Az eddigi
sorozatokkal foglalkozó bejegyzéseim (egy kivételével) mind az után íródtak,
hogy végignéztem egy már befejeződött sorozatot, vagy pedig az évek óta
követett sorozat ért véget. Most azonban ismét kivételt teszek, ráadásul megint
egy Ryan Murphy nevével fémjelzett sorozat fog szóba kerülni. Csakhogy ezúttal
nem azért vágtam bele a kritikába, mert annyira lenyűgözött volna az évad, épp
ellenkezőleg, egy meglehetősen dühös és csalódott vélemény fog kirajzolódni a
továbbiakban. Spoilerek nélkül nehéz konkrét cselekményvezetésről vagy
karakterfejlődésről beszélni, úgyhogy ennek tudatában folytasd az olvasást!
A
történetről röviden: Bekövetkezett az apokalipszis. A kevés szerencsés
bunkerekben húzza meg magát, és várja a titokzatos Társaság további lépéseit.
Az általunk megismert 3. előőrsre hamarosan megérkezik az immár felnőtt Michael
Langdon, hogy az ott lévők közül kiválogassa a céljainak megfelelő egyéneket. Megakad
a szeme egy Mallory nevű lányon, akiről kiderül, hogy boszorkány, és innen már
csak egy lépés a koven felbukkanása. Ezután visszatekintésekben tudhatjuk meg,
mi történt az apokalipszishez vezető úton, és van-e bármi remény arra, hogy a
boszorkányok képesek megállítani Michaelt…
Amikor
elkezdtek szállingózni az első hírek a soron következő évad lehetséges
témáiról, konkrétan a Murder House és
a Coven crossoveréről, a mennyekben
éreztem magam. Bár nekem az Asylum a
kedvenc évadom, de azt szorosan követi a Murder
House. Megmondom őszintén, a Coven
nem igazán tetszett az első megtekintésekor, a mostani évad kapcsán azonban
eldöntöttem, valamikor majd újranézem, mert lehetséges, hogy anno rosszul
ítéltem meg. Szóval izgatottan vártam szeptember közepét, az első rész rengeteg
kérdést vetett fel, de legalább ennyi izgalmat is ígért. Mivel nem újdonság
számomra a sorozat, ezért számítottam rá, hogy szépen építkezve, flashbackek
segítségével fog kibontakozni előttünk a sztori. Igen ám, csakhogy én ezt
eleinte a bunkerre és az apokalipszisre vonatkoztattam rá, ugyanis azt
gondoltam, abból a tizennyolc hónapnyi ugrásból alkalomadtán csak megmutatnak
egy-két érdekességet, ami utólag lesz fontos a történet szempontjából meg úgy
alapvetően az apokaliptikus kinti világ részletekbe menő megmutatását se bántam
volna (kedvelem a disztópikus regényeket, filmeket, talán innen fakadt ez
irányú kíváncsiságom). A mérgezett almás résznél meg is lepődtem egy kicsit, ám
ugyanekkor tűntek fel a boszorkányok, mondom, oké, akkor ezek szerint inkább a
Michael elleni harcra fektetik a hangsúlyt, meg különben is, tisztára elkapott
a nosztalgia, amikor besétáltak a boszik,
hol érdekelt engem akkor már az apokalipszis… :DD Majd jött a
boszorkánymester-suli, Michael múltja, Ariel boszorkányok ellen irányuló
háborúja és itt már erősen kezdtem rajongó üzemmódba kapcsolni. A két mágikus
párt közötti ellentét kellően érdekesen volt tálalva, újabb izgalmas dolgokat
sejtetett, és az is nagyon tetszett, ahogy láthattuk, honnan indult Michael,
mennyire küszködött eleinte az ereje és a sötétség elfogadásával. Mondjuk, ez
később is előkerült, csak akkor nagyon félrecsúszott, de erre majd én is később
térek rá. Újra ellátogattunk a Miss Robicheaux Akadémiára, találkozhattunk régi
és új arcokkal, Mallory hátterét is elkezdték megrajzolni, egyszóval itt még
minden rendben volt. Aztán jött a csúcspont a hatodik epizóddal, melynek
árulkodó címe volt: Return to Murder House. Most mit mondjak? A karácsonyt váró
kisgyerek piskóta volt hozzám képest, aki epekedve vártam a részt, és hála az
égnek, nem kellett csalódnom! Habár helyenként túltolták az érzelmeket, ennek
ellenére fantasztikus volt újra látni a házat, a lakók egy fontos részét, de
persze a jelenlegi évad cselekménye is tovább folytatódott azáltal, hogy a
boszik előtt is kiderült Michael származása. Írtam már egy regényt erről az
epizódról snitten, de nem bírom ki, hogy ne említsek meg itt is pár dolgot.
Egyrészt Madison és Behold haláli párost alkottak, kár, hogy a későbbiek során
nem szerepeltek újra együtt. Anno én hatalmas Tate-Violet shippelő voltam,
úgyhogy annak is rettentően örültem, hogy végül kibékültek (azt külön imádtam,
hogy pont Madison békítette ki őket, akiről eddig nem igazán gondoltuk, hogy
különösebben érzelmes ember lenne). Ben és Vivien rövidke jelenéseit is örömmel
üdvözöltem, a Michaelről elmesélt emlékeik nagyon tetszettek, habár sok
pozitívum nem volt bennük. És a felsorolás végére hagytam a számomra
legfontosabb karakter visszatértét és vallomását: Constance Langdont. Amíg
Jessica Lange állandó tagja volt az AHS gárdájának, addig mindig az ő szerepeit
szerettem a legjobban, lehettek bármilyen ellenszenves és gonosz figurák. Ha
azt írom, hogy remek színésznő, az korántsem mutatja be pontosan, mit is
gondolok róla. Filmszerepeit egyelőre nem volt szerencsém látni, de ebben a
sorozatban lenyűgöző volt őt nézni, Ryan Murphy tavaly indult egyéb
antológiasorozatában, a Feudban
szintén frenetikus alakítást nyújtott. Szóval imádom a színészi játékát úgy,
ahogy van, és évek óta abban reménykedtem, hátha feltűnik majd valami kis apró
cameóban, és most végre teljesült a kívánságom, ráadásul nem is egy ismeretlen,
hanem egy már ismert karakterként tért vissza. A Moirával lezajlott szócsatája
után érdekes volt az érzelmesebb oldalát látni, amikor Michaelről mesélt. Az
anyasággal, neveléssel kapcsolatos mondatai a mai napig visszhangoznak a
fejemben, mert önmagukban is szépek voltak, de Miss Lange előadása még szebbé
tette őket.
És valahol
itt kezdtek elromlani a dolgok. Először magamat hibáztattam, hogy olyannyira
elvakított a hatodik rész okozta nosztalgia, hogy nem tudok rendesen figyelni a
cselekményre, de végül arra jutottam, hogy nem én vagyok a hibás, hiszen
továbbra is nagyon érdekelt Michael és a boszik elkerülhetetlen összecsapása.
Amely összecsapás egyre csak váratott magára, és helyette csipcsup apróságokat
kellett megtudnunk a múltból. A nyolcadik epizód volt a mélypont, pedig vártam
a fiú egzisztenciális válságát, a fény és a sötét közötti tipródását, mivel
látszott, hogy van benne jóság, és a Sátán se nagyon igyekezett kapcsolatot
teremteni vele, így érthető volt, hogy elmentek ebbe az irányba. A
sátánistákhoz való besétálása, az ottani tanácstalansága, türelmetlensége
viszont kezdték idegesítővé tenni, és ez totális inkompetenciában csapódott le
a kilencedik epizódnak azon jelenetében, amikor a robot Ms. Meaden keresztül a két
technikus hapsi adott neki ötleteket. Ja igen, a hetedik részben hisztizik,
hogy apuci nem szól hozzá, két résszel később, amikor Dinah segít neki bejutni
a boszikhoz, akkor meg odaveti neki, hogy: „Szólok apámnak az érdekedben,
megkapod a tv-műsorodat.” Mondom, igen, talkshow-ról tudsz vele csevegni, de a
nagy tervről, amit neked kéne véghezvinned, arról nem? De két drogos nerd
technikus által összeeszkábált robotra persze tudsz hallgatni. Számomra ez
teljesen hiteltelenné és értethetetlenné tette a figurát, és nem igazán
magyarázta meg rendesen a riadt tini és a magabiztos gonosz közti átmenetet.
Nagyon sajnálom és mélységesen le vagyok sújtva, hogy így elszúrták azt a
karaktert, akiben a legtöbb potenciál volt, és jómagam is arra számítottam,
hogy félelemmel vegyes csodálattal fogom követni minden egyes lépését és
tettét. A színészt nem érheti kritika, ő mindent megtett, kitűnően formálta meg
Michaelt, bele is zúgtam egy kicsit J (amúgy miatta is
vártam ezt az évadot, mivel év elején láttam őt egy másik Ryan
Murphy-sorozatban, az American Crime
Story második évadában, és már ott felhívta magára a figyelmemet a
visszafogott játékával) A befejező epizóddal sem voltam száz százalékig
megelégedve, Marie Laveau cameójának örültem ugyan, de az a tízperces szájkarate,
amit lenyomtak a bunkerben, nagyon kiakasztott. A Harry Potter egyik híres
idézetét kissé átalakítva: „Természetfeletti lények vagytok, ti
szerencsétlenek! Varázsoljatok, ne dumáljatok!!!” A kilencedik részben
belengetett Tempus Infinituum varázsige (ó, igen, az a Romanovos mellékszál
ötletes volt!) használatának köszönhetően megint kaptam egy nagy adag Constance-t,
sőt még Michaelt is megsajnáltam egy picit. Az epizódvégi sztorit értékelem
ugyan, de elég összecsapottnak és erőltetettnek tűnt, pláne annak fényében,
hogy Michael sztoriját sokkal részletesebben építették fel, nála már a
fogantatásának nagy szerepe volt abban, mivé válhat később, ennél a kisfiúnál
meg öt percben összefoglalták a jellemző és már ismert tüneteket, hadd
döbbenjünk le. Hát, kösz nem. Ezért kár volt a bunkeros párocskát előrángatni…
Még röviden
szeretném megemlíteni a karakterekkel való mostoha bánásmódot. Michaelről már
épp eleget értekeztem, viszont voltak rajta kívül szereplők, akik érdekesnek
tűntek, mégsem kezdtek velük semmit. Dinah vudus hátterét jobban bemutathatták
volna, vagy játszhatott volna nagyobb szerepet Michael tanácsadójaként. John
Henry korai kiiktatásának se örültem, annál inkább a visszatértének, mondom,
hátha létrejön valami szövetség a varázslómesterek és a boszorkányok között, és
együtt harcolnak majd a sötétség ellen. Ez is megmaradt az én fantáziám
szüleményének… A koven egyes tagjainak jelenlétét szintén keveselltem, de az
iskola működését is szívesebben megismertem volna jobban.
Összességében
nézve egy jól induló, de valahol középtájon utat tévesztő évad lett az Apocalypse. Külön-külön is érdekes
cselekményszálakat dobtak be, amiknek keverése azzal járt, hogy egyik sem kapta
meg azt a kidolgozottságot, amit megérdemelt volna. Snitten olvastam egy értékelésben,
hogy szét kellett volna választani az apokalipszis és a boszorkányok szálát két
külön évadba. Először részletesebb képet kaptunk volna a boszorkányokról,
boszorkánymesterekről, a Michael elleni harcról, majd jöhetett volna
folytatásként maga az apokalipszis és hogy miként próbálják visszafordítani,
vagy valamilyen egyéb módon megmenteni a világot a gonosztól. Mind a
karakterek, mind a történet, mind mi, nézők sokkal jobban jártunk volna ezzel a
forgatókönyvvel. Ugyan a beígért Murder
House-Coven crossover hozta a
nosztalgikus hangulatot, de ez a két évad önmagában olyan izgalmas és sokszínű
volt, hogy ötvözésükből nem egy ilyen lagymatag sztorinak kellett volna
megszületnie. Ezt a csorbát nehéz lesz kiköszörülni, de a sorozat kreatív
alapfelvetése iránti töretlen érdeklődésem és rajongásom miatt őszintén
remélem, hogy a következő évad jobban sikerül.
Értékelés: 65%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Michael küszködő és határozott énjét. A kettő köztit inkább ne.
- A boszorkányok akármelyik varázslását.
- A hatodik epizódot.
- A Tempus Infinituum varázsige két használatát.
- A korábbi évadok visszatérő szereplőit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése