Könyvkritika: Charles Dickens - Twist Olivér (Ismerkedéseim a viktoriánus irodalommal vol.2)

Az egyik szeptemberi bejegyzésemben kezdtem el a viktoriánus irodalomban való elmélyedésemet. Ma folytatódik ez a sorozat Dickens talán legismertebb művével, ami garantáltan meglágyítja az emberi szívet.
A történetről röviden: Twist Olivér egy dologházban jön a világra, és ott nevelkedik borzalmas körülmények között. Később kalandos úton Londonba jut, ahol egy agyafúrt férfi, Fagin tolvajbandájába keveredik. A hányattatások után úgy tűnik, nyugalomra lelhet, ám törvényen kívüli barátai újra felbukkannak…
Ahogy a bevezetőben is említettem, valószínűleg ez az a történet, amit a legtöbben ismernek Dickenstől, és nem is feltétlenül a könyvből, hanem a filmvászonról, a tévéképernyőről vagy a színházból, ugyanis az árva kisfiú történetét számtalan formában feldolgozták már az évtizedek során. Jómagam is rendelkeztem némi tudással az olvasás megkezdése előtt, de természetesen voltak bőven meglepetések, hiszen az összes eseményről nem tudtam. Olivér korai életének nagy része nem volt újdonság, mégis szívszorító volt olvasni, ahogy a csendes, visszahúzódó gyereket állandóan szidják és olyan negatív jelzőkkel illetik, amiket egyáltalán nem érdemelt ki. A dologházak nyomorúságos körülményei, az egyházközség zsugori és gonosz hivatalnokai, akik lenézik a szegényeket, és minden alkalmat megragadnak, hogy hatalmuknál fogva sanyargathassák őket, felháborító jelenetekben bontakoztak ki előttünk, bár én fenntartásokkal viszonyultam ezen leírásokhoz, ugyanis idén tavasszal, még az irodalmi művekkel való megismerkedés előtt jó pár viktoriánus korral foglalkozó angol és magyar nyelvű szakirodalmat olvastam. Ezekben több helyen is szóba került, hogy Dickens bizony néha túlzásba vitte korának „realisztikus” ábrázolását, és a dologházak korántsem voltak kegyetlen és mocskos helyek, valamint az ott élő szegény munkanélkülieket sem ételadagjuk csökkentésével próbálták rávenni arra, hogy lehetőség szerint igyekezzenek maguknak munkát szerezni. A munkaképtelen, rokonok nélküli idős emberekkel és árva gyermekekkel sem bántak olyan mostohán, mint ahogy azt az író állította írásaiban. Ezzel ellentétben a korabeli Londont hűen festette el, az ott elharapózó bűnözésről, a tolvajokról, csalókról pedig sajnos igazat szólt. A város sötét oldalának, a bűntanyák, titkos rejtekhelyek érzékletes és részletes bemutatása olyan hatásosra sikerült, hogy szinte láttam magam előtt ezeket a helyeket, benépesítve a barátságtalan arcú, ide-oda suhanó banditákkal. Olivér a sok szerencsétlenség ellenére sem veszítette el gyermeki ártatlanságát, s mindvégig próbált becsületes maradni, aminek köszönhetően több alkalommal is segítő kezet nyújtottak neki vagyonosabb emberek, akik végül mind egy nagy családdal és szerető környezettel vették körbe a kis árvát. A főszál mellett hangsúlyos szerepet kapott Olivér származása is, amiről megmondom őszintén, sokáig azt hittem, hogy homályban fogja hagyni az író, de végül egy ügyesen kivitelezett fordulattal leleplezte a kisfiú valódi hátterét. Megjegyzem, a remekül adagolt feszültség, az apró információk garantálták, hogy tűkön ülve izguljak, kiderülnek-e valaha a múltbeli események. Az is nagyon tetszett, hogy az egyes fejezetek szinte mindig úgy fejeződtek be, hogy azonnal folytatni akard az olvasást, és amikor ezt megtetted, Dickens alkalmanként teljesen más helyszínre kalauzolt el, és egy teljesen más sztoriról mesélt, ezzel is fokozva az olvasó türelmetlenségét. Az ilyenkor előtérbe kerülő mellékszálak a fő történethez hasonlóan szórakoztatóak és érdekesek voltak, a karakterek – akárcsak az előzőleg olvasott könyvében – kidolgozott, sokszínű ábrázolást kaptak, s a negatív vagy pozitív tulajdonságaiktól függően tökéletesen beleillettek a cselekménybe és megszínesítették azt. Egy idő után azt vettem észre, hogy némelyik mellékszereplő még talán a címszereplőnél is nagyobb teret kapott, de igazából nem zavart, hiszen az ő sorsuk is legalább annyira fontos volt, mint Olivéré. Fagin, a Vagány, Nancy vagy épp Bill Sikes (aki valamiért már az első pillanattól fogva Tom Hardy alakításában jelent meg előttem; ez azért is érdekes, mert a többi szereplőnél egyáltalán nem jutottak eszembe színészek, Sikesnál viszont azonnal ő ugrott be) mind ide sorolhatók, talán a bandavezér és hirtelen haragú társa szála tetszett a leginkább, Nancy tragédiája pedig nagyon megindító volt. A rövidke összefoglalás előtt még kitérnék kicsit a szövegszerkesztésre, illetve a cselekményvezetésre. A fejezetek rövidsége, a nyitva hagyott befejezések azon egyszerű oknál fogva születtek, hogy Dickens újságokban, folytatásokban jelentette meg könyveit, és sokszor eszembe jutott, mennyire örülök, hogy nem Dickens kortársaként olvasom Olivér történetét, apró adagokban, hanem egy könyvben tarthatom a kezemben. Nem tudom, mennyi türelmem lett volna hétről hétre várni az újabb fejezet megjelenését :) A cselekményvezetésben felbukkantak apróbb logikai bakik, főleg Olivér származásának kutatásakor, amikor rendszeresen olyan dologra történt utalás, ami korábban nem szerepelt. Az is lehet, hogy tévedek ezzel a feltételezésemmel, de előfordulhat, hogy az író utólag toldott hozzá információkat ezekhez a jelenetekhez, ugyanakkor természetesen lehetséges, hogy ez szándékos írói elhallgatás, majd elmesélés volt részéről. Mindenesetre ezek néha zavartak olvasás közben.
Összefoglalóan tehát azt mondhatom, hogy ismételten egy remekül megírt, érdekes karaktereket felvonultató regényt olvashattam a nagy viktoriánus író tollából, ami ugyan még mindig nem tudott teljesen belebolondítani e korszak irodalmába, viszont tovább növelte az érdeklődésemet. Egy szívhez szóló, kedves történetről van szó, amit mindenkinek érdemes megismernie nyomtatott változatban is.


Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Olivér születésének körülményeit.
  - A tolvajbandával eltöltött időszakokat és alapvetően a bandatagok körüli történéseket.
  - Bill Sikes és Nancy megrázó utolsó találkozását.
  - Harry Maylie és Rose románcának szárba szökkenését.
  - Fény derül Olivér származására.