Számtalan
bejegyzésben került már említésre, hogy mindig nagy érdeklődéssel fordulok a
holokauszttal foglalkozó irodalmi és mozgóképes alkotások felé, születtek is
erről blogbejegyzések az elmúlt években. Legutóbb januárban, a holokauszt
nemzetközi emléknapja alkalmából posztoltam egy könyvkritikát, az ősz
beköszöntével pedig úgy döntöttem, ismét visszatérek a témához.
A
történetről röviden: A kötet szerzői, Ota Kraus és Erich Kulka cseh politikai
foglyokként tartózkodtak Auschwitz-Birkenauban nagyjából három éven keresztül.
Az ott áléltekre való visszaemlékezéseik mellett más túlélők is megszólalnak,
valamint fennmaradt náci dokumentumok és a nürnbergi per anyagai szolgálnak a
könyv gerincéül…
A könyvtárból
a korábbi, 1958-as (létezik egy 2000-es is) kiadást sikerült beszereznem,
úgyhogy az elején tartottam is tőle, hogy az esetleges szövegbeli fogalmazások
zavarni fognak, és nem tudok majd az elmondottakra koncentrálni, valamint
értelemszerűen voltak olyan dolgok, amikben azóta történtek változások. Nos,
helyenként valóban érződött, hogy túlcifrázottak a mondatok, de ez nem
befolyásolta különösebben az olvasmányélményt. A könyv fejezetekre tagolódott,
amelyekben a szerzők az auschwitzi táborkomplexum különféle altáborainak,
helyszíneinek bemutatása mellett a mindennapi életről, az őrök
kegyetlenkedéseiről, a titokban szerveződő ellenállási mozgalmakról és arról a
tevékenységről is sokat beszéltek, ami miatt igazán hírhedtté vált a hely: a gázkamrákról
és a hozzájuk tartozó krematóriumokról, amikben európai zsidók és nem zsidók
százezreit ölték meg kegyetlen módszerekkel, félelmetesen megszervezett keretek
között. A leírt információk nagy része nem volt ismeretlen előttem, hiszen mint
már mondtam, jó ideje olvasok könyveket ebben a témában, viszont voltak részletek,
amikről korábban nem tudtam sokat, ezekre nagyobb figyelmet fordítottam. Ami
összességében nézve a legnagyobb bajom volt a könyvvel, az a szerkesztettsége.
A szerzők többször hangsúlyozták: az vezérelte őket a kötet megírásában, hogy a
világ részletes képet kapjon arról, milyen szörnyűségek folytak Auschwitz
szögesdrót-kerítései mögött, mégis végig azt éreztem, a sokféle felmerülő
témáról csak felületes elbeszélések születtek, mintha az elmondottak mennyisége
fontosabb lett volna a minőségénél. A könyv elolvasása után egyáltalán nem
érzem úgy, hogy minden fontosabb ténynek birtokában lennék, és konkrét képet
tudnék alkotni a tábor működéséről. Tisztában vagyok vele, hogy mi, akik csupán
a visszaemlékezésekből szerezhetünk tudomást ezen dolgokról, sosem érthetünk
meg minden egyes apróságot, de még így is kevésnek gondolom az átadott
információt. Olvastam már vallomásokat más foglyoktól, azok sokkal
részletesebben taglalták a táborban folyó mindennapokat, az átélt eseményeket.
Habár
megdöbbentő és borzasztó dolgok sokasága került elő a vallomásokból és a
felhasznált dokumentumokból, számomra egyszerűen hiányzott a kohézió, ami
igazán egységessé tette volna őket, illetve az egyes fejezetek rövidre szabott
alfejezetekre bontása sem nyerte el mindig a tetszésemet. Nagyon-nagyon ritkán,
mondhatnám, szinte soha nem fordul elő az, hogy én nemtetszésemnek adjak hangot
egy holokauszttal foglalkozó könyv esetében, pláne ha az túlélőktől származik,
most mégis ez a helyzet. Ez az első alkalom, amikor nem hatottak rám olyan mély
módon az olvasottak, mint ahogy az lenni szokott a témában született művek
esetében.
Értékelés: 3,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- A rajzolt illusztrációkat, valamint a fényképeket.
- A magyarországi zsidók deportálásával foglalkozó részeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése