Filmkritika: Emlékezz!

Gondolom, észrevettétek, hogy mostanában szinte kizárólag könyves témájú bejegyzések kerültek fel a blogra. Ezt az egyhangúságot szeretném feldobni a mai kritikával, ami ismételten egy olyan filmről fog szólni, amit nem moziban tekintettem meg. Egy ideje már gondolkodtam rajta, hogy megnézem (eredetileg októberre volt betervezve, de aztán közbejöttek más filmek), és sokat agyaltam azon is, hogy írjak-e róla vagy ne. Végül előbbi mellett döntöttem, mert úgy érzem, megérdemli a hírverést.
A történetről röviden: Zev Guttmann egy idősek otthonában élő, demenciában szenvedő öregúr. Nem sokkal felesége halála után egyik lakótársa, Max emlékezteti egy korábban tett fogadalmára, miszerint Zev megkeresi és megöli azt a nácit, aki felelős kettejük családjának haláláért. Zev hosszú útra indul, amelynek különböző állomásai legalább annyira fontos szerepet játszanak a cselekményben, mint a végső célpont…
Jó párszor elmondtam már, de azért minden adandó alkalommal leírom, hogy engem régóta érdekelnek a holokauszttal foglalkozó irodalmi és filmes alkotások. Habár ez a film nem a szó szoros értelmében vett holokausztfilm, hiszen nem a deportálást, a táborban uralkodó borzalmak túlélését mutatja be, de mégiscsak túlélőkről, illetve a bosszújúkról szól. Nekem személy szerint a rendhagyó sztori már a kezdetektől fogva tetszett, hiszen azért egy kilencvenéves, emlékezetkieséssel küszködő embernek nem sétagalopp keresztülutazni Amerikán, hogy megtaláljon egy férfit, aki elvileg hamis személyazonossággal, méghozzá egy meggyilkolt zsidó személyazonosságával éli az életét. Az események lineárisan, kiszámítható mederben folytak (amikor szóba került, hogy négy Rudy Kurlander él Amerikában, sejthető volt, hogy valószínűleg a negyedik lesz a keresett személy), de abszolút lekötötték a nézői figyelmet. Sőt, ezek a különféle látogatások mind nagyon érdekes mondanivalót tartogattak nem csak azzal kapcsolatban, hogy a szimpatikus felszín mögött félelmetes belső lakozik, vagy épp fordítva, de rámutattak arra is, hogy az a tény, hogy valaki a második világháborúban a német seregben harcolt, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy gyűlölte a zsidókat. A második, harmadik generációk rövid szerepeltetésével szóba került az a problémakör is, hogy a gyerekek, unokák mit és mennyit tudnak (vagy hiszik, hogy tudnak) a szülők, nagyszülők múltjáról, a kórházi jelenetben feltűnt ismeretlen kislány ártatlan kérdése pedig azt feszegette, hogy manapság mennyire van benne a köztudatban és az oktatásban a holokausztról, valamint a nácizmus egyéb rémtetteiről való diskurzus. A felsorolt összetevők épp elegek lettek volna egy remek filmhez, a forgatókönyv azonban húzott egy merészet a befejezés előtt tíz perccel, és bedobott egy fordulatot, amit abban a pillanatban nagyon megdöbbentőnek és okosnak éreztem, az eltelt napokban azon minél többet töprengtem rajta, annál inkább kezdtem úgy érezni, hogy ötletnek jó volt, de a megvalósítást egy kicsit elkapkodták, ráadásul nem is adtak elegendő mennyiségű információt a nézőnek, hogy kibogozza és rendbe tegye a szálakat. Természetesen nem árulom el a csavart, meghagyom mindenkinek, hogy maga döntse, ő mit gondol róla. Én a magam részéről nem tartom rossznak, viszont zavarnak azok a nagy és számos kérdőjelek, amiket hagyott bennem. Ezért egy kicsit furán is érzem magam, ha a szereplőkről kell beszélnem, mert néhányuknál ez meglehetősen nehéz feladat, mivel a fordulat totálisan felrúgta az addig kialakított véleményemet. Maradjunk annyiban, hogy csodálatos és megható volt egyben idős színészeket látni a játékidő nagy részében (olvastam is egy cikket, amiben a rendező azt mondta, hogy többek között azért tetszett meg neki a forgatókönyv, mert szinte csak idős szereplői voltak), akár a kisebb szerepekben feltűnőkről, akár a két főszereplőről beszélünk. Christopher Plummer tűpontosan alakította a demenciával, az öregséggel és ezáltal gyakorlatilag a mindennapi élettel küzdő főhőst, Martin Landau tolószékhez kötött karaktere pedig akkor sem lehetett volna energikusabb és aktívabb, ha egy hosszútávfutót játszik el.
Összességében véve egy jól sikerült filmről beszélhetünk, ami azonban akár tökéletes is lehetett volna, ha jobban átgondolják a végét. Ettől függetlenül egy erős és rendhagyó alkotás lett a végeredmény, ami lebilincselő módon mesél az emlékek valóságáról és az emlékezés fontosságáról.


Értékelés: 80%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Minden egyes alkalmat, amikor Zev próbálja összerakni, hogy hol van és mit keres ott.
  - A Rudy Kurlandereknél tett látogatásokat.
  - A fordulatot és a befejezést.


Emlékezz! (Remember)
színes, feliratos, 94 perc
Rendező: Atom Egoyan
Szereplők: Christopher Plummer, Martin Landau, Henry Czerny, Bruno Ganz, Heinz Lieven, Dean Norris, Jürgen Prochnow