Könyvkritika: Suzanne Selfors - Mentsük meg Júliát!

Amikor februárban újraolvastam a Shiver – Borzongás című könyvet, a hátsó borítóján találtam egy csomó hangzatosnak tűnő könyvcímet, amiknek utána is néztem. Némelyek olyannyira felkeltették az érdeklődésemet, hogy már meg is ismerkedtem velük, másokat azonban csak felírtam magamnak arra az esetre, ha éppen semmilyen ötletem nem lenne a következő olvasmányomat illetően. Ez a lista most előkerült, hogy kiválasszam róla azt a könyvet, amiről a bejegyzés szólni fog.
A történetről röviden: Mimi Wallingford híres színészcsalád leszármazottja és a családi színház darabjaiban rendszeresen ő játssza a főszerepet – most például a Rómeó és Júliában alakítja a tragikus sorsú női főhőst a tinibálvány popsztár, Troy Summer oldalán. A lány azonban más álmokat dédelget, messze a reflektoroktól, ám szigorú édesanyja mindenáron a színpadon akarja tartani. A darab utolsó előadása során különös dolog történik: Mimi és Troy a tizenhatodik századi Veronában találják magukat, s miután jobban megismerik a Shakespeare-mű szereplőit, Mimi úgy dönt, megpróbálja a lehetetlent: megváltoztatni a híres dráma végét…
Egy vallomással kezdeném: nem olvastam a Rómeó és Júliát, s bármennyire ötletes és szórakoztató volt ez a könyv, továbbra sem érzem magamban a késztetést, hogy változtassak ezen. Amikor gimnáziumban Shakespeare-ről tanultunk, a tanár úr volt olyan kedves, hogy felkínálta a választás lehetőségét: vagy ezt olvassuk el az írótól, vagy a Hamletet. Azt nem tudom, az osztály hány százaléka vette rá magát egyáltalán az olvasásra, s azon belül hogyan oszlott el a szerelmi történet és a dán trónörökös olvasóinak a száma, de én mindenképpen Hamletre szavaztam. Akkoriban, kamaszkorom kellős közepén érdekes módon igyekeztem távol tartani magam a romantikus történetektől, filmektől (ne kérdezzétek, miért, később ezen változtattam, s manapság szívesen ismerkedem a műfaj képviselőivel, bár a giccsárban úszókat igyekszem mellőzni), s ebből kifolyólag a két fiatal lángra lobbanó szerelmét is messziről elkerültem. A sztorihoz hozzátartozik, hogy Hamlet őrülete se tett rám mély benyomást; én egyszerűen az a fajta irodalomszerető ember vagyok, akit a drámák valahogy nem tudnak lekötni. Ebből könnyen kitalálható, hogy nem a népszerű tragédia, inkább az izgalmas kiindulópont vonzott ehhez a könyvhöz, nekem ugyanis tetszik ez a fajta koncepció, hogy akár valós, akár fikciós művek világába utaznak el szereplőink valamilyen kimondott, esetleg sejtetett csoda folytán. Nyáron a Sorok között című könyv kapcsán már írtam erről, s igaz, hogy a két alkotás sok szinten különbözik, számomra azonban egyértelmű hasonlóság a történetekbe való belépésről, azok megváltoztathatóságáról szóló mondandójuk. Még mielőtt teljesen elfeledkezem a bejegyzés eredeti tárgyáról, gyorsan rá is térek! Az elbeszélést E/1. személyben, Mimi tolmácsolásában hallhattuk, s már ez remek kezdetnek bizonyult, ugyanis így részletes betekintést nyerhettünk a lány gondolataiba, érzéseibe, megismerhettük a színjátszáshoz való viszonyát, a híres családi múlt miatt ránehezedő terhet, nem is beszélve a kamaszkori énkeresésről, az állandó bizonytalankodásról. Mimi szó szerint szenvedett attól, hogy szinte születésétől fogva az volt a kötelessége, hogy továbbvigye és öregbítse családja nevét, s igazából semmilyen választási lehetőséget nem adtak neki és nem is kérdezték, hogy ő mit szeretne, a külvilág meg csak annyit látott belőle, hogy nyafog azért, mert Wallingford-leszármazottként állandóan színpadon lehet, miközben másnak keményen küzdenie kell, hogy eljusson odáig. Az édesanya rendíthetetlen mantrája a család iránti elkötelezettségről engem is rettentően idegesített egy idő után; tipikusan az az anya volt, aki a saját meg nem valósult álmait a gyerekével akarta megvalósíttatni, függetlenül attól, hogy a gyerek ezt nem akarta. A könyv végén furcsa is volt a hirtelen engedékeny viselkedése, amivel a lánya felé fordult, de némi lehiggadás után az ő szemszögét is meg lehetett érteni. Mimi kapcsán el is gondolkodtam, hogy basszus, mennyien irigylik a híres emberek gyermekeit, nemcsak annak okán, hogy X meg Y a szüleik, hanem az ezzel járó hírnevet, pénzt, jólétet s bizony ezek a fiatalok is sokszor a pokolba kívánhatják az ezzel járó egész felhajtást. Nem is csoda, hogy némelyikük a züllésbe menekül… A történetre visszatérve, Mimi anyukája mellett Troy, a szereplőtárs és a szerelem titkos tárgya kapott nagy hangsúlyt, s igaz, hogy eléggé klisésnek találtam a popsztáros hátteret, akárcsak Mimi utálattal vegyes rajongását és igen, egy kicsit még azt is, ahogyan összejöttek, alapvetően mégis szerethető és szórakoztató párosnak tartottam őket. Troy valódi énjéről, a benne rejlő igazi érzésekről szóló nagy vallomása is éppenhogy átment a giccsvizsgáló szerkezetemen, szóval azért meglátszott, hogy nem elsősorban én vagyok a célcsoportja ennek a könyvnek (sem). Beszéljünk inkább az ötletes adalékról, jelesül a Rómeó és Júlia történetébe való átröppenésről! A magyarázat, hogy hogyan és mivel kerültek át Veronába, nagyon tetszett, ahogy az is, hogy a dráma szereplői helyenként eltértek a popkultúrába beépült képüktől, bár ezt magyarázhatjuk azzal, hogy Mimi elméje által teremtődött meg a hely, ezáltal az ő tudatalatti, esetlegesen valós személyek általi elképzelései alapján született meg egyik-másik figura. A két főhős ellentétes ábrázolása különösen vicces volt: a depressziósan siránkozó Rómeó állt szemben az életvidám, tettre kész, szabadságra vágyó Júliával. Az ő korában az volt a lányok felé támasztott társadalmi elvárás, hogy teljesen alárendeljék magukat családjuk akaratának, szép hozományt ígérő házasságot kössenek, majd hagyják, hogy férjuruk uralkodjon felettük: ahogy Mimi a híres családi név nyomasztó terhétől akart szabadulni, úgy Júlia sem akarta elfogadni a rá erőltetett, szerelem nélküli házasságot (hát igen, a történelem jó ideig nem igazán bánt kesztyűs kézzel a nőkkel). Nem meglepő, hogy hasonló gondjaik miatt hamar összebarátkoztak, s Miminek küldetésévé vált Júlia megmentése (amivel valamilyen szinten saját magát is megmentette, hiszen a veronai kalandok során jött rá bizonyos dolgokra önmagával kapcsolatban). Talán nem spoiler, ha elárulom, hogy közismert történet nem feltétlenül a megszokott mederben haladt (újabb piros pont a kreativitásért!), de természetesen feltűntek a jellegzetes motívumok és mondatok. Apropó, mondatok: a fejezetek címeiül Shakespeare-drámákból kiemelt idézetek szolgáltak, amik egyébként remekül jellemezték az adott fejezetet. Nekem kissé levett a hitelesség és a teljes beleélés élményéből, hogy a leírásoknál úgy éreztem, az írónő biztonsági játékot játszott: tett ugyan egy-két elszórt utalást a korabeli berendezésre, szokásokra, legtöbbször azonban megmaradt a „reneszánsz” szó használatánál. Oké, a könyv olvasóinak nagy része úgyis a szerelmespárra koncentrál és valószínűleg én vagyok ennyire bogaras, de hiányoztak azok a részletek, amiktől igazán elhihettem volna, hogy tényleg a tizenhatodik századi Itáliában vagyunk éppen. A befejezést kissé elhamarkodottnak és összecsapottnak éreztem, annak viszont örültem, hogy voltak a cselekménynek olyan, nem annyira fontosnak látszó, ugyanakkor lényeges szimbólumai, melyeket szépen végigvezetett az írónő: igen, rád gondolok, ablakból leskelődő kiscica.
Összességében nézve azt mondhatom, kellemes kikapcsolódás volt ez az olvasás még úgy is, hogy már kinőttem ebből a korosztályból. Remek alaptörténetéből kihozta a maximumot, olyan szereplőket vonultatott fel, akikkel együtt lehet érezni (még a negatívok egy részével is), s nagy szerencsémre nem tolta túl a giccses romantikát. Sőt ha levesszük a híres családi szálat, Mimi olyan problémákkal,  félelmekkel küzdött, olyan vágyakat dédelgetett, ami minden kamasz olvasónak ismerős lehet és minden, a kort már átélt fiatal felnőttben (vagy akár tovább is mehetnék a felsorolásban) nosztalgikus érzéseket ébreszthet, így egy kicsit magadénak is érezheted a lány történetét. Kamaszok, romantikusok, Shakespeare-rajongók, érdeklődő könyvmolyok, nektek mind ajánlom ezt a kedves kis könyvet, mert mindegyikőtök találhat benne valamit, ami csak neki szól.


Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A fejezetcímeket.
  - A humort.
  - Az utazást kiváltó tárgy történetét.
  - Mimi rövid fellángolását a darab egyik szereplője iránt.
  - Mimi és Troy közös jeleneteit.
  - A befejezést.