ez elejétől fogva egyértelmű volt számomra, hogy Charles Dickens valamelyik művével fogom kezdeni a viktoriánus irodalomba való kalandozásomat, ugyanis ő a fő hivatkozási pont, ha szóba kerül ez a korszak. Dickenst már a saját korában nagy írónak kiáltották ki, közmegbecsülésnek örvendett, és csak úgy ontotta magából a történeteket, amikben hűen mutatta be az akkori társadalmi osztályokat, valamint az akkori viszonyokat. Többségében szegény sorsú, de tiszta szívű főszereplőkről írt, akik a kezdeti borongós tapasztalatok után sikeres és boldog emberekké váltak, rendszerint egy gazdag rokon vagy pártfogó segítségével. Jelen írásába önéletrajzi elemek is kerültek, például a fiatal Dickens egyik első munkája ugyanúgy az üvegmosás volt, mint Dávidnak, az adósok börtönébe kerülő Micawber úrban pedig saját apját mintázta meg az író. Térjünk is rá a könyvre! Megmondom őszintén, eleinte nem nagyon találtam a közös hangot a regénnyel. Lehet, hogy a fordítás volt az oka, de többször neki kellett futnom a mondatoknak, az ide-oda csapongó meséléssel sem tudtam mit kezdeni, s rettentően furcsa volt, hogy a születése történetével kezdte az elbeszélést Dávid. Aztán persze lassan összeálltak a darabkák, az első fejezet jelentőségére is rájöttem később, s azon kaptam magam, hogy beleolvadtam a könyvbe. A szeretnivaló szereplőket megszerettem, a negatívakat pedig szívből utáltam, s szomorúan követtem Dávid sorsának alakulását, akiben az mindig tetszett, hogy igyekezett kitartani, és nem megtörni, nem elkeseredni teljesen. Valahányszor egy új helyszínre érkeztünk, úgy éreztem, én is ott állok Dáviddal az utcán, bámulom a házat, amibe éppen be fog lépni, vásárolok vele a péknél, stb. Egyszóval a leírások olyan élethűek, részletgazdagok voltak, hogy az olvasó egyből a viktoriánus Londonban, vagy a vidéken érezhette magát. Dávid megpróbáltatásai szívszorítóak voltak, nagyon-nagyon sajnáltam szegény fiút, amiért fiatalon árván maradt, ráadásul egy gonosz mostohaapával, aki egyáltalán nem törődött vele. Egyébként néha rövidnek tűntek az egyes fejezetek, szűkszavúan beszélt olyan dolgokról, amikre én kíváncsi lettem volna (az új iskola, az első ifjúkori szerelmek). Az általam elolvasott kötet csak a gyermek-és fiatalkorra koncentrált, de remélem, hogy a továbbiakból is van magyar nyelvű fordítás, mert jó pár történetszál maradt lezáratlan, amiknek a folytatásai, következményei nagyon érdekelnének. A karakterek nagy része vagy végtelenül jó vagy végtelenül rossz volt, de akadtak azért emberek a kettő közötti tartományban, illetve voltak, akikről Dávid naiv szemszöge miatt nem feltétlenül tudtam, mit gondoljak, bár általában át lehetett látni az ő pozitív szemüvegén, és érezni, milyen lehet valójában az a szereplő. Valószínűleg az E/1. személyű elbeszélés miatt, de Dávidot pillanatok alatt megszerettem, és mint már mondtam, sokszor nagyon sajnáltam, és reméltem, hogy hamarosan jobbra fordul a sora. Dickens a többi figurájáról is tűpontos jellemrajzokat adott, és ezáltal valósággal életre keltek a könyv lapjain. Érdekes volt megfigyelni a különféle típusú embereket, akik olykor szórakoztatták, taszították vagy épp meghatották Dávidot (és az olvasót). Peggotty szeretetétől, aggódásától minden alkalommal elérzékenyültem, Betsey néni határozottsága mögé rejtőző gondoskodását is nagyon szerettem (és jaj, mennyire imádtam, amikor egy vitriolos monológgal elintézte a Murdstone-okat). Wickfield úr, a lánya, Peggotty úr, Ham, a kis Emmi szintén a kedves személyek sorát gyarapították, bár kicsit bánt, hogy utóbbi végül nem játszott olyan szerepet Dávid életében, mint amire számítottam. Murdstone úr és nővére voltak a legutálatosabb karakterek; nagyon felháborított, hogy állandóan szidták szegény Dávidot, folyamatosan elszeparálták az édesanyjától, és teljes mértékben meg akarták törni őt lelkileg.
Összességében véve nem kezdődik rosszul a viktoriánus irodalommal való kapcsolatom. Bár az elején hozzá kellett szoknom a fogalmazásmódjához, de a történetét lehetett követni, a karakterrajzai, a helyszínleírásai csodálatosak voltak, és a nem feltétlenül vidám témába helyenként könnyedén csempészte be a humort.


Értékelés: 3,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Betsey néni első feltűnését.
  - Dávid és a kis Emmi gyerekszerelmét.
  - Dávid londoni életét.
  - Micawber úr és felesége állandóan változó kedélyállapotát.
  - Dávid ifjúkori csalódásait.