Azóta gondolkozom
ezen a bejegyzésen, amióta csütörtökön kijöttem a teremből. Sőt, igazából már a
film közben eszembe jutott párszor, hogy: „na hát erről nem fogok tudni a
megszokott módon írni, mert akkor rengeteg embernek elrontanám az élményt”, és
lassan már ott tartottam, hogy öt év óta először nem készítek blogbejegyzést a
mozizásomról. Aztán felléptem a netre (még mindig csütörtöknél járunk), és a
YouTube-ra egy kedves egyén már posztolt is egy spoileres mozis felvételt a
filmről… Szembe jöttek velem olyan képek is, amiket elvileg egy héttel ezelőtt
töltöttek fel a netre, és olyan spoilerek voltak rajtuk, hogy ha a film előtt
láttam volna őket, valószínűleg enyhén (helyesbítek: nagyon-nagyon-nagyon)
kiakadtam volna. A film rendezői pár hete közzétettek egy kérést a neten,
amiben köszönetet mondtak a rajongóknak a kitartásukért, szeretetükért, és
megkértek mindenkit, hogy a film megtekintése után legyenek olyan jók és ne
mondjanak semmi konkrétumot róla azoknak, akik még nem látták. A Marvel Studios
a színészek közreműködésével készített egy vicces kis videót (mondjuk ilyenre
emlékszem tavalyról is), melyben maguk a színészek kérték a publikumot, hogy ne
áruljanak el semmit a filmről. Csak arra tudok gondolni, hogy a spoilerezők
eleve nem is érdeklődnek a filmek iránt, csupán azért mennek és veszik fel
illegálisan, hogy direkt elrontsák a rajongói élményt, mert aki ilyet csinál,
és mégis rajongónak nevezi magát, az szerintem hazudik. Nekem se egyszerű
tartanom a számat, főleg hogy senkivel se tudom megbeszélni a látottakat, mivel
egyedül néztem meg, a közvetlen környezetemből pedig senkit nem érdekel ez az
egész MCU-dolog, és olyan egyszerű lenne kiírni mindent a nagyvilágba, de
egyrészt tiszteletben tartom a stúdió és a rendezők kérését, másrészt magam is
belátom, hogy ebben az esetben a konkrétumok elhallgatása a legjobb, amit
tehetek. Legalább kipróbálom, milyen rébuszokban és kerülőkkel beszélni egy
filmről és reménykedni, hogy így is fel tudod kelteni olvasóid figyelmét. Azért
most örülök, hogy csak amatőr szinten pötyögök és nem egy filmes magazinban
megjelenő cikket kell elkészítenem.
A
történetről röviden: A Bosszúállók – Végtelen háború eseményei után vesszük fel a történet fonalát, amikor is a
megmaradt hősöknek ismét szembe kell szállniuk Thanosszal egy végső
összecsapásban, melynek tétje nem kevesebb, mint a világ eltűnt felének
visszahozatala. Vajon sikerrel járnak-e, és ha igen, milyen áron?
A bejegyzés
címében ezúttal a „filmkritika” szó mellé beékelődött az „élménybeszámoló”,
ugyanis azt találtam ki, hogy ha már a filmről nem tudok sok mindent írni (de
amit igen, azt nem fogom magamban tartani), akkor elmesélem, milyen érzés volt
a várakozás, a megtekintés és utána a tény felfogása, hogy véget ért ez a tíz
éve építkező fejezet, ami immár hivatalosan is a The Infinity Saga nevet viseli. Amikor hónapokkal, hetekkel ezelőtt
vártam április 25.-ét, akkor mindig arról ábrándoztam, hogy egy minden ízében
tökéletes nap lesz, sőt olyan szinten bele voltam őrülve ebbe a napba, hogy a
pár nappal előtte esedékes születésnapommal sem törődtem annyit. Aztán eljött a nagy nap, és
a vasútállomás felé tartva jutott eszembe, hogy a nagyszülőktől kapott
születésnapi pénz, amit DIREKT ERRE AZ ALKALOMRA TARTOGATTAM, szépen otthon
maradt (a visszafordulás nem volt opció), de legalább a pénztárcám nem, szóval
a városban első utam egy bankkártya automatához vezetett. Szerencsére ez volt
az egyetlen negatívum, ami történt velem. Amikor átvettem a jegyemet (feliratos
verzió, imádlak!!!!), még volt félóra a vetítés kezdetéig, és ez idő alatt azon
tűnődtem, hogy ha legközelebb Marvel-filmre megyek moziba, viszek magammal egy
sürgősségi orvost, mert olyannyira izgultam, hogy azt hittem, lábon kihordok
egy infarktust, illetve akkorákat sóhajtoztam, hogy már furán néztek rám a
lottózóból, ami elé leültem. A teremben igazi nemzetközi kapcsolatok-hangulat
uralkodott, mert rajtam és pár magyaron kívül csupa külföldi üldögélt a
székeken. Nem is tudom, miért lepődtem meg, hiszen feliratos verzió, várható
volt, hogy nem csak hozzám hasonló, eredeti-nyelven-szeretek-filmet-nézni
emberkével fogok összefutni. Egyébként vicces volt az előttem lévő sorban lévő
baráti társaságot hallgatni, akik ugyan angolul társalogtak, de volt köztük
holland, kínai és arab is. Az egyik srácot folyamatosan ugratták, hogy már a
popcorn felét megette, holott még el sem kezdődött a film, illetve az is
tetszett, ahogy a vetítés közben reagáltak a vásznon történő dolgokra. A vicces
részeknél együtt nevetett az egész terem, de ők akkorákat örömködtek bizonyos
jeleneteken, hogy esküszöm, néha azt éreztem, nem is a jelenet, hanem az ő
reakciójuk spannolt fel. Nem hangoskodtak és beszéltek bele a filmbe (az ilyeneket
nagyon nem bírom), viszont ezek az őszinte érzelem-megnyilvánulásaik nagyon
feldobták a hangulatomat. Utólag bánom is kicsit, hogy nem voltam bátor és nem
elegyedtem velük szóba, amikor a film előtt a Marvel-filmekről beszélgettek. Amin
eléggé meglepődtem és talán ki is akadtam kissé, hogy az előzetesek között
egyetlen közelgő Marvel-film sem volt, mindegyik trailer disneys filmet/mesét
reklámozott… Oké, tudom, hogy a Disney birtokolja a Marvelt, de akkor is;
márciusban a Marvel Kapitány előtt
volt Bosszúállók – Végjáték, Pókember – Idegenben és még X-Men - Sötét Főnix is. Na de mindegy,
térjünk rá a filmre, mielőtt még ráuntok a hosszas dumámra és itt hagyjátok a
bejegyzésemet. Azzal kezdődött, hogy… azt hittétek, mi? :) Na jó, szóval a Végtelen háború abbamaradt ott, ahol, és
gyakorlatilag onnan folytatódott a sztori, láthattuk a megmaradt hősöket, ahogy
a veszteség, a legyőzöttség tudatával küzdenek, de persze próbálnak
felülkerekedni a saját érzelmeiken és megoldást találni a kialakult helyzetre.
Van egy (általam, de valószínűleg még milliók) által várt, régóta esedékes
találkozás, ami megtörténik a film elején, és atyaúristen, még a
várakozásaimnál is erősebb jelenetre sikerült, és hihetetlen, hogy hét éve
nézem ezeket a színészeket, amint eljátsszák a karaktereiket és még mindig meg
tudnak lepni, ahogy újabb rétegeket és érzelmeket szabadítanak fel magukból,
hogy hitelesek legyenek szerepeik motivációi, gondolatai. Amikor majd hónapok
múltán, szobám magányában, DVD-ről visszanézem a filmet, ennél a jelenetnél
(meg még huszonhárom másiknál) úgy fogok bőgni, mint egy gyerek. Amit
elmondhatok a cselekményvezetésről, az annyi, hogy a Végtelen Háborúhoz
hasonlóan pörgős, izgalmas és a legdicséretesebb benne, hogy nem ült le egy
pillanatra sem, és szerintem egyáltalán nem lehetett érezni, hogy sok lenne a
háromórás játékidő, tényleg kellett ennyi ahhoz, hogy mindent jól átláthassunk
és eljuthassunk A-ból B-be. Nagymértékű nosztalgia lengte be a sztorit, aminek
az egyik legötletesebb megjelenése az volt, amikor jelen film bizonyos részei
korábbi filmekből ismerős beállításokra, jelenetekre utaltak vissza. Ha példát
hoznék, az megint csak spoiler lenne, de remélem, ti is lesztek olyan éles
szeműek, mint én, és ki fogjátok szúrni, mikre gondoltam. Ahhoz képest, hogy
vesztes szituációból vettük fel a fonalat, és elkeseredett küzdelem folyt,
mégsem uralkodott el teljesen a depressziós hangulat, számtalan jól időzített
és remek poén hangzott el, bár ugyanekkora hangsúlyt kaptak a komolyabb
jelenetek is. Annyit talán elárulhatok, hogy akárcsak a Végtelen Háború során,
most is különféle csapatok alakultak, köztük egy-két új is, lévén rengeteg
hősünk odaveszett a csettintésben, és kivétel nélkül nagyon érdekes volt őket,
a köztük kialakuló vagy már meglévő kémiát figyelni. A karaktervezetés szintén
remek lett (bár voltak problémáim, de erről kicsit később), a megmaradtak közül
főleg az eredeti, hat Bosszúálló köré koncentrálódott a sztori, és nagyon
megható, de egyben megrendítő is volt látni, hogyan hatott rájuk a Végtelen Háború
által okozott veszteség, és miként próbálták meg feldolgozni, hogy bizony, ők a
hősök sem nyerhetnek mindig. Az eredeti csapat egyetlen női tagja, a Fekete
Özvegy talán itt volt a legösszetettebb figura az Amerika Kapitány - A Tél Katonája óta, de a többiek is sokat
változtak. Hogy ki miért, az már spoiler lenne, és lassan beleőrülök, hogy
ötször átrágjam a mondataimat, mielőtt leírom őket, de azért próbálkozom. A
szereplők viselkedéseit, jeleneteit elnézve kicsit az volt az érzésem, hogy
habár a stáblistán azt írták ki: „Directed by: Joe and Anthony Russo”, igazából
más, korábbi marveles rendezők is együttműködtek velük; főleg azért gondolom
így, mert voltak karakterek, akik egy az egyben olyanok voltak, mint anno az
önálló filmjeikben más rendezők keze alatt, két karakter pedig nagy hangsúlyt
kapott és valódi fontosságuk mellett talán azért is, mert a két rendező őket, a
közöttük kiépített kapcsolatot ismerte a legjobban. Ez így érthető? Remélem,
igen. És akkor most jöjjön némi negatívum, hogy aztán megint visszaugorjak a
pozitív oldalra és áradozzak egy sort a film utolsó negyedéről. A történet
felépítését illetően nem vagyok teljesen meggyőződve róla, hogy száz százalékig
megértettem minden részletét, ettől függetlenül bizonyos tettek következményeként
maradtak olyan logikai buktatók az elbeszélésben, amik zavaróak voltak. A
karaktereknél pedig az bántott kissé, hogy néhányukat méltatlanul
alulfoglalkoztatták, holott eleve nem kellett annyi szereplőt mozgatni ezúttal,
mint az egy évvel ezelőtti részben, ahol pedig mindenki bőven megkapta a maga
megérdemelt screen time-ját. Ezt itt most kicsit hiányoltam. Visszatérve a
pozitívumokhoz: hét éve követem ezeket a karaktereket, nevettem, sírtam velük
és rajtuk, izgatottan vártam a soron következő kalandjukat, nagy szemekkel
vártam a stáblista utáni jelenetek előreutalásait, ennek a filmnek az összes
előzetesét, tv-spotját végignéztem, magát a filmet is végigkövettem, hogy
eljussak a film nagyjelenetéhez, az utolsó végső összecsapáshoz, ami a
kifogástalan látványvilága, a hihetetlen koreográfiája és a rengeteg apró, de
izgalmas pillanata miatt nemcsak az Amerika Kapitány - Polgárháború
repülőtéri jelenetét, de még a Bosszúállók
– Végtelen háború wakandai harcjelenetét is maga mögé utasította, hogy
felüljön a trónra, mint a legjobb, legizgalmasabb, legepikusabb jelenet az
egész Marvel Mozis Univerzumban. Ha az egész film nem érne semmit (de
szerencsére nagyon is sokat ér és jelent), ezért az egy jelenetért már megérte
leforgatni. Aztán voltak még itt újabb nosztalgikus és érzelmes jelenetek,
amiket tuti százas zsepikbe temetkezve fogok visszanézni DVD-n (a moziban is
csak azért nem sírtam, mert ültek mellettem, és nem akartam kinyilvánítani az
érzelmeimet), de többet aztán tényleg nem mondok erről, meghagyom mindenkinek
az élmény teljes megélését. A magam részéről kissé fájó, mégis csodálatos és
felemelő érzés, hogy láttam a Bosszúállók
– Végjátékot, ami pontot tett egy tizenegy éve építkező történet végére.
Habár az egy évvel ezelőtt támasztott elvárásaim nem mind teljesültek,
fantasztikus, nosztalgikus és epikus kalandban lehetett részem, a háromórás
játékidő úgy röppent el, mint a pillanat. Szerencsére nincs megállás, mert
hamarosan elkezd íródni a következő fejezet, amit ugyanekkora rajongással és
szeretettel fogok várni, követni. Köszönöm Marvel Studios ezt a hihetetlen
utazást, köszönöm az összes rendezőnek, de különösen Joss Whedonnak, a Russo
testvéreknek, Ryan Cooglernek és Taika Waititinek az egyedi hangjukat, a
hozzáértésüket és tiszteletüket, amikkel szuperhőseik felé fordultak, köszönöm
az összes színésznek, aki játszott ezekben a filmekben, főleg a szuperhősöket
életre hívóknak az alázatot, a szeretetet és a fáradhatatlan munkát, amivel
karaktereiket építgették és amivel minket, rajongókat elkényeztettek. Az tuti,
hogy mind ezt a filmet, mind az ezt megelőző 21-et sokszor meg fogom még nézni,
illetve ahogy írtam, a továbbiakban is lelkiismeretesen követem majd az MCU
alakulását. Tegyetek így ti is, és remélem, élveztétek bejegyzésem olvasását
annak ellenére is, hogy inkább magamról beszéltem, a filmről csupán harmatgyenge
rébuszokban, de tényleg nem akarom senki élményét elrontani. Talán miután
láttátok a filmet, elolvastátok, amit itt összehordtam, gondoltok egyet, és
írtok nekem, hogy beszélgessünk a filmről. :)
#DontSpoilTheEndgame #AmericasAss #loveyouthreethousand #thankyouMarvelStudios
Értékelés: 80%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni (na igen...):
- A kisebb csapatokat, akik mind remek pillanatokkal szolgálnak.
- Stan Lee cameóját. Ha minden igaz, ez volt az utolsó szereplése, úgyhogy különösen szép, hogy pont ebben a filmben látjuk őt utoljára.
- A nosztalgiafaktort.
- A nagy harcjelenetet. Eldobod az agyadat attól, hogy mik történnek ott.
- Az utolsó két jelenetet. Hjaj...
- Ezúttal nincs stáblista utáni jelenet, ami fura, de végülis érthető.
Bosszúállók - Végjáték (Avengers: Endgame)
színes, feliratos, 181 perc
Rendező: Anthony Russo, Joe Russo
Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Chris Hemsworth, Mark Ruffalo, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Gwyneth Paltrow, Paul Rudd, Danai Gurira, Tessa Thompson, Josh Brolin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése