Könyvkritika: Maggie Stiefvater - Linger - Várunk

Februárban írtam a Mercy Falls farkasai-sorozat első kötetéről, ami a Shiver – Borzongás címet viseli, ez a bejegyzés pedig a soron következő második részről fog szólni.
A történetről röviden: Folytatódik Sam és Grace bonyodalmakkal átszőtt szerelmi története, melyben a fiú egyszerre küzd múltja emlékeivel és újonnan megkapott jövője kérdéseivel, míg Grace-t egy titokzatos betegség dönti le lassan a lábáról…
Az első könyvvel kapcsolatos véleményemet röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy tetszett is, meg nem is; a történetvezetésből és a karakterek bemutatásából is hiányoltam a részleteket, ugyanakkor beláttam, hogy még éppen csak elindult a cselekmény, és az írónő remélhetőleg a további részekre tartogatja a puskaport. Nos, úgy tűnik, valamilyen szinten jó volt a megérzésem, ugyanis történt némi fejlődés az előző könyvhöz képest. Az egyik ilyen a nézőpontok megkétszerezése volt: korábban csak Sam és Grace szemszögéből követhettük az eseményeket, ami eléggé leszűkítette a látókört, és sokszor csak a fellángoló szerelem százféle különböző leírásaival találkozhattunk, ami eleinte szép volt, később aztán kezdte egysíkúvá tenni a sztorit, ezúttal azonban az első könyvből már ismert Isabel és egy új szereplő, Cole bevonásával nemcsak az önálló érzelmek, gondolatok sokszorozódtak meg, hanem az elbeszélés is kiterjedtebb lett, több mindenre figyelt. Habár a farkasfalka tagjainak behatóbb megismerése még várat magára, de Sam emlékein keresztül így is megtudhattunk róluk egy rakás érdekes, vicces vagy megható dolgot, tulajdonságot, a jelenben azonban inkább Isabel követte őket figyelemmel. A falka átváltozására való várakozás, illetve Grace betegségének feszültséggel teli lassú kiteljesedése voltak a fő szálak a cselekményben, ezek mellett a szereplők gondolataiba, érzéseibe láthattunk bele, amik nem feltétlenül vitték előrébb a sztorit, viszont általuk élesebb rajzot kaphattunk a karakterekről. Összességében nézve őket, azt kell mondanom, hogy a józanság hangja egyértelműen Isabel volt, a többiek mind saját magukkal, az érzelmeikkel, titkaikkal foglalkoztak és látszólag nem igazán törődtek az orruk előtt fekvő nyilvánvaló és megoldásra váró problémákkal. Persze a lánynak is megvoltak a maga gondjai, küzdött a gyásszal és a bűntudattal, mégis tudott racionálisan gondolkodni. Cole-ról kicsit később beszélnék, előbb jöjjön a továbbra is szerethető páros, Grace és Sam. Azt korábban és most is nagyon kedveltem bennük, ahogy megélték a szerelmet, az ezzel járó érzelmeket, ami az első perctől tapintható volt köztük, az írónő ismét megcsillogtatta érzelemgazdag, gyönyörű leírásokkal, hasonlatokkal operáló stílusát, valahányszor együtt szerepeltette őket, vagy amikor csak simán egymásra, a másikhoz fűződő kapcsolatukra gondoltak. Ez azonban nem menti fel őket azon bűnükből, hogy a nagy, perzselő szerelem közepette mintha elfelejtkeztek volna a hétköznapok szintjén gondolkodni: Grace mindenáron együtt akart lenni a fiúval, de a rosszulléteit, a betegségét nem akarta elmondani neki; igen, lehet mondani, hogy ezt szerelemből tette, nekem azonban egyáltalán nem volt szimpatikus ez a hozzáállás, hogy ilyen alapvető dolgokról nem akar beszélni vele, viszont minden este a szuszogását akarja hallgatni. Tinédzserszerelemből fakadó önzés? Lehet, ugyanakkor furcsa ellentmondás, hogy más helyzetekben igenis tudott normálisan cselekedni. Samet hamar a szívembe zártam az első könyvben a versek iránti rajongásával és a bús szemű, mély érzésű zenész kinézetével, itt azonban nagyon zavart egy idő után, hogy ő sem veszi észre az orra előtt tornyosuló problémahegyeket. Igen, tudom, neki is megvoltak a maga küzdelmei, a múlt lezárásával, a jövő megtervezésével, ami a farkassá változása óta először adatott meg neki, a falka iránti felelősséggel, ám ettől még feltűnhetett volna neki, hogy élete szerelmével valami nem stimmel. Mondjuk, mások is fordíthattak volna több figyelmet Grace-re: a lány szüleinek eddig is elég világos inkompetenciája most felháborító viselkedésben tetőzött. Az már rossz pont volt, hogy a fiatalok kapcsolatának komolyabbá válása pillanatától fogva gyakorlatilag a Sátánt látták Samben, de amikor a szülőségre hivatkozva akarták Grace-t felelősségről felvilágosítani, ők, akiknek egy rohadt művészeti vásár fontosabb, mint a nemrégiben lázzal kórházban ápolt lányuk, ott alaposan kiakadtam. Nem mondom, hogy nem volt hiba Sam és Grace részéről az együttalvás eltitkolása, és ha normálisabb szülők lettek volna, normálisabb hozzáállással, valószínűleg nem zavart volna ennyire, így azonban rettentően álszentnek hatott minden prédikációjuk. Evezzünk kellemesebb vizekre és beszéljünk egy kicsit az új fiúról, Cole St. Clairről! Mivel második alkalommal olvastam ezt a könyvet, sok meglepetést nem tartogatott számomra a kötet, Cole karakteréről is már tudtam, hogy ismét imádni fogom, ahogy tettem azt első találkozásunkkor. Egy jóképű, körberajongott rocksztárról beszélünk, és bár nem a rock a kedvenc zenei műfajom, a kidolgozott, élethűen megírt zenészsrácokkal engem kenyérre lehet kenni, Cole azonban nem csupán ezért lett a kedvencem. Akárcsak Samnek, neki is problémákkal telezsúfolt múltja volt, ám vele ellentétben Cole szándékosan választotta a farkaslétet, s csak lassacskán derült ki, hogy főként ő okozott problémákat, tett rossz dolgokat és ezeknek emlékétől, következményeitől akart szabadulni ilyen módon. A felidézett, gazdag érzelmi világú emlékek, gondolatok, a saját hibáinak egyszerű, racionális belátása mellett a Mercy Fallsban megismert emberek is nagy hatással voltak az egocentrikus, menekülő srácra, aki a könyv végére csapatjátékos és önjelölt tudós lett, hiszen annyi energiát fordított arra, hogy tudományos szempontból értse meg a farkassá változást, aminek valószínűleg nagy szerepe lesz a következő kötetben. Összefoglalóan azt tudom mondani, hogy a jól érzékelhető javulás ellenére nagyjából ugyanolyan érzéseket váltott ki belőlem ez a kötet, mint őt megelőző nagytestvére. A sokrétű, remek hasonlatokkal, versrészletekkel, dalszövegekkel illusztrált leírások ideig-óráig le tudtak kötni, akárcsak az összetett és szerethető karakterek, ám a konkrét történések helyett az érzelmek és gondolatok izgalmas, de nem mindig érdekes világának hosszas szerepeltetése újfent felemássá tette számomra az összképet.


Értékelés: 3,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A versrészleteket és Sam dalszövegeit.
  - A stúdiófelvételt.
  - Isabel és Cole közös jeleneteit.
  - A befejezést.