Minisorozat-kritika: Farkasbőrben (2015)

Még tavaly találtam ki, hogy 2019-ben a sorozatok terén nyitok kicsit a minisorozatok felé, ami elsősorban az angol történelem iránti megnövekedett érdeklődésemnek tudható be, igaz, várakoznak olyanok is a várólistámon, amiknek nem valamilyen történelmi esemény a központi eleme. Ennek a tervnek első elemeként mutatom be az általam januárban végignézett, hat epizódból álló Farkasbőrben című mini-sorozatot.
A történetről röviden: Az 1520-as évek végén járunk. VIII. Henrik angol király Aragóniai Katalinnal kötött házasságából húsz év alatt egyetlen életben maradt fiú sem született. Henrik sürgősen szeretne egy fiút, akivel bebiztosíthatná a trónöröklést, ezért arra kéri Wolsey bíborost, érje el Rómában a házasság érvénytelenítését, hogy Henrik feleségül vehesse szeretőjét, Boleyn Annát, aki fiúörököst ígért neki. Wolsey nem jár sikerrel, kegyvesztetté válik, s ekkor lép elő titkára, Thomas Cromwell, aki hamar a király bizalmasa és kényes ügyeinek intézője lesz…
Szeretem azzal indítani a véleményeimet, hogy elmesélem, milyen körülmények között bukkantam rá az adott könyvre, filmre, sorozatra. Nos, a Dél-Dunántúlon élve már jó pár éve felfedeztem, hogy a televíziónk alkalomadtán képes horvát tv-csatornákat befogni, amiken rendszeresen adnak külföldi sorozatokat, filmeket eredeti nyelven, horvát felirattal (megjegyzem, ezt a magyar csatornák is átvehetnék). Hétvége volt, és mivel a magyar adókon semmi érdekeset nem találtam, átböngésztem a horvátokat, és az egyiken épp a Farkasbőrben ment. Ott ragadtam, elsősorban a rengeteg ismerős színész miatt, de persze a sztorira is figyeltem. Az angol történelem autodidakta felfedezését csak pár hónappal ezután kezdtem, és akkor sem VIII. Henrik élete és kora volt kutatásaim elsődleges tárgya, csak később kaptam rá arra, hogy a könyvtár angol történelmet tömörítő polcain róla, tetteiről és feleségeiről keresgéljek anyagot. Most, miközben néztem a sorozatot, még érdeklődőbb lettem, sikerült is találnom egy vaskos, nagyon is összeszedettnek és érdekesnek tűnő könyvet Boleyn Annáról, aki egyértelműen a leghíresebb (hírhedtebb?) lett a hat feleség közül. Arra csak a sorozat elkezdésekor jöttem rá, hogy egy történelmi hűségre törekvő, de fikciós elemekkel gazdagított regény adaptálásaként jött létre, én azt hittem, teljes mértékben történelmileg bizonyított eseményekre épül. Utólag úgy gondolom, előzetes tudás nélkül is élvezhető és érthető a sorozat, én azért próbáltam valamennyire „felkészülni”, de persze egy rakás név jött szembe velem, akikről nem olvastam, és később kellett pótolnom a hiányosságaimat, ezáltal jobban megértve a történéseket.
A már említett házasság érvénytelenítése körüli igyekezetek, ellenkezések mentén bontakozott ki a cselekmény, ami általában zárt terekben zajló, titkos és nem annyira titkos beszélgetésekben kicserélt információkban nyilvánult meg. Ezek a dialógusok olyan élettel teliek, érzelem-és részletgazdagok voltak, hogy igazából nem is hiányoltam az egyes események konkrét megjelenítését, épp elég volt, ahogy beszámoltak róla egymásnak. A királyi udvarra jellemző intrikák, összeesküvések, sugdolózások tökéletes elegyét vonultatta fel a sorozat, de a hatalommal való visszaélés, a csendben szervezett bosszú is nagy szerepet kapott. Az első epizódokban megismerhettük a főbb szereplőket, motivációikat, esetleges hátterüket, főleg Thomas Cromwellét, aki a harmadik résztől lett igazán fontos figurája a történéseknek, sőt mondhatjuk, hogy ő volt a főszereplő, nem pedig Henrik vagy Boleyn Anna. Wolsey bíboros bukását követően Cromwell lassan, de biztosan használva ravasz észjárását érte el, hogy Henrik bizalmába, majd később a tanácsába fogadja. Miután ilyen magas pozícióba került, törvényeket fogalmazott és valósított meg, amik alapjaiban változtatták meg a katolikus egyház és Anglia viszonyát, s közben folyamatosan lavírozott a király új házasságát ellenzők és támogatók között. Miután Henrik Annától sem kapta meg a vágyott fiú utódot, Cromwell feladata lett a királynő leváltása, s a sorozat által sugalltak szerint ezzel a régóta kitervelt, bár ki nem mondott bosszúját teljesíthette be. Nekem eleinte nem volt egyértelmű Cromwell célja, hiszen egy időben úgy tűnt, jó kapcsolatot ápol Annával, az utolsó epizódban látottak, illetve a folyamatos visszaemlékezése egy bizonyos előadásra azonban nem hagytak kétséget afelől, hogy mi vezérelte a királynő hűtlenségével kapcsolatos bizonyítékok felkutatásakor. A történetvezetés nem volt mindig lineáris, néha előre-hátra ugrált a jelenben és a múltban, így megismerhettük Cromwell múltjának bizonyos részleteit, amik meghatározták és formálták a személyiségét. Érdekes volt megtudni, honnan indult és hova ért el a kitartásának, az eszének köszönhetően, vagy azt figyelni, hogy csupán a szavaival képes hatást gyakorolni emberek gondolataira, érzéseire. A Wolsey iránti hűsége bemutatta, mennyire hálás neki, amiért maga mellé vette, Henrikkel való kapcsolatában inkább a kötelesség kapott elsőbbséget, alkalomadtán pedig felettébb ügyesen befolyásolta a királyt. A csendes, magába zárkózó, belül azonban folyamatosan terveket, megoldásokat szövögető Cromwellt Mark Rylance olyan visszafogott zsenialitással játszotta el, hogy minden epizódnál elállt tőle a szavam. Olykor semmi mást nem csinált, csak szemlélődött, s biztos voltak, akik ezt unalmasnak találták, én azonban szinte láttam, ahogy forognak a kerekek az agyában. Láttam már őt pár filmszerepben, amikben bizonyította színészi kvalitásait, és talán a Kémek hídjában nyújtott ugyanilyen kiegyensúlyozott és egyszerűen nagyszerű alakítást, mint itt Thomas Cromwellként. Hozzá hasonlóan kiemelkedett az egyébként remek színészgárdából Claire Foy Boleyn Anna szerepében. VIII. Henrik második feleségét a mai napig két szélsőség mentén ítélik meg: vagy ő a szép, okos, félreértett nő, akinek intelligenciája nem kapta meg a megfelelő figyelmet a saját, férfiak uralta korában, vagy pedig ő a gaz csábító, a király kegyével gátlástalanul visszaélő és azt ellenségei megsemmisítésére használó, akaratos hisztérika. Bár nem ennyire végletesen, de mégiscsak a második csoportra rímelő Annát láthattuk jelen sorozatban, hiszen amint lehetősége kínálkozott rá, valóban lecsapott az általa nem kedvelt egyénekre, rendszeresen gúnyt űzött mindenkiből és ki nem hagyott egy alkalmat sem, hogy az előző királynőt, valamint Henrik első házasságának egyetlen életben maradt gyermekét ócsárolja. Claire Foy-jal megint csak úgy vagyok, mint Mark Rylance-szel, hogy nem igazán tudom szavakba önteni a gondolataimat. Minden negatív cselekedete ellenére egyszer sem éreztem, hogy tiszta szívből utálnám Annát, ugyanis a színésznő képes volt a karakter makacs, céltudatos, olykor kegyetlen tettei közepette megmutatni a sebezhetőségét, a jövőtől való félelmét, ami egyértelműen a hatodik epizód Towerbeli jeleneteiben, valamint a kivégzés előtti pillanatokban csúcsosodott ki. Érdekes módon VIII. Henrik szinte alig volt észrevehető eme két ember mellett, habár ezért nem Damian Lewis korrekt alakítása okolható, hanem egyszerűen a történet épült fel úgy, hogy a királyt egy nem túl izgalmas, könnyen befolyásolható egyénként ábrázolta. A bejegyzés elején, a sorozattal való első találkozásomról szólva elmondtam, hogy elsősorban a színészek miatt néztem bele. A már felsoroltak mellett ugyanis a fél Trónok harca-gárda felvonult (itt inkább fontosabb mellékszereplőkre gondoljatok, ne olyan főszereplőkre, mint Daenerys, Havas Jon vagy Cersei), fantasztikus figurákat hozva magukkal, illetve feltűnt egy-két fiatal színész, akikért híres filmszerepeik miatt már rajongok egy ideje. Ja igen, meg volt Mycroft is a Sherlockból :DD Na jó, viccet félretéve, mindenképpen hozzájárult a sorozatról alkotott pozitív összképhez, hogy tehetséges, már máshol is bizonyított, jobbára brit színészek bukkantak fel a kisebb-nagyobb szerepekben. Az érdekes cselekményvezetés, a gondosan összeválogatott színészek mellett hadd szenteljek pár szót a látványtervnek, hiszen egy 16. századi sorozat hitelességét nagymértékben befolyásolja a korhű atmoszféra. A belső terek berendezései, a karakterek ruhái és a zene tökéletes reneszánsz hangulatot varázsolt elém az epizódok során, sokszor kívántam azt, bárcsak beléphetnék a sorozat világába, hogy tegyek egy sétát a hosszú folyosókon, az udvarhölgyekéhez hasonló, gyönyörű ruhában. Ki tudja, milyen titkokra bukkanhattam volna a sötét sarkokban és szobákban…
Összefoglalóan azt mondhatom, remek kezdés volt ez a történelmi (mini)-sorozatokkal való ismerkedésemhez. Habár egy regény feldolgozásaként mesélte el a sokszor hallott/olvasott sztori újabb verzióját, ezt csodálatos atmoszférateremtéssel, lassú, viszont érdekes elbeszéléssel, valamint remek színészek asszisztálásával tette meg. Nem garantált a száz százalékos történelmi hűség, viszont ha kicsit is érdeklődsz az angol történelem iránt, akkor kár lenne kihagynod.

(Egyébként annyira ráfüggtem erre a korszakra, hogy erősen gondolkodom a Tudorok című sorozat elkezdésén, csak annyi negatívumot olvastam a történelmi eseményeket semmibe vevő hozzáállásáról, hogy egyelőre visszakozom.)


Értékelés: 75%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Cromwell múltjának részleteit.
  - Aragóniai Katalin, Mária és Erzsébet hercegnő, valamint Jane Seymour rövid jelenéseit.
  - Boleyn Anna királynővé koronázását.
  - A beszélgetéseket, amikben néha nagyobb szerepe van az elhallgatott, mint a kimondott dolgoknak.
  - A hatodik epizódot.


Farkasbőrben /Wolf Hall/ (2015)
színes, feliratos, 60 perc
Rendező: Peter Kosminsky
Szereplők: Mark Rylance, Damian Lewis, Claire Foy, Anton Lesser, Jonathan Pryce, Bernard Hill, Mark Gatiss, Tom Holland, Thomas Brodie-Sangster, Mathieu Amalric