A Szép remények és
a Karácsonyi ének tévés feldolgozásai után (itt és itt olvashattok róluk bővebben) újabb Dickens-adaptációt vettem elő, méghozzá az író egyik legismertebb
regényéét, melynek számtalan verziójából azért a BBC 2007-es sorozatát
választottam, mert Bill Sikes szerepét Tom Hardy alakítja (erről bővebben
lentebb).
A történetről röviden: A mudfogi dologházban Agnes Leeford
megszüli gyermekét, megígérteti a bábával, hogy a nála lévő levelet és medált
elküldi a címzettnek, majd meghal. Tizenegy évvel később fia, Twist Olivér
plusz adagot kér az ételosztásnál, ezért a dologház vezetői túladnak rajta, és
egy koporsókészítő inasa lesz. A rossz bánásmód miatt Olivér úgy dönt, megszökik,
s London felé veszi az irányt, ahol hamarosan Fagin tolvajokból álló bandájába
keveredik, ám egy szerencsés véletlen a Brownlow-családhoz sodorja, akiknél jó
sora van, csakhogy az idill nem tart sokáig…
2018-ban kezdtem el jobban belemerülni az angol
történelembe, illetve a nekem legkedvesebb időszakába, a viktoriánus érába és
annak irodalmába, azon belül is Charles Dickens munkásságába. A Twist Olivér volt a második könyv, amit
tőle olvastam, s az eddigi írásai közül egyelőre ez a kedvencem. Az árva kisfiú
hányattatásai rengeteg szomorú és szívfacsaró pillanatot tartalmaztak, furcsa
módon engem mégis London sötétebb arcának sokszínű, hosszan részletezett
bemutatása fogott meg a legjobban, de természetesen a kisfiú kitartása,
bátorsága is tetszett, valamint a származása körüli rejtéllyel kapcsolatos
információkat is ügyesen adagolta az író, végig fenntartva a feszültséget,
ezáltal pedig az olvasói figyelmet. A könyvről írt bejegyzésben már említettem,
de szóba hozom itt is, hiszen ez volt a fő ok, hogy erre a feldolgozásra esett
a választásom: nem minden esetben, de gyakran előfordul, hogy amikor olvasok
egy könyvet, az egyes szereplőket nem a pontos leírások alapján képzelem el,
hanem próbálok társítani hozzájuk egy színészt vagy színésznőt. A Twist Olivér esetében, amint feltűnt a
színen Bill Sikes, rögtön Tom Hardy jutott róla eszembe, ugyanis jó pár olyan
filmszerepben láttam már őt, ahol hasonlóan kegyetlen, már-már állatias
karaktert játszott, mint amilyen Sikes is. Miután befejeztem a könyvet, kíváncsiságból
folytattam egy kis kutatást az adaptációi után, s lám, szembejött velem egy
2007-es minisorozat, Bill Sikes szerepében Tom Hardyval. Így váljon valóra
minden elképzelésem! (Mellesleg azóta ez már egyszer megtörtént: az Álom doktor című Stephen King-könyvben a
főgonosz Kalapos Rose szerepére Rebecca Fergusont képzeltem el, s vajon ki
játszotta a filmben? Bizony, Rebecca Ferguson!) Arra a kérdésre, hogy miért
vártam mostanáig a sorozat megtekintésével, nincs különösebb válaszom, talán
csak annyi, hogy akkoriban még újdonság volt számomra mind a viktoriánus kor,
mind a minisorozatok terepe, s várni akartam egy kicsit, amíg jobban megismerem
őket. Térjünk is rá a sorozatra! Öt részből áll, s azon feldolgozások
csoportját erősíti, amelyek kisebb változtatásokkal ugyan, ám alapvetően
szolgaian lemásolták adaptálásuk tárgyát. Az a pár változtatás inkább
dramaturgiai sűrítés miatt történt, s főképp szereplők kihagyását, összevonását
jelentette, illetve néhányuk történetszálát máshogy fejezték be, vagy a könyvbeli
lezárásra futtatták ki, csak más úton; viszont az a szerkezeti változtatás, hogy
Olivér származását már az elejétől felvázolták nekünk, ellentétben az írott
verzióval, ahol nagyjából a történet fele után lett egyre fontosabb elem,
kifejezetten tetszett. Ami engem illet, nem zavarnak a szóról szóra
adaptálások, bár annak örülök, ha csavarnak egyet a már ismert sztorin,
karaktereken, behozva ezzel némi frissességet, a túl sok és túl nagy
elrugaszkodásokat viszont nehezen tudom elfogadni. Jelen esetben nem éreztem
azt, hogy egysíkú lenne a minisorozat attól, hogy a biztonságos terepen maradt
és nem állt szándékában az újító jelleg, ugyanakkor pont emiatt semmi olyat nem
adott, amitől kiemelkedőnek vagy egyedinek mondhatnám. Szépen végighaladtunk a
történet fontosabb sarokpontjain (plusz ételadag kérése, inaskodás a
koporsókészítőnél, találkozás Vagánnyal, majd Faginnel, átmeneti jólét a
Brownlow-házban, visszacsúszás a tolvajok közé, a félresikerült betörés, Nancy
magánakciója, fény derül a fiú valódi származására és boldogságra lelhet),
miközben ízelítőt kaphattunk a dickensi realizmusból vagy épp a vele együtt
járó fanyar humorból. A látványvilág nagyon jól adta át a korszak hangulatát, s
valószínűleg a részletgazdag leírások iránti rajongásomból fakadt, hogy egy
kissé hiányoltam a nyomornegyed, a bűnözők világának komplexebb bemutatását, de
lehet, hogy a gyermekbarát korhatár okán hagyták ki.
Amit sok más mellett nagyon szeretek Dickens írásaiban, azok
a sokrétű figurák, akik az esetek többségében vagy szélsőségesen jók vagy
szélsőségesen rosszak, mégis olyan virtuóz módon megírt karakterrajzaik vannak,
hogy nem mehetsz el mellettük szó nélkül. A Twist
Olivérben főként a gonoszok vannak többségben, akik állandóan gyötrik
ártatlan, naiv főszereplőnket, s ezért mi, olvasók legszívesebben megfojtanánk
őket (kivéve Bill Sikest, mert ő hamarabb fojtana meg minket). A dologházba
kirendelt egyházfi, Bumble úr és későbbi neje, Mrs. Corney, vagy a
koporsókészítő Mr. Sowerberry és udvartartása tipikus dickensi szereplők
voltak, akik vagy munkakörük, vagy anyagi helyzetük miatt nagyra tartották
magukat, s úgy gondolták, keresztülgázolhatnak egy anyátlan-apátlan kisfiún
ahelyett, hogy melegséggel és törődéssel fordulnának feléje. A fentebb említett
fanyar humor ezen szereplők nevetséges hanghordozásában, viselkedésében jelent
meg, amivel egyben ki is figurázták őket, s számomra ez audiovizuális szinten
egy fokkal jobban működött, mint olvasás közben. Ahhoz képest, hogy Fagin volt a történet főgonosza, egyáltalán nem tűnt olyan ördöginek, mint a könyvben, én inkább a dörzsöltségét érzékeltem, sőt
a végén meg is szántam egy kicsit, amihez nagyban hozzájárult bírósági
tárgyalásának jelenete. Aki számomra egyértelműen vitte a prímet, ha kegyetlenségről
és gonoszságról volt szó, az természetesen Bill Sikes, de kifejezetten
tetszett, hogy némi törékenységet is hozzáadtak a figurához a Nancyhez fűződő
viszonyának kibontásával, ami a könyvben nem volt olyan hangsúlyosan jelen. Az
előzmények tükrében nagy meglepetést nem fogok okozni a következőkben: Tom
Hardy fantasztikus volt a szerepben, a szinte már védjegyének számító,
érzelmeket és gondolatokat alaposan kifejező tekintetét, a gesztusait itt is
tökéletesen alkalmazta, egy nézésével vagy mozdulatával rengeteg mindent
mondott el szavak nélkül is. A Nancyvel való kapcsolatának érzelmi
bonyolultsága, a nő elvesztésébe való lassú beleőrülése nagyon erős, már-már
zsigerig ható jelenetek voltak, s nekem tetszett ez a megoldás, hogy a hosszas
bujkálás, majd rövid leszámolás helyett ebben a verzióban gyakorlatilag a nő
szelleme, vagyis a bűntudat elől menekült a halálba. Egyedül Monks volt az,
akiben semmi összetettséget nem találtam, ő csupán egy végletekig álnok és
visszataszító ember volt; na, őt tudtam volna a leginkább megfojtani. Pár
szóban azért említsük meg a jókat is, bár szerintem ők kevésbé voltak
emlékezetesek, mint a gonoszok. Olivér szerepére megtalálták a legártatlanabb
tekintetű, csillogó kék szemű kisfiút, akinek nem is igazán adtak
instrukciókat, mert a kinézete elég volt a hitelességhez. A kisfiú és Nancy
viszonya megható volt, a nőben rejlő kettősség - a bűnözőkhöz fűződő viszonya
ellenére tiszta szívvel aggódik egy kisfiúért, akit alig ismer, s akiről tudja,
jobbat érdemelne - remekül jelent meg Sophie Okonedo alakításában. A
Brownlow-család jóságos tagjai, élükön Rose-zal és Mrs. Bedwinnel kedves, ám
nem túl érdekes karakterek voltak, viszont Rose-nak nagyon irigyeltem a
csodaszép ruháit. Vagánnyal bajban vagyok, ugyanis tolvaj lévén meg Olivér
iránti egyes tettei miatt a rosszakhoz kéne sorolnom, a beszéde, a harsány viselkedése és a benne is megtalálható ártatlanság, magányosság azonban arra
ösztönöz, hogy a jókhoz tegyem. Akárhogyan is, a jelenléte nagyon feldobott, emlékezetes
és vicces volt, történetszálának befejezését pedig a sorozat egyik legjobb
ötletének tartom.
Összességében nézve egy korrekt, az eredeti alapanyagot tiszteletben
tartó adaptáció lett a végeredmény, ami sok újdonságot nem tartogat a
történetet ismerőknek, a korhű látványvilága és a jó érzékkel összeválogatott
színészgárdája miatt azonban érdemes megnézni. Tom Hardy-rajongók vagy a
színész munkássága iránti lelkes érdeklődők, tehát sorstársaim: KI NE
HAGYJÁTOK!!!!
Értékelés: 75%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Olivér és Vagány közös jeleneteit.
- Nancy és Bill közös jeleneteit. Meg Billt, úgy általában.
- Az Olivér származását felfedő történetszálat.
Twist Olivér /Oliver Twist/ (2007)
színes, feliratos, 45 perc
Rendező: Coky Giedroyc
Szereplők: William Miller, Adam Arnold, Sophie Okonedo, Timothy Spall, Tom Hardy, Morven Christie, Edward Fox, Julian Rhind-Tutt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése