Ha valami,
hát ez a bejegyzés a semmiből jött, egyáltalán nem terveztem/reméltem, hogy a
közeljövőben meg tudom nézni ezt a sorozatot, de szeretem az ilyen típusú,
pozitív meglepetéseket, úgyhogy a következőkben a nagy örömködés mellett a
sorozat által kiváltott gondolatokról, érzésekről olvashattok. Mivel a
regénynek számos sorozatos, sőt filmes verziója létezik, ezért a félreértések
elkerülése végett tüntettem fel a címben az évszámot is.
A
történetről röviden: Pip árva fiú, aki mogorva nagynénjénél és jólelkű
nagybátyjánál, a helyi kovácsnál nevelkedik. Egy nap a világtól elzártan élő,
titokzatos Havisham kisasszony hívatja magához, mert játszótársat keres nevelt
lánya, Estella mellé. Pip az első pillanatban beleszeret a gyönyörű, ámde gőgös
lányba. Útjaik egy idő után elválnak, s amikor évekkel később egy ügyvéd azzal
keresi fel, hogy rejtélyes pártfogója akadt, akinek köszönhetően úriember
válhat belőle, Pip beleveti magát a londoni előkelő élet forgatagába abban a
reményben, hogy körülményei, viselkedése megváltozása miatt Estella végre
felfigyel rá…
Írhatnám még
pár soron keresztül az összefoglalást, ugyanis a sorozat alapját képező regény
a maga 500 oldalával rengeteg különféle cselekményszálat és karaktert
sorakoztat fel az olvasó előtt, s bizony a róla szóló januári bejegyzésnél sem
volt könnyű dolgom a könyv kivonatának megírásával. Mielőtt azonban rátérnék a
sorozatra, bevált szokásom szerint mesélnék egy kicsit a nem várt, mégis nagy
örömöt okozó találkozásról. A könyvkritikáimban sokszor említettem már a
könyvtárat, ahonnan általában beszerzem az olvasmányaimat, nos, ennek a
könyvtárnak sok más szépsége és hasznossága mellett tekintélyes DVD-gyűjteménye
is van, amiket ugyanúgy kölcsönözhetsz, csak kevesebb időtartamra, mint a
könyveket. Erről természetesen már a beiratkozásom óta tudtam, de különösebben
nem törődtem vele, mivel voltak egyéb források, ahonnan hozzájutottam filmekhez
és sorozatokhoz. Már a januári olvasás előtt tudtam erről a ’99-es sorozatról,
mert tavaly valamelyik tv-csatornán láttam belőle részleteket és el is
raktároztam magamnak, hogy ezt bizony meg kéne nézni valamikor. A könyv elolvasása
után gondoltam is rá, hogy megnézném, elkezdtem kutakodni utána, de nem jártam
sikerrel, s végül jegeltem a témát (igen, könnyen kitalálhatjátok, hogy
mindenhol kerestem, KIVÉVE a könyvtárt). Múlt héten, különösebb cél és előzetes
ötletek nélkül tettem egy kört a DVD-s szekció körül, s nézelődés közben
egyszer csak észrevettem a címét, de azt hittem, a 2012-es filmverzióról van
szó, szóval egykedvűen nyúltam érte, ám amikor kihúztam a sorból és Ioan
Gruffudd nézett rám a borítóról, azt hittem, menten elájulok. Rövidke netes
keresgélésem nem járt sikerrel, ezért lemondtam róla, miközben valahányszor a
könyvtárban jártam, ott voltam tőle karnyújtásnyira… Nem fecséreltem az időt a
hisztire (bár itthon azért hümmögtem egy sort a hülyeségemen), inkább gepárdsebességgel
rohantam a kölcsönző pulthoz, hogy aztán az eseménydús hétvége miatt csak ezen
a héten tudjam megnézni az oly régóta áhított sorozatocskát. És akkor most
jöhet a kérdés: megérte a nagy felfedezés, jó volt a sorozat? Röviden egy erős
„talán”-t tudnék rá mondani. A viktoriánus irodalom és kor iránti fokozódó
rajongásomat nem fogom újra felvezetni, írtam már a témáról kb. hét
könyvkritikában, akárcsak Dickenshez és az írásaihoz fűződő viszonyomról, ezt
viszont pár mondatban kifejtem, mert fontos a véleményem szempontjából. Kellett
egy kis idő, hogy ráérezzek az író stílusára, annak befogadására és ne akarjak
állandóan előrerohanni és megtudni a nagy válaszokat, konklúziókat, hanem
szépen ballagni a szereplők mellett, élvezni a korhű és részletes leírásokat, a
párbeszédeket, a finom humort. A Szép
remények hosszúsága is megriasztott elsőre, olvasáskor voltak fejezetek,
jelenetek, amiket elnyújtottnak éreztem, az atmoszférája, a figurái, a
mondanivalója azonban lenyűgöztek, épp ezért azt gondoltam, hogy ha ugyanezt a
történetet mesélik el vizuálisan, s kissé tömörebben, az nekem nagyon is fog
tetszeni. És érdekes módon, mint oly sokszor, megint tévedtem. Mert
kétségtelenül látszott a készítők eredeti mű felé mutatott alázata, tisztelete,
a kisebb változtatásokkal sem csorbítottak nagyon a regény cselekményén, a
karaktereket remek színészek keltették életre, valami mégis hiányzott. Ezt a
valamit próbálom három napja megfogalmazni magamban és arra jutottam, hogy az
író szellemisége, a virtuóz mesemondása volt a hiányzó láncszem. Ugyanis
lehettek bármilyen jók a színészek és hitelesek a kosztümök, meglehetősen
dramatikus és tankönyvszerű lett az egész, olyan érzésem volt tőle, mint az
általános és középiskolás diákok körében népszerű rövidített olvasmányoktól,
amik ugyan listázzák a szereplőket, leírják a fontosabb tudnivalókat róluk
három mondatban, illetve a cselekmény sarkalatos pontjait is kiemelik, így
azonban érdektelenné és személytelenné teszik az eredetit. Bevallom, nekem is
volt ilyen rövidített olvasmányos könyvem, de nem sok hasznát vettem pont a
fentebb leírtak miatt; valószínűleg embere válogatja és voltak olyan
osztálytársaim, akiknek ez elég volt, nekem viszont az esetek többségében
kellett az eredeti könyv, hogy tényleg megértsem a vele kapcsolatban tanultakat
és rendesen tudjak felelni róla adott alkalommal. Na jó, ebből a sorozatból
azért több mindent meg lehetett tudni a sztori menetéről és a karakterek közti
viszonyokról, bár voltak cselekményszálak, amiket kidolgozatlanul, csupán a
fontosságuk miatt erőltettek bele az elbeszélésbe: a legjobb példa erre Estella
származásának háttere, ami a nyomtatott verzió ismeretében viszonylag érthető
(ám még így is hiányos) volt, de eléggé a levegőben lógott és nem simult bele a
történetmesélés szövetébe. Evezzünk át a szereplőkre, mert bizony ott sem
voltam teljesen elégedett. Charlotte Rampling, aki Havisham kisasszonyt játszotta,
abszolút meggyőzött a tv-ben látott részletekben: egyszerre volt fenséges és
szürreálisan hátborzongató, pont ahogyan Dickens leírta és azt gondoltam,
tökéletes választás volt a szerepre. Ehhez képest az összes jelenetét látva egy
szép, de üres és sótlan figura bontakozott ki előttem, aki csupán halvány
árnyéka volt a könyv komikusan tragikus, komplex kisasszonyának. Nem a
színésznő játszott rosszul, hanem a szerepet nem írták meg olyan összetettnek,
a kisasszony tragikus múltja, az Estellával kapcsolatos tervei korántsem voltak
olyan hangsúlyosan ábrázolva, mint a regényben, holott ezek mind szerepet
játszottak abban, milyennek láttuk őt, mit éreztünk iránta. Ez volt ez egyik
legnagyobb csalódásom a sorozatban, mert hiába Pip a főszereplő, szerintem a Szép remények igazi központi figurája
Havisham kiasszony, aki ennél kidolgozottabb adaptációt érdemelt volna. A
többiekkel különösebb bajom nem volt, talán Estellánál annyi, hogy
felnőttkorára meglepően visszafogott lett, a könyvben még akkor is elég gőgös
volt és csak a történet utolsó negyedében enyhült meg kissé, de ez már lehet,
hogy szőrszálhasogatás. Herbert Pocket, Pip londoni lakótársa üde színfoltként
tündökölt, imádtam a hiperaktivitását és az állandó vidámságát, optimizmusát.
Jaggerst és Wemmicket totálisan másnak képzeltem, ettől függetlenül tetszettek,
főleg az utóbbi, akinek Várához fűződő kapcsolata az egyik kedvenc részem volt
a könyvben. Nem feledkezhetek meg a történet főszereplőjéről sem, de mit is
írhatnék megformálójáról? Igazából amióta láttam őt a Mindörökké című sorozat főszerepében, ahol egy 200 éves
halhatatlant játszott és visszatérő poénja volt a sorozatnak, hogy a modern
korban is megőrizte brit úriember mivoltát és a hagyományokat, amikhez
hozzászokott, szóval azóta rajongok érte és pont ezért esett erre a ’99-es
adaptációra a választásom és nem valamelyik másikra. Ahogy a mindössze egy
évadot megért sorozatban, úgy itt is jól állt neki az úriemberség, ugyanakkor Pip
ártatlan, falusias énjét is csodálatos érzékenységgel jelenítette meg. Mondtam
már, hogy imádom a szigetországi színészeket? Amellett, hogy zene füleimnek az
akcentusuk, egyszerűen árad belőlük egyfajta régi korokat idéző, megfoghatatlan
„britség” (nem tudok rá jobb szót), ami nemcsak a viselkedésükben vagy az
öltözködésükben, hanem a lényükben, a létezésükben nyilvánul meg. Van ennek
bármi értelme? Eddig még sosem próbáltam konkrétan megfogalmazni, miért
szeretem őket és van egy olyan érzésem, hogy ez a leírás sem sikerült a
legjobban, de ti, társaim a rajongásban, remélem, értitek és érzitek mondandóm
lényegét. :) Visszatérve a sorozatra, a vizuális világáról mindenképpen szeretnék szólni pár
szót. Csodálatos képekben tárult elénk a vidéki Anglia, Havisham kisasszony
pusztulóban lévő kastélya hátborzongatóan gyönyörű volt, aztán mikor átkerült a
történet a viktoriánus Londonba, gyakorlatilag eszemet vesztettem. Az épületek,
az utcák, a járókelők lenyűgöző részletességgel és hitelességgel keltek életre,
legyen szó a város koszosabb vagy épp tisztább arcáról. A harmadik részben volt
egy báljelenet, ami olyannyira elbűvölt, hogy úgy döntöttem, másnap kifosztok
egy jelmezkölcsönzőt, főleg ha van viktoriánus ruhájuk, de törvénytisztelő
ember lévén, letettem eme szándékomról. Habár elsősorban a báli ruhák
tetszettek, ugyanakkor a vidéki tanítónő egyszerűbb, kényelmesebb viseleteit is
szívesen magamra öltöttem volna. Olvasás során, a részletes leírásoknak hála,
nem volt nehéz elképzelni a történet hátteréül szolgáló helyszíneket, mégis jó
érzés volt végre vizuálisan is látni őket.
Hát ez lenne
véleményem a sorozatról, mely váratlanul pottyant ölembe. A külsőségei, úgymint
a korhű kosztümök, szobabelsők, épületek fantasztikusan néztek ki, ám még ők
sem vonhatták el figyelmemet a tömörített történet hiányosságairól és az olykor
felszínes karakterkezelésről. Korrekt, alázatos adaptáció, amit a hibái
ellenére is ajánlok, azonban erősen javaslom az eredeti regény elolvasását is
(lehetőleg a sorozat megnézése előtt).
Értékelés: 65%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Havisham kisasszony otthonát.
- Pip és Estella közös jeleneteit.
- A szórakoztató mellékszereplőket.
- A báljelenetet. <3
- A befejezést.
Szép remények /Great Expectations/ (1999)
színes, feliratos, 168 perc
Rendező: Julian Jarrold
Szereplők: Ioan Gruffudd, Justine Waddell, Charlotte Rampling, Bernard Hill, Clive Russell, Emma Cunniffe, Tony Curran, Daniel Evans, Ian McDiarmid, Nicholas Woodeson, Gabriel Thompson, Gemma Gregory
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése