Könyvkritika: Kosztolányi Dezső - Aranysárkány

Ismét visszatértem a saját könyveimhez, úgyhogy a mai bejegyzést egy ilyen könyvről írom. Még gimis koromban vettem részt egy kollégiumi irodalmi versenyen, ami a Nyugat című folyóiratról, illetve a hozzá kapcsolódó magyar írókról szólt. A döntőnél azonban érdekes dolog történt: csak a mi kollégiumunk delegációja érkezett meg a verseny helyszínére, a többiek nem jöttek el, így a verseny szervezői felajánlották nekünk, hogy mivel mi megjelentünk, ezért a díjaknak megvett könyvekből szabadon választhatunk magunknak egy példányt. Nekem ennek a könyvnek nagyon megtetszett a címe, ezért őt választottam. El is olvastam, és emlékeim szerint anno tetszett, a mostani újraolvasás azonban más eredményeket hozott.
A történetről röviden: Liszner Vili tehetséges futó, de a tanulás nehezen megy neki. Nyolcadik osztályosként épp az érettségi előtt áll. Novák Antal Vili osztályfőnöke, egyben a fizika- és mennyiségtan-tanára, aki egyedül neveli lányát, Hildát. Novákot nem kedvelik különösebben diákjai, rendszerint csúf tréfákat űznek vele, a tanerő viszont rendületlenül hisz abban, hogy képes megnevelni és fegyelmezni nebulóit. Novák élete egyik napról a másikra szomorú fordulatot vesz: lánya elszökik tőle, ráadásul egyik tanítványával, majd pedig Vili fordul szembe vele, miután a tanár megbuktatja az érettségi vizsgán. Végül, amikor a helyi szennylap kiteregeti magánéleti gondjait, a férfi kétségbeesett lépésre szánja el magát…
Több mint egy hétig tartott ennek a könyvnek az elolvasása, mert voltak olyan napok, amikor egyszerűen nem bírtam rávenni magam, hogy belelapozzak. Sem a történet, sem a karakterek nem kötöttek le, Novák Antallal a tragikus sorsa ellenére sem tudtam együtt érezni, talán csak a könyv végére sajnáltam meg kicsit. Pepike volt az egyetlen szereplő, akinek az élete, a viselkedése megérintett valamennyire. A cselekmény alakulása iránt teljesen közömbös voltam, még a feszültebb vagy érzelmesebb jelenetek sem váltottak ki belőlem érzelmeket. Nem igazán tudom megmagyarázni, miért volt ez, hiszen olvastam már korábban Kosztolányitól, és egyébként sem tartom magam a magyar szépirodalom ellenségének (elvégre gimiben magyar fakultációra jártam, és az egyetemen, a magyar szakon is rendszeresen találkoztam magyar irodalmi művekkel), de ezzel a könyvvel egyszerűen nem tudtam mit kezdeni. Már az első olvasás alkalmával észre kellett volna vennem, hogy ez a könyv nem az én ízlésemnek való.
Összességében tehát túl sok pozitívumot nem tudok elmondani erről a könyvről, mivel nekem nem tetszett, de ez természetesen nem von le semmit a mű értékéből és fontosságából.


Értékelés: 3/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A diákok érettségi előtti izgalmát. Nosztalgiával töltöttek el ezek a jelenetek :)
  - A könyv végi szellemidézést. Szép lezárás.

Könyvkritika: Kendare Blake - Vérbe öltözött Anna

A mai bejegyzésben szintén egy olyan könyv kerül a górcsőm alá, ami nem a saját polcomról való. Fantasy témájú, ami pont jól jött, mivel – kis utánaszámolás után – rájöttem, hogy már több mint fél éve nem olvastam ebben a műfajban. Mint utólag kiderült, jobb lett volna, ha nem ezzel a könyvvel térek vissza a műfajhoz… Spoilerek előfordulhatnak!
A történetről röviden: Cas Lowood az átlagos tinédzserek mindennapjait éli, de mellette van egy titka: apja örökébe lépve kísértetvadászként tevékenykedik. Legújabb munkája során a titokzatos és nagyon erős Anna Korlova szellemét kell levadásznia, akit a közvélemény „vérbe öltözött Anna”-ként ismer. Cas hamar rájön, hogy ez a szellem más, mint amikkel eddig találkozott: erős, legyőzhetetlen, de ugyanakkor ártatlan és megmentésre váró fiatal lány…
Az elején nagyon megtetszett a történet: Cas E/1. személyű narrációja viccessé és lazává tette a narrációt, az első fejezet felütése izgalmas volt, és alapvetően a szellemekkel kapcsolatos dolgok is kíváncsivá tettek. Főleg az Anna körüli titokzatosság. Aztán ahogy haladt előre a cselekmény, egyre többször elbizonytalanodtam. Kicsit töredezetté vált a sztori, a szereplőkről alig tudtam valamit, és ami még rosszabb, olyan szinten nem voltak róluk leírások, hogy még elképzelni sem tudtam őket. És akkor még nem is beszéltem a szerelmi szálakról… A két főszereplő közt kialakuló szerelem nekem teljesen abszurd volt; én általában elég könnyen elhiszem, sőt szeretek is olyan kapcsolatokról olvasni, amikben az egyik fél valami természetfeletti lény, a másik pedig ember, de itt egyszerűen nem hittem el. Mégis hogyan lehet beleszeretni egy szellembe? Vagy, ami még fontosabb, hogy tudod megérinteni, sőt továbbmegyek, megcsókolni??? Sajnálom, ha valakinek a lelkébe taposok ezzel, mert esetleg neki tetszik ez a szerelmi szál, de engem rettentően zavart. A másik párnál szintén ugyanezt éreztem, sőt szerintem ők egyáltalán nem is illettek össze. Itt még persze nem ért véget bosszankodásaim sora: amikor a nagy fordulat során kiderült, hogy a gonosz szellem, aki megölte Cas apját egykoron, végig a padláson volt, akkor eltűnődtem azon, hogy abbahagyom az olvasást. Az elején elmondták, hogy a macska pont azért van velük, hogy jelezzen a kísértetek miatt. Az állat kötelességtudóan ugrált is a padlásfeljárónál, de Cas anyukája elintézte egy intéssel, miszerint biztos csak patkányok. Öööö, tessék??? Azért tartod a macskát, hogy nyávogjon, ha szellemet érzékel, erre szerencsétlen macska jelez is, de te nem foglalkozol vele túlságosan. Hát ezek után akkor ne legyél meglepődve, ha rád veti magát egy obije nevezetű gonosz lény. Pont az ehhez hasonló apróbb bakik és furcsaságok miatt a könyv végi nagy összecsapást már elég érdektelenül figyeltem, és az apró függővég ellenére sem érzem azt, hogy különösebben kíváncsi lennék a következő kötetre.
Összefoglalva tehát: a kiindulópont érdekesnek tűnt, eleinte azt hittem, tetszeni fog, de aztán valami megbicsaklott a történetvezetésben. A karaktereket sem tudtam igazán megkedvelni, és a sztori végére egyre zavarosabbnak éreztem a történéseket. Mivel nekem nem nyerte el a tetszésemet, ezért értelemszerűen nem is tudom azt mondani, hogy bárkinek szívesen ajánlanám. Ebben a műfajban vannak ennél sokkal jobban megírt, kidolgozottabb karakterekkel és izgalmasabb cselekményvezetéssel operáló könyvek is.


Értékelés: 2,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Az első fejezetet indító szellemvadászatot.
  - Cas olykor egészen vicces beszólásait.
  - Anna igazi történetét.

Könyvkritika: Emma Donoghue - A szoba

A mai bejegyzés kicsit el fog térni az eddigiektől, ezúttal ugyanis egy olyan könyvről fogok véleményt írni, ami nem a saját polcomról való, hanem könyvtárból kölcsönöztem. A könyvnek készült filmváltozata is, amit idén januárban sikerült megtekintenem moziban, a filmről írt blogbejegyzést itt találjátok. Röviden annyit elmondhatok, hogy nagyon tetszett a film, és ezért is döntöttem el, hogy alkalomadtán elolvasom a nyomtatott verziót is. Apró spoiler előfordulhat!
A történetről röviden: Anya és Jack a Szobában élik mindennapjaikat. Jack itt született, számára ez az otthon. Anyának azonban börtön, hiszen hét éve raboskodik már ott. Anya tudja jól, nem maradhatnak örökké a Szoba falai között, ezért Jack ötödik születésnapja után egy nagyon fontos mesében elmondja a kisfiúnak, hogy a Tévében látott világ létezik, és a Kint sokkal nagyobb, mint azt el lehetne képzelni, majd pedig egy sorsdöntő lépésre szánja el magát…
A könyv egyik nagy truvája, hogy egy ötévest szerepeltet narrátorként, mindent az ő gyermeki szemszögéből látunk, hallunk. Nekem már az első oldaltól fogva tetszett ez a fajta történetmesélés, Jack cserfes leírásainak köszönhetően sokszor éreztem azt, hogy én is ott vagyok a Szobában vele és Anyával. Hihetetlen volt olvasni, hogy azon a kicsi helyen Anya mennyi kreatív játékot, mozgásformát, meséket talált ki, hogy lekösse, szórakoztassa, de ugyanakkor tanítsa is a kisfiút. Érdekes volt megfigyelni, hogy Anya meséiben felbukkantak valós történelmi és kulturális események, illetve sokszor volt az elrablás és a szökés egy-egy mese központi eleme. Képzeletben sokszor meghajoltam Anya előtt, hogy mekkora türelemmel és kreativitással építette fel Jack életét abban az apró szerszámoskamrában. A filmből már tudtam, hogy meg fognak szökni, de ennek ellenére a szökés minden egyes percét végigizgultam Jackkel. A kinti világ folyamatos megismerése során néha elég türelmetlenül viszonyultam a kisfiúhoz, párszor zavartak az értetlenkedései, de ez valószínűleg amiatt volt, hogy ami számára újdonságként hatott, az nekem magától értetődött. Ettől függetlenül érdekes, vicces és sokszor megható volt végigkövetni, ahogy Jack szép lassan felfedezi magának a Kintet, és beletanul ebbe az „új világba”. A kisfiú utánozhatatlan narrációja mellett a könyv másik erőssége az, hogy gyönyörűen mutatja be a szülő és gyermeke közti szoros köteléket, ami csak és kizárólag a feltétel nélküli szeretetre épül. A szoba fontos és értékes könyv, mindenkinek ajánlanám elolvasásra, és természetesen a filmet is érdemes megnézni, mert hasonlóan jó, mint a könyvváltozat.


Értékelés: 4,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Jack részletes beszámolóit a Szobában töltött napokról.
  - Anya meséit.
  - A szökést.
  - Az Anyával készült interjút.
  - A könyv végét.

Könyv: Márai Sándor - A gyertyák csonkig égnek

Mai bejegyzésemben egy, a magyar irodalomban fontos műnek számító könyvről fogok véleményt írni. Márai Sándor nevével gimnázium első éveiben találkoztam először, amikor is megismertem tőle a Mennyből az angyal című verset, ami azóta is a kedvenc versem. Ezután a kollégiumi könyvtáros néni ajánlására fordultam az író prózai művei felé. A gyertyák csonkig égnek meghatározó mű lett számomra, ugyanis az első olvasása alkalmával különös párhuzamot fedeztem fel a könyvbeli szereplők és a saját életem között, és ekkor döbbentem rá, hogy az, amit én addig mély barátságnak hittem, a másik fél számára csak egy kedves, udvarias, de nem túlságosan őszinte ismeretségi viszony volt. Természetesen az én esetemben nem történt megcsalás, fegyvert sem fogtunk egymásra, de minél többet olvastam Henrik Konrádhoz fűződő kapcsolatáról és arról, hogy barátja valahol mélyen mindig is gyűlölte őt a kettejük közti társadalmi különbségek miatt, annál inkább éreztem, hogy az én (állítólagos) barátságomban is ehhez hasonló lehet a probléma. A barátság azóta megszakadt, a könyv azonban év végi jutalomkönyvként polcom állandó lakója lett, s az idei nyárra kitűzött „Olvassuk újra a saját könyveinket!” akciómon belül most került sorra. Lássuk hát, miről is szól a könyv!
A történetről röviden: Henrik negyvenegy év után újra találkozik egykori barátjával, Konráddal, s végigbeszélgetnek egy egész éjjelt, mely során megismerjük egykori közös múltjukat, amelyben titkok, árulások és ki nem mondott kérdések kerülnek felszínre…
A történet szép lassan építkezett, az elején a feszültség fokozatos növekedése már-már egy krimi cselekményvezetéséhez hasonlított. Bár a történet egyetlen helyszínen játszódik, s gyakorlatilag egy nagy monológ, mégsem lehet azt mondani rá, hogy unalmas. Igaz, Henrik beszéde nekem néha túl sok volt, meglehetősen zavart, hogy elindított egy gondolatmenetet, azt abbahagyta, elkezdett egy másodikat, harmadikat és csak aztán tért vissza a legelső gondolathoz, s így bizony nem mindig volt könnyű érteni az olvasottakat. A könyv másik gyengepontja számomra az volt, hogy Konrád alig szólalt meg; én kíváncsi lettem volna a benne lezajló gondolatokra, érzelmekre is, arra, hogy ő miként gondol vissza a múltbeli történésekre. A lezárás is hagyott bennem egy apró kérdőjelet: bár értelmezhető úgy, hogy egy idő után bizonyos kérdések már nem számítanak olyan fontosnak, mint amilyennek gondolják őket, de én ettől függetlenül kíváncsi lettem volna a válaszokra.
A fenti hibáktól eltekintve ez egy gyönyörű leírásokkal és fontos mondanivalóval operáló könyv, amely arról mesél, hogy a barátság milyen mély, ugyanakkor meglehetősen törékeny dolog is lehet.


Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Henrik visszaemlékezéseit fiatalkorára.
  - Kiderülnek a régen elfeledett titkok.
  - A könyv címének szövegbeli feltűnését.

Könyvkritika: Váradi Júlia - Saul útja

A mai bejegyzésben tárgyalt könyv nemrégiben került hozzám, születésnapi ajándékként kaptam egy kedves barátnőmtől. Akik rendszeresen olvassák a blogomat, azok tisztában vannak azzal, hogy mennyire szeretem és dicsérem a Saul fia című filmet, ahol és amikor csak tudom, illetve már arról is sokszor írtam, hogy milyen érdeklődéssel fordulok a holokauszttal foglalkozó művek felé. Éppen ezért örültem nagyon, amikor hallottam, hogy a film sikere kapcsán jó pár hozzá kapcsolható könyvet adnak majd ki. Ezek egyike a Saul útja.
A történetről röviden: A könyv gyakorlatilag egy interjúkötet, ami a film alkotóival készült interjúkat gyűjti csokorba, ezek mellett pedig röviden ír a film fontosabb díjairól, részleteket tartalmaz egy magyar orvos visszaemlékezéseiből, aki Mengele boncolóorvosaként dolgozott Auschwitzban, illetve bemutatja azokat a mára történelmi jelentőségű vált fotókat, amiket sonderkommandósok készítettek a legnagyobb titokban az auschwitzi táborban.
A könyv minden szempontból tökéletes. Az interjúk alaposak, részletekbe menőek, kiderül belőlük, hogy egyik-másik interjúalanynak mit jelent a holokauszt, megtudhatunk érdekes plusz információkat a film különböző készítési fázisaiból, például hogy a hangmérnök milyen módszerrel szerezte be a filmhez szükséges zörejeket. Összességében az szűrhető le a beszélgetésekből, hogy a stáb minden egyes tagja szívügyének tekintette ezt a projektet, és arra törekedtek, hogy a nézők minél pontosabb képet kapjanak a Sonderkommandóról és a táborok mindennapjairól. Dr. Nyiszli Miklós visszaemlékezéseinek részletei is szépen belesimulnak az interjúk közé, és fel is keltik az olvasó érdeklődését a teljes napló iránt. Az auschwitzi fotográfiákról szóló fejezet bemutatja a fotókat és röviden ismerteti a történetüket. Személy szerint ezek miatt örülök a legjobban a könyvnek, mert elmondhatom magamról, hogy a birtokomban van egy olyan könyv, ami tartalmazza ezeknek a fontos történelmi dokumentumoknak a másolatát.
A könyv elsősorban azoknak lehet érdekes, akik már látták a Saul fiát, de bátran ajánlanám azoknak is, akik még csak most kezdenek ismerkedni a magyar filmtörténelem eme csodálatos alkotásával.


Értékelés: 5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Az egész könyvet. Nagyon érdekes és értékes olvasmány.

Könyvkritika: Topsy Küppers - Minden álom Bécsbe vezet

A mai bejegyzésem tárgyául választott könyvet már nagyjából több mint tíz éve kaptam karácsonyi ajándékként a nagynénéimtől. Már akkoriban is nagy könyvmoly voltam, így természetesen rövid időn belül elolvastam, de sok mindent nem értettem, pontosabban nem érthettem, mivel az akkori tudásom a töredéke volt a mostaninak. A filmtörténetről alig voltak ismereteim, sőt akkor még messze voltam attól, hogy rajongója legyek a némafilmeknek, az amerikai filmtörténetnek, vagyis úgy alapjában véve mindennek, amit később a filmszakon tanultam. A zsidóüldözésekről, a koncentrációs táborokról és a holokausztról pedig maximum töriórán hallottam, de egyáltalán nem voltam a téma megszállottja, úgy, mint mostanság. Kicsit szégyellősen vallom be, de tizennégy éves énemet leginkább a könyv erotikus jelenetei kötötték le, ami - mivel kamasz voltam – valamilyen szinten nem meglepő, de mai fejjel belegondolni abba, hogy engem egy történet csak a túlfűtött jelenetei meg utalgatásai miatt kötött le… De már megint túl sokat személyeskedem, lássuk inkább a könyvet! A történetről röviden: Ha tényleg nagyon rövid akarok lenni, akkor azt tudom mondani, hogy ez a könyv Kálmán Vera életrajza, mivel gyakorlatilag az első fejezettől az ő életét követjük végig. Ebbe idővel belekapcsolódik a híres zeneszerző, Kálmán Imre, akivel Vera házasságban élt. Kettejük kapcsolata központi helyet foglal el a műben, de számomra mégiscsak inkább Veráról szól a történet. Emellett fontos történelmi tablóként is tekinthetünk a műre, mivel a fontosabb történelmi események mind hátteréül szolgálnak mindennapjaiknak, s ebből kifolyólag híres-hírhedt emberek is megfordulnak a könyv lapjain, akikről megtudunk egy-két olyan dolgot, amikről az életrajzaikból nem feltétlenül értesülnénk.
Mindenképpen érdekes volt a mai tudásommal felszerelkezve újraolvasni ezt a könyvet. A színészek felismerése mellett a történelmi események alakulását, emberekre gyakorolt hatását is jobban megértettem, és talán a könyv érzelmi részét is jobban át tudtam érezni. Ugyanakkor ezzel együtt arra is rájöttem, hogy bár felettébb érdekes történetről beszélünk, engem mégsem tud különösebben lekötni. Nagyjából a filmes és a történelmi részeknél kaptam csak fel a fejem, de egy idő után Vera viselkedése, megjegyzései, életének alakulása egyszerűen hidegen hagytak. Annál inkább lekötött a főszál mellett futó másik szál: Sam Burg története. A fiatal lengyel zsidó fiúé, aki Berlinbe ment szerencsét próbálni, majd idővel Amerikába került. A fiúé, aki eleinte megpróbált nem zsidóként élni és viselkedni, de végül mindig oda lyukadt ki, hogy az üldözések idején folyamatosan népe embereit próbálta segíteni, s legjobb barátja révén végül a vallásához is visszatalált. Történetében egyszerre jelent meg a korszakra jellemző zsidó identitás problematikussága, illetve a mély és őszinte barátság elszakíthatatlan kötelékének fontossága is.
Összességében sok mást nem tudok elmondani a könyvről. A hátulján lévő leírás szerint Kálmán Imre és Vera házasságának krónikája, de nekem inkább egy erős és szívós nő életrajza, aki a 20-as évektől kezdve a történelem minden sötét eseménye ellenére végig kitartott, hű maradt önmagához, és feltalálta magát minden szituációban – ahogy teszik ezt a nők mind a mai napig.



Értékelés: 3,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
 - Kálmán Imre gyermekkori emlékét egy zsidó történetről.
  - Az időnként felbukkanó sztárokat. Irigylem Kálmán Verát azért, hogy ennyi híres embert személyesen ismert.
  - Sam Burg és Szajko barátságát és beszélgetéseiket.

Könyvkritika: Danielle Steel - Johnny Angyal

Három hetes hallgatás után ismét új bejegyzéssel jelentkezem. Beköszöntött a nyár, és úgy döntöttem, ezen a nyáron pár saját könyvemet, amikhez már évek óta nem nyúltam, újraolvasom, majd természetesen véleményezem is. Persze nem csak ezekből fognak összeállni a nyári olvasmányaim, de többségében most ezek a könyvek fognak dominálni. Nem is húzom tovább az időt, lássuk a mára kiválasztott olvasmányt! A Johnny Angyalt még évekkel ezelőtt vettem meg magamnak (akkoriban gyakrabban és bátrabban vásároltam saját részre könyveket, mint manapság), és első olvasás alkalmával nagyon meg is tetszett a történet. A mostani újraolvasás azonban alaposan megváltoztatta a véleményemet, és egyúttal arra is rádöbbentett, hogy anno miért is szemeltem ki ezt a könyvet. Akkoriban történt ugyanis, hogy egy számomra nagyon fontos személyt vesztettem el, s ebből kifolyólag érzelmileg nem voltam éppen a csúcsponton. A könyv alaptörténete is egy szeretett személy elvesztéséből indul ki, és nem mellesleg az a Danielle Steel írta, aki a hozzám közel álló személy kedvenc írónője volt. Akkor úgy éreztem, kell nekem ez a történet ahhoz, hogy emlékezhessek arra, akit elvesztettem. Mostanra már valamennyire elfogadtam a történteket, s valószínűleg ennek is köszönhető, hogy ezúttal észrevettem a könyv cselekményének hibáit, és nem is nyűgözött le annyira, mint első olvasáskor. Térjünk is rá a könyvre!
A történetről röviden: Johnny Peterson tizenhét éves fiú, akinek életében minden tökéletes: jó tanuló, jó sportoló, szereti a családját, imádja a barátnőjét, és alapvetően boldoggá teszi mindenki életét. A szalagavatója estéjén azonban autóbalesetet szenved, és meghal. A szerettei nem tudják feldolgozni a fiú korai halálát, édesanyja kórházba is kerül, ahol újra elkezdi látni a fiát. Johnny ugyanis átmenetileg visszatér az élők közé, de csak édesanyja és kisöccse láthatják. Johnny csodákat csodákra halmoz, amiknek következtében szerettei szépen lassan elengedik az emlékét, és elkezdik tovább élni az életüket…
Az alaptörténet szép, megható és szívet melengető, de a kivitelezésébe becsúsztak hibák. A karakterek egy-két tulajdonsággal felruházott alakokként jelentek meg, de nem voltak árnyaltak, épp ezért nem is tudtam szimpatizálni senkivel. Johnnynál kifejezetten zavart a könyv elején, hogy annyira tökéletesnek és hibátlannak volt lefestve, amilyen a valóságban nem létezik. A cselekmény is leegyszerűsített volt, különösebb konfliktusok nélkül: jelenetek sorjáztak egymás után, varázsütésre oldódtak meg a dolgok, és hiába volt pont a csoda a kulcsa a sztorinak, én nem tudtam elhinni és elfogadni őket, mivel mindenféle felvezetések nélkül történtek. Tisztában vagyok vele, hogy ez egy mese, egy fiktív sztori, amiben nem feltétlenül kell keresni a logikát, nekem mégis hiányzott. A mondanivalója persze nagyon szép, de nekem túl sokszor fulladt giccsbe, és túlságosan romantikus volt az én szájízemnek.
Ez a könyv tehát tökéletes példája annak, hogy az ember ízlése (és maga az ember is) mennyit változhat az évek során: amit négy-öt évvel ezelőtt egy nagyon jó könyvnek tartottam, az mostanra egy egyszer olvasható, de túl mély nyomot hagyó könyvvé vált számomra. Könnyed olvasmány, a nagy nyári melegben a házban hűsölve vagy a strandon relaxálva elmegy, de egyébként nem igazán tudnám ajánlani.


Értékelés: 3/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Sajnos egy olyan jelenetet sem tudnék kiemelni, ami különösebben megérintett volna.