Könyvkritika: Edgar Allan Poe - Az Usher-ház vége

Ha emlékezetem nem csal, akkor eddig még nem került sor novelláskötet bemutatására a blogomon, szóval ez valamilyen szinten újdonság lesz számomra.
A történetről röviden: A könyvben 22 novella található, melyeknek közös jellemzője a miszticizmus, illetve a megmagyarázhatatlan, nyugtalanító események felbukkanása…
Szokásom szerint hadd kezdjem egy kis sztorizgatással a bejegyzést. Pár hónappal ezelőtt egy filmtrailer hatására jutott eszembe, hogy elkezdek olyan könyvek után kutatni, amelyek rémmeséket tartalmaznak, de inkább legendákról, szájhagyomány útján terjedő, egy-egy építményhez, helyhez, stb, kapcsolódó történeteket szerettem volna olvasni. Ennek ellenére főként gyűjteményes kötetek kerültek elém, amiben híres íróktól összeválogatott elbeszélések kaptak helyet és Poe neve többször is felmerült. Ekkor jött a felismerés, hogy én korábban már olvastam tőle novellákat, és szerettem a stílusát, szóval mi lenne, ha módosítva eredeti elképzelésemet, tőle olvasnék valamit? Úgyhogy utamat a könyvtár felé vettem, azon belül is a Poe-szekcióhoz, ahol óriási választékkal szembesültem. Az összes elbeszélésének kétkötetes kiadását a vállam és a táskám testi épsége mellett a hosszúsága miatt vetettem el, és végül leszűkítettem a kört A Morgue utcai kettős gyilkosságra és Az Usher-ház végére. Előbbi főleg bűnügyi történetekből lett összeállítva, utóbbi pedig a fentebb már említett misztikus novellákból, és úgy éreztem, most jobban hajlok a titokzatosság felé, azonban a bűnügyek is valószínűleg sorra fognak kerülni valamikor az év folyamán. Térjünk is rá a könyvre! Nem áll szándékomban sem tudományos szempontból, sem egyesével elemezni a novellákat, ehelyett átfogóan próbálok írni a gondolataimról. A 22 történetből 4-et ismertem korábbról, de jó volt újra felfedezni az általuk sugallt baljós hangulatot. A többi novellából szintén sikerült újabb kedvenceket szerezni, viszont voltak olyanok is, amik egyáltalán nem tudtak megnyerni maguknak. A misztikum ugyanis nem merült ki egyszerűen elmesélt rejtélyes esetekben, hanem rendszerint filozofálásokkal, fejtegetésekkel kezdődtek a történetek, szóba kerültek olyan, számomra ismeretlen és az olvasás után is érthetetlennek gondolt tudományok, mint a delejezés, a frenológia, stb., illetve a számtalan tudós, költő, filozófus felsorolása, a francia, latin, német kifejezések belekeverése a szövegbe szintén nehezítették az olvasásomat. Az okfejtések mellett a felsorolt, idézett személyek, a rengeteg különféle kultúra hiedelmeinek, legendáinak emlegetése kétséget kizáróan bizonyították, hogy Poe nagyon művelt és olvasott ember lehetett, aki témától függetlenül szívta magába a tudást, rám azonban egyértelműen a remekbeszabott, borzongatást garantáló stílusa tette a legnagyobb hatást. Jó pár történetében nagy szerepet kapott az ódon, sötét folyosókkal, titokzatos szobákkal teli kastély vagy ház, amely helyszínek mára elengedhetetlen kellékeivé váltak egy horrornak (már amelyik jól tudja használni), de ez az elem már Poe előtt is létezett a gótikus rémregényekben és több mint valószínű, hogy onnan vette az ihletet (Az ovális arcképben meg is említi az egyik leghíresebb rémregény-szerzőt, Ann Radcliffe-t). A részletes, élethű leírásai pillanatok alatt elrepítettek ezekbe a titkokkal teli épületekbe, és a külső helyszínek is hasonlóan sokszínűen jelentek meg elbeszéléseiben. A természetben magányosan kóborló alak, esetleg a szerelmesével boldogan pihenő elbeszélő egyértelműen a romantikusok természetbe való visszavágyódását visszhangozták, de az elmúlás okozta melankólia is feltűnt természetleírásaiban. Atyaég, kezdek elemző üzemmódba kapcsolni… Főleg hogy most a Doppelgänger-motívumot szeretném megemlíteni, a megkettőződött ént, ami a bennünk lakó örök ellentétek, a jó és a rossz harcának kivetüléseként értelmezhető, valamint a lélekvándorlást, ami a lélek halhatatlanságát, örökkévalóságát hangsúlyozta. A zavart lelkületű, elborzasztó dolgokat tapasztalt elbeszélő szinte kivétel nélkül E/1. személyben szólt hozzánk, vagy a dolgok tanújaként, vagy elkövetőjeként és legtöbbször az emberi lét alapvető elemére, a félelemre, a borzalomra építette fel a feszültséget, amit rendszerint nyugtalanító befejezésben teljesített ki. Miután több novellában is előkerült a boldogtalan, esetleg fizikai erőszakba torkolló házasság, kicsit elgondolkodtam, hogy vajon Poe milyen viszonyt ápolt a szebbik nem képviselőivel, de nagyon remélem, hogy ezek a részek csupán képzelete szüleményei voltak, nem a saját életéből merítette őket. Az ópiumszívás, az alkoholizmus is több alkalommal meg lettek említve, ezeknél viszont gyanakszom a saját élményre, lévén más művészről is olvastam már és maga az író is leírja, hogy ezek növelik a tudattalan működését, kiterjesztik a gondolkodást és színes látomások képében ihletik meg használóikat. Nem szeretnék találgatni, melyik elbeszélés született ópium hatása alatt. Bár az is lehet, hogy a groteszk, már-már vidámnak mondható történetei jöttek létre így, nekem legalábbis abszolút újdonság volt, hogy Poe alkalomadtán vicces is tud lenni. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy ő úgy él a köztudatban, mint „a zaklatott életű, különc írózseni” (idézet a könyv hátuljáról) és eddig én is e tudásom alapján kategorizáltam be, azonban Az ördög a harangtoronyban szerintem kifejezetten humoros szösszenet, Az elveszett lélegzet és a Pár szó egy múmiával pedig a groteszk határain táncolt fel s alá, miközben olvastam.
Ahogy nézem, az átfogó értékelésből semmi nem lett, megint összevissza kavarogtam gondolataim útjain. Összefogva és összefoglalva ezeket, borzongatóan kellemes élmény volt ismét Poe-t olvasni, sőt újabb novellákkal bővíteni vele kapcsolatos ismereteimet. Sokrétű, színes, érzelemgazdag leírásokkal és félelmet keltő, misztikus elemekkel telepakolt történetei remek kikapcsolódást kínálhatnak azoknak, akiket nem ijesztenek meg, épp ellenkezőleg, magukhoz vonzanak a furcsa események (vagy csak imádják az érzést, hogy egy titokzatos ködbe burkolózó házról olvashatnak a kanapén ücsörögve, mialatt kint dörög az ég és készülődik a vihar).


Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A magyar vonatkozásokat.
  - A külső és belső helyszínleírásokat.
  - A motívumokat, amik ismerősek lehetnek későbbi regényekből.
  - A jegyzeteket. Sokat segítenek az utalások, az idegen nyelvű kifejezések megértésében.